A hagyományokhoz híven a Szűzanyának ajánlotta a BL-trófeát a Real Madrid

Real

A hagyományokhoz híven – a Bajnokok Ligája (BL) döntőjének másnapján – a Real Madrid az Almudenai Szűzanyának ajánlotta a győzelmet.

Vasárnap este háromnegyed hétkor a tizennégyszeres BL-győztes Real Madrid megérkezett a spanyol fővárosban található Almudena-székesegyházba – írja az El Espanol. A csapat azért ment a templomba, hogy hálát adjon az Almudenai Szűzanyának, és felajánlja neki a frissen szerzett serleget, illetve 35. spanyol bajnoki győzelmét. Ez a hagyomány a 20. század óta él a spanyol fővárosban, ahol a két legjelentősebb együttes, a Real Madrid és az Atletico Madrid évről évre felajánlja Máriának a megszerzett trófeákat.

Az ünnepélyes szertartáson jelen volt Madrid püspöke, Carlos Osoro, a Real Madrid játékosai, valamint a csapat vezetősége is.

Beszédében a püspök a következőket mondta a játékosoknak:

„Szívből köszönjük, hogy az egész világgal megismertettétek Madrid nevét.”

Utána a klub tulajdonosa, Florentino Pérez is szót kapott, aki szerint „ez a csapat, amely tele van angyalszerű játékosokkal,  az egész világon híres és sok ezer gyereknek mutat példát”.

A hagyomány az elmúlt két évben a koronavírus járvány miatt szünetelt. A Real Madrid nem ajánlotta fel szertartásosan a 2019/2020-as szezonban megszerzett 34. trófeát, és az Atletico Mardid sem tett látogatást a székesegyházban a 11. spanyol kupagyőzelme után. Ezért is ad örömre okot, hogy most, a koronavírus lecsengését követően nem felejtettek el visszatérni a hagyományhoz.

Címlapkép: Facebook/Real Madrid

Iratkozzon fel hírlevelünkre