Cseke Péter: A Jóisten áldása körülölel

Cseke Péter rendezi a Zsuffa Tünde–Lezsák Sándor–Szikora Róbert szerzőtrió által jegyzett, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalt, amelyet április 8-án és 9-én láthatunk először a budapesti Erkel Színházban. Cseke Péter Kossuth-díjas színművész, a Kecskeméti Nemzeti Színház igazgatója azzal kezdte az első sajtónyilvános olvasópróbát: „A Jóisten áldása körülöleli ezt a vállalkozást”, a tavaly tavasszal elkezdődött közös munkát. Az olvasópróba után válaszolt a Vasárnap kérdéseire.

„A Jóisten áldása körülöleli” azóta is ezt a „vállalkozást”?

– Igen. Azt érzem és azt érzékeltem végig, hogy nem véletlenül dolgoztunk ilyen harmóniában. Nyilvánvalóan ezt a téma is adja, hiszen egy olyan szentről beszélünk, egy olyan szentről gondolkodtunk, egy olyan szentet akarunk az előadásunkkal középpontba állítani, aki meghatározó „jelensége”, csillaga volt a 800 évvel ezelőtti Magyarországnak. Úgy gondolom, hogy  ma is nagyon sok szent van. Ebben a pandémiás helyzetben különösen sok szentet látok, aki önfeláldozóan, még talán a saját életét is feláldozza, hogy másokon segíteni tudjon. Ezt a példát állítja elénk Szent Erzsébet is, aki egészen fiatal gyerekkorától kezdve csempészte ki az ételeket a szegényeknek.

Cseke Péter: Úgy gondolom, hogy ma is nagyon sok szent van (MTI/Cseke Csilla)

Hogy juthat el ode egy kisgyermek, ráadásul egy királylány, hogy a szegények segítése lesz a fő gondja? És ugyanígy tud élni, amikor felnőtt lány, amikor feleség, amikor anya és amikor özvegy lesz. Megmarad benne ez a csodálatos belső: önmagamat átadom és másokért próbálok tenni, élni.

– Az alkotók a külső szemlélő számára is láthatóan „örömmunkaként” élik meg ennek a produkciónak a születését.

– Eddig egészen biztos, hogy így volt. De rápillantva a színészekre és a munkatársaimra, abban is biztos vagyok, hogy továbbra is az lesz.

Nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország legjobb színészeit, szereplőit sikerült kiválogatnunk erre a darabra.

Cseke Péter rendező: Nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország legjobb színészeit, szereplőit sikerült kiválogatnunk erre a darabra (MTI/Cseke Csilla)

– Mennyit tud a sikerhez hozzáadni egy ilyen csapat? Mekkorát dob az előadáson, hogy akik benne vannak, azok egy irányba néznek, ugyanazzal a szeretettel dolgoznak a közös ügyön?

– Ez nagyon nagy dolog, főleg, ha ez már eleve így indul. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha eleinte különböző irányokba húz is el az az evező egy hajóból, egy idő után mégis egy irányba fog húzni. Viszont mi most kezdettől egy irányba húztunk, azonos volt a gondolatunk.

A nagyságra törekedtünk, és szerintem művészettel a nagyságra törekvés nélkül nem érdemes foglalkozni. Csak a legmagasabbat érdemes megfogni, és azt a célt látni magunk előtt.

Cseke Péter és felesége, Sára Bernadett Áder János és Herczegh Anita társaságában (MTI/Ujvári Sándor)

– Ha már a szerelem szerepel a musical címében is, említsük meg: negyven éve élnek házasságban Sára Bernadettel. A Jóisten áldása otthon is körülöleli?

– Igen. Nagyon fontos, ha az embernek olyan társa van, akiben megbízhat, aki mindig segítséget tud nyújtani, aki a legnehezebb időszakokban is tudja segíteni őt. És persze nagyon fontos a humor is, hogy két ember megtalálja abban a feloldozást és a nehézségeken való fölülemelkedést.

Dettiben én ilyen társra találtam. Aki sokat segít nekem, akire föl tudok nézni, és akivel sok-sok helyzetet egyszerűen humorral tudunk megoldani és túljutni rajta.

Cseke Péter számára az Erzsébet musical rendezése igazi örömmunka, egy válogatott jó csapattal (MTI/Cseke Csilla)

– Mennyit számít a férj-feleség szövetség háttere ahhoz, hogy a munkáját „örömcsapatban”, jól tudja végezni?

– Nagyon sokat. Ez nagy dolog. Nálunk az is egyszerűsíti a helyzetet, hogy a feleségem hivatása is hasonló, mint az enyém. Nem kell magyarázkodnom például, amikor a délelőtti próba után otthon ebéd közben kiesik a kanál a kezemből, mert azon gondolkodom, hogy valami mást kellett volna mondanom, vagy azon jár az eszem, hogy ezt kell csinálnom, azt kell csinálnom. Ő megérti, átlátja ezt, ahogyan én is az ő munkáját. Amikor ő van benne egy alkotási folyamatban, vagy éppen egy szerepre készül, én tudok neki segíteni. Beülök egy próbára, vagy ő az enyémre, elolvassa a darabot, amit rendezni fogok, elmondja a véleményét, ez nekem nagyon sokat számít.

Két mondatból értjük egymást.

– Eszerint egy jó házasságban, ha a férj és a feleség azonos szakmabeli, nem feltétlenül igaz a mondás, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában?

– Nem igaz, ráadásul nem is vagyunk dudások! Mi nem ellenfelei vagyunk egymásnak. Ő egy fantasztikus színésznő, az én utam pedig úgy alakult, hogy most már nem is a színpad, inkább a rendezés és a színházigazgatás a fő profilom, a hivatásom.

 

A Zsuffa Tünde–Lezsák Sándor–Szikora Róbert szerzőtrió által jegyzett, Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical olvasópróbáján készült képeinket itt tekintheti meg:

A képre kattintva galéria nyílik!

Szent Erzsébet története ma is üzenet

Iratkozzon fel hírlevelünkre