Szent Erzsébet története ma is üzenet

A bejelentések szerint tavaszi premierrel készül az Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical stábja. A darab első sajtónyilvános olvasópróbáját január 10-én tartották.

A hétfői, budapesti olvasópróbán Cseke Péter, a Kecskeméti Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a Jóisten áldását érezte, amikor 2021 márciusában Lezsák Sándor felkérte a Szent Erzsébetről szóló musical megrendezésére.

Hozzátette: bár pályája során megtanulta, hogy nem lehet egyből igent mondani, ebben az esetben kivételt tett. Miután megtudta, hogy kik az alkotók, egyből igent mondott. Ráadásul a darab alapját adó történelmi regény, Zsuffa Tünde Az ég tartja a Földet című műve sem volt idegen számára.

A Kossuth-díjas színművész úgy vállalta el a rendezést, hogy nem volt még szövegkönyv, sem kész dalok, csak Szikora Róbert évekkel ezelőtt megírt zenei alapjai és dalvázlatai. A rendezőből végül alkotótárs lett, s ahogy megjegyezte: négyen, együtt kezdték meg a munkát, mely során harmóniában, építő kritikák adásával, egymás iránti tisztelettel és szeretettel dolgoztak.

A darab zenéjét Szikora Róbert jegyzi, aki még 2019-ben vetette fel a regény ötletét Zsuffa Tündének. Mint ismert Zsuffa Tünde eddig elsősorban 20. századi politikai-történelmi regényeket írt, így a középkori történet számára is újdonság volt.

„Erzsébet a maga korában egy ízig-vérig modern nő volt. Hiszem azt, hogy ha ez a magyar királylány most, itt a 21. században élne, akkor ugyanúgy viselkedne, ugyanúgy cselekedne, mint a maga idejében tette” – mondta a musicalről tartott első sajtótájékoztatón még tavaly novemberben.

A darab hangszerelését az R-GO énekesének felkérésére Kiss Gábor végzi. A 47 jelenetet szolgáló díszlet Szendrényi Éva nevéhez fűződik, a jelmezeket pedig Berzsenyi Kriszta jelmeztervező készítette. Munkájuk korhűen ábrázolja a 13. század gyönyörű gótikus stílusát valamint a musical fő üzenetét is: Erzsébet ma is köztünk jár, története a 21. századnak is szól.

A képre kattintva galéria nyílik!

A sajtónyilvános eseményen kiemelték, hogy a jelmezek és a díszlet színvilága egységes rendben készült. A darabban kiemelt hangsúlyt fektettek a modern technika felhasználására, így például az álomszerű események négy méter magasságban játszódnak és különleges világítási rendszer biztosítja majd a komplex térérzetet.

Az előadás közel 70 színészt vonultat fel, köztük gyerekeket, énekeseket, táncosokat és artistákat. A musical kettős szereposztással készült, Erzsébetet Győrfi Anna és Békefi Viktória, II. Andrást Horányi László és Dóczi Péter alakítja majd. Walter lovag szerepében Dolhai Attilával találkozhatunk, de színpadra lép mások mellett Vastag Tamás, Szekeres Adrienn, Fésüs Nelli, Szerednyey Béla és Auksz Éva is.

A hétfői  olvasópróbán a darab négy helyszínének különböző jelenetei kerültek elő. Az egyes párbeszédek Pozsonyba, Türingiába, Esztergomba és Marburgba kalauzolták el a hallgatókat egy rövid időre. A szövegek mellett a musical egyes dalai is felcsendültek, mint például Erzsébet és Lajos közös éneke, a „Szívemből énekelek”, Zsófia őrgrófné „Gyűlölöm Erzsébetet” dala vagy Erzsébet és IV. Béla gyerekkori emlékeikről szóló közös, a regény címét is viselő „Az ég tartja a Földet” duettje.

Erzsébet királynő személyének és tetteinek modernizálásával olyan jelentős témák kerülnek felszínre, mint az iszlám terjeszkedése, a járványhelyzet és a hazaszeretet.

A musical bemutatója 2022. április 8-án lesz az Erkel Ferenc Színházban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre