A Szentlélek eljövetele

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye szerint pünkösd az egyház megszületésének és a Krisztustól kapott missziós küldetésnek az ünnepe is. Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdvasárnap fél 11-kor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét. Emellett Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke 10 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban vezeti a pünkösdi ünnepi szertartást.
Az MKPK közleményében azt írták: Isten lelke húsvét után ötven nappal „titokzatos módon, lángnyelvek formájában kiáradt Jézus anyjára, Máriára és a tanítványokra”, akik erőt kaptak ahhoz, hogy Jézus tanúi legyenek Jeruzsálemben és az egész földön. Kitértek arra: a Szentlélek kiáradásának történetét az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint miután a Szentlélek eltöltötte őket, az apostolok mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Úgy fogalmaztak:

„Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket.”

Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli. Hozzátették: a pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik.

(MTI)

Címlapkép: Pixabay.com


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb