Olajat önt a tűzre a baloldal

A baloldal felelőtlen, sértő és durva kijelentéseivel már az ukrán háború kezdete előtt is tele volt a polc, azóta azonban sikerült új szintre emelniük a gyűlöletkeltést mind itthon, mind a kárpátaljai magyarok körében. Éppen akkor, amikor összefogásra, nyugalomra és békére lenne szükség.

Nem sokáig kereste a lehetőséget az összefogott baloldal arra, hogy hogyan emelhetné be a magyar választási kampányba az elfogadhatatlan ukrajnai orosz agressziót. Orbán Viktor miniszterelnöknek szinte még ideje sem volt arra, hogy elítélje a történteket, baloldali politikusok máris azt harsogták, hogy gyakorlatilag a magyar kormányfő miatt robbant ki az egész konfliktus. A legtovább Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt ment, aki egyenesen arról beszélt, hogy Orbán Viktor “a háborút előkészíteni ment Moszkvába”. Nem sokkal maradt le tőle Dobrev Klára sem, aki az ATV-ben fejtette ki véleményét azzal kapcsolatban, hogy az EU az elmúlt években azért nem tett érdemben semmit Putyin orosz elnök feltartóztatására, mert Orbán Viktor ezt mindig meggátolta. Ha a tényeknél maradunk, akkor elegendő megnézni az Uniós csúcsok jegyzőkönyveit és mindenki világosan láthatja, hogy Orbán Viktor minden, Oroszország elleni szankciót megszavazott az elmúlt években. De ne ragadjunk le a tényeknél, hiszen a baloldal sem teszi ezt! Inkább gondoljunk bele abba, hogy a saját szavazóik vajon meddig tűrik, hogy a baloldal hülyének nézi őket?

Éveken át azt akarták velük elhitetni, hogy Orbán Viktor elszigetelődött a nemzetközi színtéren, a komolyan vehető politikusok már szóba sem állnak vele, ehhez képest most azt próbálják elmagyarázni nekik, hogy az egész háborúért Orbán a felelős.

Bízom annyira az ellenzék szimpatizánsaiban, hogy ezt a maszlagot már ők sem veszik be. Főleg úgy, hogy Orbán Viktor után – aki a NATO-val és az EU-val előre egyeztetett álláspontot vitte Moszkvába – Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár is járt az orosz fővárosban és próbálta meggyőzni Putyint, hogy a tárgyalóasztal a legjobb hely a konfliktusok rendezésére.

A baloldal ugyanakkor itt nem állt meg és Márki-Zay Péter most már nyíltan a háború elől menekülő kárpátaljai magyar honfitársainkat sértegeti. Szerinte ugyanis a Fidesznek azért jó ez az egész helyzet, mert akiknek korábban át kellett jönniük a határon szavazni, azok most már itt vannak. Gondolatmenetét pedig azzal folytatta, hogy nagyon sok kárpátaljai magyar inkább oroszpárti és a Fidesznek lesz támogatottsága közöttük.

Kedves Márki-Zay Péter, ki kell, hogy ábrándítsam: a kárpátaljai magyarok – és egyébként az anyaországiak többsége is – nem orosz- és nem ukrán-, hanem békepárti.

Ki az egyáltalán, akinek egy ilyen helyzetben, egy háborús konfliktusban az első dolog, ami eszébe jut, hogy a háború elől menekülő, itt végre biztonságot és megnyugvást találó emberek vajon kire szavaznak? Az ő életükben és az őket segítők életében is századlagos most ez a kérdés – ha egyáltalán felmerül kérdésként. Ez a fajta hergelés kifejezetten a 2004-es baloldalt idézi, pedig néha már felcsillant egy-egy reménysugár arra nézve, hogy az ellenzék nagy része ebben a kérdésben legalább túllépett korábbi árnyékán. 

Innentől kezdve Márki-Zay Péter – és a szavai ellen most sem tiltakozó – baloldal száját nem hagyhatja el hitelesen egyetlen, a határon túli magyarokat védő, értük aggódó mondat sem.

A lepel ugyanis lehullt: Márki-Zay Péter rájuk is csak abban a logikában tud gondolni, hogy vajon rá szavaznak-e, vagy nem. Ugyanakkor ez most, egy háborús helyzet közepén nem csak, hogy romboló, hanem kifejezetten életveszélyes logika. Nekik és nekünk pedig most nyugalomra van szükségünk.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre