Márki-Zay Péter tévelygései a kereszténységen alapuló politikában

„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: ‘Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenemből.’
A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ‘Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!’ Mondom nektek: ez megigazultan ment haza, amaz pedig nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.” (Lk 18,10-14)

 

Egyre magasabbra csapnak a választások előtti hullámok az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter színrelépése óta. A különféle kisstílű politika csatákat már megszokhattuk, most azonban egy egészen új jelenség ütötte fel a fejét. A kereszténység, a keresztény hit gyakorlása került a csata középpontjába. Talán még soha ennyire nem volt hangsúlyos mindezek felemlegetése egyik választási kampányban sem.

Természetesen a kereszténység, az egyházak szerepe, a hit gyakorlása vagy nem gyakorlása már sokszor téma volt korábban. Érdekes módon, a magukat mélységesen szekuláris gondolkodásúnak tartó (ez általában egyházellenességet, ateizmust jelöl a ballib újbeszélben), a progressziót előtérbe helyező baloldali politikusok/szavazók azok, akik a leginkább felemlegetik a kereszténységet (általában a katolicizmust). Nem is meglepő, hogy időről időre újra felfedezik maguknak a keresztény értékeket. Félreértés ne essék, nem azért, hogy gyakorolják azokat, hanem hogy másokon számonkérhessék! Számonkérik a keresztény magatartást a migránsokkal, hajléktalanokkal szemben tanúsított viselkedésben, számon kérik a megértést, az önkorlátozást és a (politikai) semlegességet a papok prédikációin, számonkérik a szeretetet, ha véletlenül kritikával meri illetni a jobboldal valamelyik balos hírességet. De valahogy az mindig elmarad, hogy mindezeket ők maguk is gyakorolják.

Most viszont egy teljesen új jelenség ütötte fel a fejét.

MZP hangosan kérkedik vallásosságával és erről a piedesztálról széttekintve osztja ki és minősíti a jobboldali (hívő és nem hívő) politikusokat. Ő most a másik irányból kéri számon a keresztény viselkedést, a saját példájával villogva.

Nem véletlen a fenti mottó választása. A krisztusi tanítás soha nem a melldöngető, magamutogató vallásosságra tanít, hanem az elmélyülésre, a csendes tettekre és az imádságos életre. A Szentírásban több helyen is óvnak bennünket a tévutaktól. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.” (Mt 7,15). „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.” (Lk 12,1). „Óvakodjatok az írástudóktól! Szeretnek pompás öltözékben járni, szeretik, ha a tereken köszöntik őket. Szívesen elfoglalják a zsinagógákban az első székeket, a lakomákon az első helyeket” (Lk 20,46).

Világos a tanítás. Mégis, a magát Nagy Kereszténynek valló jelölt sorra tesz furcsa, első (és sokadik) hallásra is megbotránkoztató kijelentéseket.

A magamfajta gya(ko)rló katolikus ilyenkor csak pislog és csodálkozik. És néhány gondolat meg is fogalmazódik közben. Lássuk…

1. Mi is az a szekuláris állam?

Legelőször is járjuk körbe a szekuláris állam témakörét. Nagyon sok félreértés kering a közéletben és ezek meg is jelennek MZP gondolataiban. Próbáljuk meg tisztába tenni a fogalmakat. Fontos, hogy most nem a szekularizációról (a vallás társadalomra gyakorolt hatásának gyengüléséről) beszélünk, az inkább (vallás)szociológiai, teológiai vagy vallástudományi fogalom. Minket elsősorban a szekularizált állam meghatározása és gyakorlati működése érdekel.

A szekuláris állam lényegében azt jelenti, hogy vallási kérdésekben az állam semleges, egyik vallási irányzatot sem támogatja, ahogy a vallástalanságot sem (például nincsen hivatalos államvallás), sem előnyt, sem hátrányt nem okoz egyiknek sem. A folyamat a XVI. század elején jelent meg (ágostai hitvallás, augsburgi vallásbéke), majd komoly (és véres) lendületet kapott a gyalázatos francia forradalom idején. Elsősorban materiális követelésekkel indult (egyházi vagyon államosítása), de aztán kiterjedt az oktatásra, a polgári házasságkötések preferálására, az állami bürokratikus struktúrák megalkotására, a tudomány- és a kutatás elvilágiasodására.

Természetesen az erőltetett szekularizálásnak megvolt az ellenhatása is. A vallás egyre jobban felértékelődött a hétköznapi életvezetésben, a Biblia terjedésében és a modern tudományosság ideológiájával szemben használt apologetikus szerepének felértékelődésében.

A modern korban megjelentek a keresztény értékeket képviselő politikai pártok is, azonban nagyon fontos leszögezni, hogy ezek nem az egyház tanítását akarják a politikai térben képviselni, hanem kulturális értelemben kívánják a mindennapi életvezetést és a politikát a kereszténység értékeivel együtt gyakorolni és képviselni. 

És ez a legnagyobb tévedése a ballib oldalnak: egy magát kereszténynek nevező, politikáját a kereszténység elveiből levezető párt nem egyenlő az egyházzal. Pont a szekularizáció miatt tud (néha kénytelen) olyan témakörökben is engedékeny lenni (abortusz, melegházasság), ahol az egyház, a krisztusi tanításokat követve sokkal egyértelműbben fogalmazza meg saját (adott esetben) elutasító álláspontját.

Ebbe a csapdába lép bele emberünk is.

„Az, hogy most egy tolvajkormány van hatalmon hazánkban, amelynek legfőbb ideológiája a korrupció, és ez a kormány kereszténynek nevezi magát, engem végtelenül felháborít”.

Nos, a kormány soha nem nevezte magát kereszténynek (a korrupcióról szóló hangzatos kitételt most nem boncolgatnánk). Vannak hívő tagjai és vannak vallástalan tagjai is. Ahogyan az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás részében is olvashatjuk: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait”, valamint kicsivel később: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”. Se több, se kevesebb. Ha már az EU Alapító okmányából kihagyták a kereszténységre való utalást (ez ellen vajon tiltakozott MZP?), legalább az Alaptörvényünkben ismerje el az állam azt az 1000 évet, amit a kereszténység felvételével, védelmével és megőrzésével tudott e nemzet leélni ebben az országban.

„Sok keresztény embert nagyon elszomorít, amit ezek a politikusok a kereszténység nevében tesznek”… A fentiekből következik, hogy ezek a politikusok nem a kereszténység nevében politizálnak vagy cselekednek. Vannak, akik felvállalják hitüket és vallásosságukat, de közéleti szereplésük és politikai döntéseik nem a kereszténységet képviselik, hanem pártjukat, kormányukat, politikai meggyőződésüket – és nem utolsó sorban a választókat. Egy papon vagy szerzetesen mindez számon kérhető lenne, egy világi tisztségviselőn nem.

Magam hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy egy ilyen aljas csúsztatás mennyire krisztusi viselkedés…

Emberünknek az egyházak támogatása sem tetszik, neki a baljós emlékű Állami Egyházügyi Hivatal képe ugrik be az állami támogatásokról. „Ezek az eseti támogatások a kormány támogatását viszik be az egyházakba. Végtelenül ellenzem ezt a rendszert. A személyes hitemtől függetlenül tény, hogy Magyarország egy szekuláris állam”. Ahogyan korábban láttuk, a szekuláris állam nem azt jelenti, hogy az állam elutasítja a kapcsolatot az egyházakkal. Hanem azt, hogy egyiket sem részesíti többlet előnyben, beleértve a vallástalan emberek csoportját is. Az egyházak társadalmi szerepvállalása (oktatás, egészségügy, idősgondozás) viszont az állam részéről is támogatandó cselekedetek, hiszen rengeteg gyermek és felnőtt kap képzést, ápolást az egyházi fenntartású intézményekben. Arról nem is beszélve, a kommunista zabrálások után az egyházak kártalanítása és kárpótlása a jogfolytonos állam feladata.

Azaz MZP súlyosan téved, az állami támogatás nem az egyházak (politikai) szolgálatának megvásárlása, hanem az állam helyett elvégzett feladatok finanszírozása csupán. Ezeket a feladatokat az egyházak adott esetben az állam megléte nélkül is elvégzik (lásd tanító, betegápoló szerzetesrendek), ők az egyház tanításához és saját hitükhöz hűek, nem az adott esetben őket finanszírozó kormányhoz.

2. Házasság

MZP más témában is „meglepő” keresztény világlátásról tesz tanúbizonyságot.

A BBC Hard Talk című műsorában elmondta, hogy mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát. Ez nincs ellentétben a hitével, ugyanis a polgári házasság egy polgári jogi aktus.

Akkor először vizsgáljuk meg, hogy mit is mond a Katekizmus a homoszexualitásról? A homoszexuális hajlamú emberekkel kapcsolatban „kerülni kell (…) az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét” (2358. pont). Ez azonban nem jelenti azt, hogy az olyan kapcsolatokat, amelyek „ellentétesek a természetes törvénnyel” (2357. pont), ne nevezzük „súlyos eltévelyedések”-nek. A katekizmus szerint „nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének” az ilyen kapcsolatok (ugyanott).

Nyílt levél Perintfalvi Ritának

Ferenc pápa is kifejtette álláspontját Amoris laetitia nevű apostoli buzdításában. „Nincs semmi alapja annak, hogy hasonlóságokat vagy akár csak távoli analógiákat lehetne megállapítani az egyneműek együttélése és az Istennek a házasságra és a családra vonatkozó terve között” (AM 251. pont). A gendernek nevezett ideológiáról azt írja, hogy „lerombolja a család antropológiai alapjait”, s „ez az ideológia olyan oktatási programokat és törvényalkotási irányelveket követel, amelyek a férfi és nő közötti biológiai identitástól radikálisan elválasztott személyes identitást (…) mozdítanak elő” (AM 56. pont).

A fentiekből látszik, hogy amikor MZP a kereszténységet kéri számon a kormányon, akkor bizony a saját szemében nem veszi észre a gerendát, hiszen keresztény (katolikus) alapokon nem támogathatná az egyneműek házasságát.

De mit is tesz a magát keresztény értékrendűnek nevező kormány? Az Alaptörvényben világosan megfogalmazza hitvallását a házasság intézményéről. „Magyarország védi a házasság intézményét, mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget. (…) Az anya nő, az apa férfi.” (L, cikk, (1)). Azaz látható, hogy a házasság intézményét keresztény módon értelmezi az állam. Nagyon fontos az „önkéntes” szó használata. A kereszténységnek volt ugyanis köszönhető, hogy a házasság immáron nem lehetett egy erőszakos kényszerítés, ad absurdum egy kereskedelmi tárgyalás eredménye, hanem ahhoz mindkét fél egyöntetű és önkéntes igenleges akaratnyilvánítása kellett. A katolikus házasságkötéskor a pap mindkét felet megkérdezi:„Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?”.

Persze a progresszivitás jegyében egyre jobban elterjed az a nézet, hogy bármilyen párkapcsolat házasságnak nevezhető, azt az állam ismerje el – sőt egyre nagyobb a nyomás az egyházakon is, hogy azok is elismerésben részesítsék. Meglátásom szerint, amennyiben a párkapcsolatok összességét a háziállatok gyűjtőnévvel illetjük, úgy abból a férfi-nő házasság a kutya, az egynemű párok kapcsolata a macska, a poligámia a papagáj és így tovább, tetszés szerint.

De akárhogyan is erőlködünk, a macska soha nem lesz kutya. Háziállatnak háziállat, de nem kutya. A progresszió mégis ezt erőlteti.

Mivel azonban szekuláris állami berendezkedésben élünk, az állam gondoskodni köteles a nem heteroszexuális polgárairól is. Magyarország elismeri a homoszexuálisok életközösségét (bejegyzett élettársi kapcsolat), ami komoly jogi segítséget nyújt nekik. A bejegyzett élettársi kapcsolat lehetővé teszi, hogy a párok örökölhessenek egymás után, özvegyi ellátásra legyenek jogosultak, a kapcsolat felbomlása esetén pedig a rászoruló fél tartásdíjat is követelhet ex-élettársától. A kapcsolat megszűnését közjegyző előtt kell bejelenteni. Ugyanakkor nem fogadhatnak örökbe gyereket, nem vehetik fel egymás nevét. Azaz a macska továbbra is macska maradt, a szekularizált állam működik, az egyházi tanítás nem jelenik meg az állami gyakorlatban. A keresztény alapok azonban megmaradnak. Vajon aki mást akar, az mennyire nevezheti magát hiteles kereszténynek?

Egy pillanatra kanyarodjunk vissza a Katekizmushoz. Az Egyház hivatalos álláspontja szerint, „A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.” (2359. pont). Hát, ez bizony nehéznek hangzik. De ugyanezt várja el az Egyház az érvényes szentségi házassággal rendelkező, de polgárilag elvált híveitől, de tulajdonképpen a házasságon kívül élő, szabadállapotú híveitől is.

Így MZP, ha magát elsősorban katolikusnak tartja, nem támogathatná az egynemű párok polgári házasságkötését, hiszen azzal a folyamatos bűn állapotát támogatná. Ezért is furcsa az a kettős mérce, amikor a kormányoldalon viszont számon kéri a keresztény szellemiséget.

3. Az a bizonyos nyolcadik parancsolat

Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! Bizony, néha teszünk néhány valótlan állítást. Néha meg tudunk bántani másokat, adott esetben pletykálunk a másikról. Nehéz megállni, nem is mindig szándékos, ilyen a gyarló ember.

Vannak azonban minősített esetek. Az ember össze-vissza beszél, majd utána letagadja, hazudik róla. Ilyen esetekből is szép csokrot gyűjthetünk emberünkkel kapcsolatban.

„Azt nem mondom el, hogy mi minden történne, mert akkor engem erőszakos uszítónak fognak tartani, hogy mi történt volna ezzel a kormánnyal ezeknek az országoknak a bármelyikében, jó? Tehát nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán kívül.” Felvétel bizonyítja a Márki-Zay szájából elhangzott szavakat. Finom sejtetések, a kacsintó szem sarkában megbújó kaján mosoly tudatja a hallgatósággal, hogy itt bizony nagyon is kell a sorok között olvasni. És az előadó tudja, hogy érti őt a közönség. Persze, amint nyilvánosságra kerül a felvétel, menteni kell a menthetőt. A felvétel kipattanása után a következőket mondja: az egész történet nem más, mint a „Fidesz, illetve a helyi és országos sajtó” rágalmazása és képtelensége, ő ugyanis semmilyen erőszakos cselekménynek nem híve.

Ergo más hazudott.

De máskor is füllentésen kaphatjuk MZP-t. A CNN-en adott interjújában kifejti, hogy a jelenlegi magyar kormány a migrációellenes retorikája ellenére több mint ötvenezer embernek adott bevándorlási vízumot. Az első igaztalan vád a „migrációellenes” kifejezés. A kormány az illegális és tömeges migráció ellen, az idegen vallású és kultúrájú emberek korlátlan beengedése ellen szólalt fel. A legális (szükséges munkaerő, tényleges menekültek) migrációt a nemzetközi szerződéseknek és a magyar gazdaság szükségleteinek megfelelően támogatta a kormány. A második igaztalan állítás a sokszor megcáfolt ötvenötezres szám, ennek taglalásába most nem mennénk bele. Az egész kijelentésből süt a politikai haszonszerzés szándéka, felvállalva a hamis kontextust is.

Pedig a krisztusi tanítás világos: „Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való” (Mt 5,37).

„Orbán gyűlöletkampányt indított. Humánusan kell bánnunk az emberekkel, és soha nem szabad semmilyen közösség ellen gyűlöletkampányt folytatni”. Az utolsó tagmondattal csak egyetérteni lehet. De nem csak közösségek ellen, egyes személyek ellen sem szabad gyűlöletet kelteni. Vajon a valótlan állítások megfogalmazása nem esik ebbe a kategóriába? Mert egy nagy változás (tömeges migráció) veszélyeinek feltárása nem gyűlöletkeltés. Lehet vele vitatkozni vagy egyetérteni (ahogyan mi is megtesszük a Wilkommenskultur álláspontjával szemben), de azt érvekkel tesszük, nem minősítésekkel. És persze a befogadás mellett érvelők ilyenkor mindig a keresztényi szeretetet hangsúlyozzák, Krisztus így tenne, Krisztus úgy tenne. Pedig Krisztus világosan kifejtette az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben: „Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked.” (Lk 10,34-35).

Nem befogadta a sérült embert, hanem gondoskodott róla. A gondoskodás a kötelességünk, mind személyesen, mind anyagilag – ha már szerencsésebb, gazdagabb országban élünk. De csak azon, aki valóban rászorul.

De még súlyosabb hazugságok is elhangzanak emberünk részéről. „Természetesen sosem mondtam olyat, hogy kevesebbet fürödjenek, vagy kisebb autót használjanak” – mondja az újév első napjaiban. De mit is mondott korábban? „Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”. Illetve: „amikor felment a kétszeresére a benzin ára, az okos amerikaiak nagy autók helyett kisebbet, vagy hibridet vettek”. Persze lehet, hogy a kevesebb vízhasználatot a mosogatásra, a kisebb autó vásárlást pedig kizárólag az amerikaiakra értette. Csak nem valószínű…

Ugyanilyen könnyedséggel tagadja le másik esetben a Fidesz iránti korábbi szimpátiáját, több esetben korábbi mondatait is. Nehéz lenne mindet visszaidézni. És a legtöbbször a másik felet vádolja szavai kiforgatásával.

Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

4. Tolerancia vs. szeretet

Az úgynevezett szekularizáció hamar átcsapott a történelem folyamán gyűlölködő vallásellenességbe. Egészen bizarr és abszurd módon, az isteni fény kiűzésének folyamatát „felvilágosodásnak” nevezték.

Lámpát oltottak az olvasáshoz…

A „nagy” előtagot meg nem érdemlő francia „forradalom” volt az előképe mindazon politikai vonulatoknak, melyek az istenhitben ellenséget láttak, a vallásgyakorlást el akarták törölni. Már ők maguk, mielőtt egymást is vérbe fojtották volna, megszüntették a Sorbonne hittudományi karát, föloszlatták a szerzetesi kongregációkat, betiltották a betegápoló és tanító rendek működését, majd elkezdték a papok deportálását, kivégzését.

Megalkották azt a hármas jelszót, melynek minden egyes eleme nevében egy-egy elnyomó idea és rendszer tartott mészárlásokat. A „testvériség” nevében a nácik, az „egyenlőség” nevében a kommunisták, most pedig a „szabadság” nevében a liberális dogmák végeznek pusztítást. Letaszították trónjáról az Istent, a saját fantazmagóriájukat ültették a helyébe.

„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12). „Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,17). „ Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34). Nem véletlen, hogy Krisztus ennyiszer hangsúlyozza, sőt parancsba adja a szeretetet. Ez a legnagyobb krisztusi parancsolat.

Ha pedig Istent elvetik, el kell vetni mindent, amit parancsolt. Megalkották hát a tolerancia kultuszát.

Természetesen ennek a szónak is egy kifacsart jelentését erőltetik. Eredetileg a tolerancia a másik jogának tiszteletben tartását jelentette, hogy azt gondoljon, abban higgyen, amit helyesnek tart akkor is, ha meg vagyunk győződve arról, hogy téved. Társadalommérnökeink azonban itt nem álltak meg. El kell fogadnunk, bárki bármit is mond, az álláspontjának ellenzése, megkérdőjelezése, minősítése már intoleranciának, gyűlölet-bűnnek minősül. Bizony, ez már az orwelli „duplagondol”, innen már csak egy lépés a „gondolatbűn”. Ha a legegyszerűbben akarjuk kifejteni a liberálisok által toleranciának nevezett fogalmat, akkor talán a „ne érdekeljen” vagy a „ne foglalkozz vele” kifejezések a legtalálóbbak.

Toleráljuk a nemi eltévelyedéseket, toleráljuk az önpusztító életmódot, toleráljuk a pszichés zavarokat, toleráljuk a saját kultúránk eltörlését. Elfogadjuk (mert el kell fogadnunk), hogy semmit nem jelentő maszlagokkal tömjék a fejünket a „jóemberek” (európai értékek, igazságosság, klímavészhelyzet, önmegvalósítás), ha pedig ellenvéleményünk van, úgy egyből megkapjuk a magunk kis dehonesztáló címkéjét. Mert nem szólhatunk bele a másik életébe, nem kritizálhatunk, nem tarthatunk valamilyen dolgot/gondolatot helyesebbnek és jobbnak a másiknál. Két idézet álljon itt. Gilbert Chesterton szerint „a tolerancia a meggyőződés nélküli ember erénye”, Arisztotelész pedig azt mondta, hogy „a tolerancia és az apátia egy haldokló társadalom erénye”.

A szeretet ezzel szemben képest kimondani azt a szót, hogy nem. A szeretet által vagyunk képesek óvni, gondoskodni, törődni. A szeretet által tudunk dorgálni vagy dicsérni, a szeretet által tudjuk segíteni szeretteinket vagy megóvni őket a rossz döntésektől. A szeretet engesztel mások bűneiért, de nem nagyvonalú a bűnt illetően. A szeretet vezet el minket a szép és a jó szeretetére és az erkölcsi rossz utálatára.

A kereszténység nem toleráns, mivel a jót parancsba adja, a rosszat megtiltja.

Láthatjuk, ha egy politikus az ellenfelein számon kéri a keresztény elveket, akkor bizony saját magának kellene a leginkább azok szerint eljárnia és megszólalnia. Azonban a kettős mérce itt gonoszul vigyorog: MZP számos témában a tolerancia irányába tolódik. Felkarol és támogat olyan gondolatokat, melyeket a progresszió akar rákényszeríteni az egyházra. Az egyház nagy ellenség, hiszen rendíthetetlenül tart ki a tanítás mellett, nem hajlandó „haladni a korral”, ezáltal nem tudják kontrollálni és megfélemlíteni. Ezért aztán kívülről (és sajnos sokak által belülről is) egyre vadabb támadások érik, mert egy olyan világban, ahol az értéktelen az értékes, ahol a rendetlen a rend, ahol a kapaszkodó nélküli ember az ideális alattvaló, ott az ezzel szemben álló szervezet csakis ellenség lehet.

Márpedig egyszerre támogatni a progressziót és viselni a „hiteles keresztény” kitűzőt, igencsak kétszínű cselekedet.

Zárásként álljon itt egy utolsó idézet. „Már jóval Orbán előtt keresztény voltam. Orbán még a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja volt, amikor én már a kommunista időkben templomba jártam vasárnaponként.” Nem mindenkinek adatik meg, hogy gyakorló vallásos családba szülessen. Nekem megadatott, magam is 5 éves koromtól kezdve jártam hittanra és vasárnapi misékre. Másoknak viszont nehezebb úton kell eljutniuk a hitükhöz. Ez utóbbi talán sokkal nagyobb erény, mint megőrizni azt, amit készen kaptunk gyermekkorunkban.

És bizony, Júdás is hamarabb volt Jézus követője, mint Pál. Ő már akkor ott ült a Mester lábánál, amikor Pál még üldözte Krisztus követőit. Mégis, ő volt az, aki harminc ezüstért elárulta Krisztust, Pálnak pedig a máig is élő, Krisztus tanítását felénk közvetítő Egyházat köszönhetjük.

Csépai Miklós

További cikkeink a szerzőtől:

Hátra (h)arc! – nagyító alatt MZP gazdaságpolitikai elképzelései (4.)

Hátra (h)arc! – nagyító alatt MZP gazdaságpolitikai elképzelései (3.)

Hátra (h)arc! – Nagyító alatt Márki-Zay gazdaságpolitikai elképzelései (2.)

Hátra (h)arc! – Nagyító alatt Márki-Zay gazdaságpolitikai elképzelései (1.)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!