– Pár héttel ezelőtt egy 16 éves fiú kiugrott az ablakon. Két hete pedig egy fiatal a Margit hídról akart leugrani. Megmentették, de a hídon elhaladó autósok közül többen még biztatták is a fiút az öngyilkosságra. Ennyire rossz állapotban van a társadalom?

– A magyar nép krízisből krízisbe esik. Az első válság talán 2008-ban a gazdasági világválság alatt kezdődött el. Előtte is voltak problémás korszakok, de most azt látjuk, hogy szinte hónapról hónapra egyre több olyan nehéz időszak éri az embereket, amit nem tudnak feldolgozni. Gyakorlatilag a fellélegzésre sincs idő, nemhogy komoly átdolgozásra. Ez a fiatalokat értelemszerűen jobban megterheli, hiszen eleve érzékeny korban vannak. Ez a réteg a koronavírus és a háború okozta feszültségek mellett ki van téve annak a globális nyomásnak is, mint például a genderelmélet, amely folyamatos bizonytalanságban tartja őket.

– A tiniket vagy az egyedülállóakat viselte meg jobban a társadalmi izoláció a koronavírus alatt? Készültek erről már felmérések?

– Minden rétegre hatással voltak a lezárások csak más szempontból. A dolgozó korosztályt érintette, hogy megváltoztak a munkahelyi körülményeik, az online oktatás, ráadásul sokan elveszítették a munkájukat vagy váltaniuk kellett. A fiatalok  pedig eleve egy normatív krízis állapotában vannak, amely a serdülőkor sajátja. A kutatások azt is bizonyították, hogy a tinik agya nem egy kis felnőtt agya, hanem teljesen más struktúrában, minőségben kell elképzelni. Ők értelemszerűen még nagyobb bizonytalanságot éltek meg. Az idős korosztályt a fizikai problémák, a félelem és az izoláció egyaránt megviselte.

– Minap egy konferencián előadást tartott, ahol arról beszélt, hogy egyre korábbi időpontban kezdődik el a pubertás kor, egyre vadabb, agresszívabb, sokszor szexuális töltetű tartalmakat követnek tizenéves gyerekek a digitális térben. A szülőknek pedig fogalmuk sincs, mit néz a gyerek szabadidejében. Mi lehet a megoldás? Az online tértől való teljes tiltás?

– A médiának óriási hatása van az idegrendszeri fejlődésre, nem csak biológiai szinten, hanem szociálisan, pszichológiailag is. A teljes tiltás nyilván nem hatékony. Ami veszélyes, hogy a digitális térben a fiatalok bőségesen kapják a napi híreket, úgy, hogy ez nem az ő döntésük volt. Hozzáteszem egy 9-10 éves kisgyerek még nem is tud ebben dönteni. A hírek mellett a pornográf, agresszív tartalmak is megjelennek a közösségi oldalakon és az online játékok közben. A zenei klipek egy része a You Tube-on túlszexualizált és erőszakos, és nincsen mellettük egy 18-as, korhatáros karika. A felvilágosítás ilyenkor sokat segíthet. Engem folyamatosan hívnak általános iskolákba, előadást tartani gyerekeknek az online tér veszélyeiről. Ami hatásos, ha elmondom nekik, hogy a saját érdekedben ne nézd meg ezt meg ezt a tartalmat, mert neked tesz rosszat. Fontos lenne minél több edukációt tartani a szülőknek is.

– A magyar köznevelés híresen poroszos, teljesítményorientált, ugyanakkor az érzelmi intelligenciára nem építenek és a kreativitás kibontakoztatására is kevés a lehetőség. Sok tehetséges gyerek vész el a rendszerben, ég ki az állandó nyomás alatt. Szakemberként hogyan látja, mivel lehetne feloldani ezt a problémát?

– A legnagyobb áttörést az érzelmi intelligencia fejlesztésében látom. Számos olyan eszközünk van, feladatok, játékok amelyek segítségével nagyon egyszerűen lehet az érzelmekről beszélni, megmutatni azokat a legkisebb kortól. A legnagyobb baj, hogy sok esetben relativizáljuk a helyzetet, magyarán abból indulunk ki, hogy a másik is ugyanazt érzi, mint én. Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy mutassák ki az érzelmeiket, és értsék a másik ember lelkét, gondolatait. Ezt a megfelelő kérdések feltevésével elérhetjük! Mikor kérdeztük meg utoljára egymástól, „mit érzel?”. Így könnyebben tudnának eligazodni a világban, hiszen a sikeres élet kulcsa a kutatások szerint is az érzelmi intelligenciában rejlik. Bár nem úgy tűnik, a mai világ mégis nagyon szociális világ, még az online térben is.

hirdetés

– Bár a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos népszavazás egyértelmű felhatalmazást adott a kormánynak, hogy ne szivárogjanak be a közoktatásba, óvodákba az LMBTQ-mozgalmak, ennek ellenére egyre több kiskorú szerez tudomást nemváltó műtétekről, elmosódó nemi határokról. Hogyan lehet ellene védekezni, mikortól érdemes a szülőnek erről beszélnie a gyerekével? Mikortól lehet a szülő őszinte?

– Óvodáskorban a gyereknek két dolgot kell tudnia: mi a különbség anya és apa között külsőleg és a családi életben betöltött szerepükben. Kisiskoláskorban szóba jön, hogyan születik a baba, a várandóság folyamata, ami biológiai tény. Az általános iskolás kor végén kerül sor a nemi betegségekkel kapcsolatos felvilágosításra. A pubertáskor viszont egyre korábbra tolódik, így a nemi betegségekről sok esetben túl késő 14 éveseknek beszélni. Ebben az életszakaszban már érdemes a szexuális orientációról is szót ejteni, de semlegesen, nem propagálva a genderelméletet. Fontos, hogy ne legyen trendi a nemváltás, amit most mindenhol pozitív diszkrimináció kísér. Mondok erre egy példát: egy osztályban az egyik fiú a másik ölébe ült, s miután a tanárnő felszólította őket, hogy ezt ne tegyék, megkapta hogy ő homofób. Miközben azért nem lehet a másik ölébe ülni, mert az iskola szabályzata tiltja. A szabályokat pedig a békés együttélés, ebben a konkrét esetben a hatékony tanítás érdekében hozták. Egymás ölében ülve ugyanis nem lehet sem megfelelően figyelni, sem írni a tanórán, de még szemkontaktust tartani sem.

– A liberálisok kedvenc mantrája: jobb, ha egy gyermek melegházasságban nő fel mint egy rossz kapcsolatban, ahol érzi, hogy anya-apa nem szereti egymást. Mi erről a véleménye?

– Az összehasonlítási alap egyértelműen rossz. Egy patológiás családmodellt nem lehet összevetni az azonos nemű kapcsolatokkal. Valójában az ideális modellre kell törekednünk, mert ez az egyetlen megoldás. A hagyományos anya-apa minta mentálisan preventív jellegű, értéket hordoz. Ha általánosságban nézzük az LMBTQ-közösségeket, több a személyiségzavar, az öngyilkosságra hajlamos, szorongó vagy depressziós ember közöttük.  Ugyanez igaz az azonos szülők által nevelt gyermekek esetében.

– Közösségi média, like-vadászat, hamis illúziók. Az online térben az emberek könnyen hamis képet festenek magukról, amire értelemszerűen megnő a hamis bókok és dicséretek száma is. Ezek a tényezők mennyiben járulnak hozzá, hogy egyre több személyiségzavaros, nárcisztikus emberről hallani?

– A legjobb példa erre azok a filmsorozatok és könyvek, amik a nárcizmust pozitív tulajdonságként állítják be. Gondoljunk csak A szürke ötven árnyalatára, vagy Az alkonyat című sorozatra. Ezekben a nárcisztikus embereket, pszichopatákat piedesztálra emelik, miközben patologikus esetek. Maga a nárcizmus egy gyermekkori sérülés következménye, amikor az anyától nem kapta meg a kicsi azt a figyelmet, amit igényelne. Régen is sok nárcisztikus ember volt, nem az online tértől nőtt meg a számuk.  Azt sem szabad elfelejteni, hogy az önszeretet nem mindig negatív tulajdonság, bizonyos fokú magabiztosságra szükségünk van az életben, alapvetően egy személyiség dimenzióról beszélünk a többtucatból. De, ezért is lenne fontos az érzelmi intelligencia fejlesztése, hogy ezeket a tulajdonságokat jól tudjuk kezelni, a patologiás, környezetre ártalmas tényezőket el tudjuk választani az adaptív megküzdési mechanizmusoktól.

Címlapkép: Hal Melinda pszichológus. Forrás: Hal Melinda