Gazdag tárházzal rendelkezünk a magyar népesség körében egykor élő karácsonyi ünnepkör népszokásairól. A legtöbb ünnepi hagyomány a katolikus egyház szárnya alatt alakult ki vagy formálódott át valamely kereszténység előtti szokásból. A reformáció hatására azonban ezek új elemekkel gazdagodtak és váltak mára a karácsony elengedhetetlen részévé.
Adventi szokások
A karácsonyt megelőző várakozási időszakban jellemző volt a protestáns családokra, hogy rendszeresen olvastak fel otthonaikban a Bibliából. Így költözött be a korábban a katolikus egyház alakította templomi liturgia az otthonokba. Gyakori volt az is, hogy végigénekelték a református énekeskönyv valamennyi adventi és karácsonyi énekét – jegyzi meg Lackovits Emőke néprajzkutató a Reformatus.hu oldalán. A ma ismert és talán legközkedveltebb ünnepi énekünk a Mennyből az angyal a magyar evangélikusok karácsonyi szent éneke volt a 16. században. Az adventi időszak házassághoz és termékenységhez köthető népszokásai, mint a Borbála-ág vagy a Luca-nap szintén élt a protestáns közösségekben. Ám ezek jóval kisebb jelentőséggel bírtak.
Karácsonyi népszokások
Több karácsonyi népszokást ismerünk, mint a betlehemezés, a regölés, a kántálás vagy az aranyosvíz-vivés. Protestáns családoknál azonban a kántálás volt a jellemzőbb, melyre az adventi időszak alatt szerveződtek és készültek fel. A karácsonyi köszöntés alkalmával házról házra jártak, és a református énekeskönyv dicséreteit énekelték. Egyes területeken nemcsak gyerekek, hanem fiatalok és felnőttek is jártak kántálni. A köszöntők régen ajándékot is kaptak: kezdetben ételitalfélét, később pénzt.
A kevésbé ismert aranyosvíz-vivés tájegységenként változott. Így volt, hogy karácsonyra vagy újévre esett. Az őrségi, göcseji reformátusok például karácsony éjfélkor meríttek vizet a kútból vagy a patakból. Mivel hitük szerint ebben fürdették a Kisjézust, a víznek gyógyító és egészségmegőrző szerepet tulajdonítottak. Az ünnepen aztán ebből ivott és ebben mosdott az egész család.
Fenyőfaállítás
A mai ember számára a karácsony egyik legfontosabb motívuma a fenyőfaállítás. Az eddigi kutatások alapján a szokást német protestánsoknak tulajdonítják. Hazánkba először a bécsi udvar közvetítésével az arisztokrácia köreiben vált hagyománnyá. Innen terjedt tovább a városi polgárság, a falusi értelmiség, majd a parasztság körébe. Történeti feljegyzések szerint Magyarországon először Brunszvik Teréz állított karácsonyfát 1824-ben. Egyes kutatások szerint a szokás hazánkban nyugatról kelet felé terjedt. Az ország keleti felében csak a második világháború után honosodott meg igazán.
A fát általában szentesete díszítették fel: vagy a szülők, miközben a gyerekek kántáltak vagy szenteste éjszakáján, így a gyerekek csak karácsony másnapján láthatták meg. A fát kezdetben édességekkel vagy szárított gyümölccsel, dióval díszítették: ami a ház körül éppen megtalálható volt. A 19. századtól váltak népszerűvé a ma is használatos üveg díszek.
hirdetésA fenyőállításnál még fiatalabb szokás az ajándékozás. Kezdetben csak a gyerekeket ajándékozták, sok esetben maga a karácsonyfa volt az ajándék a rajta található finomságokkal. A karácsonyfa alá tett meglepetések eleinte szerények voltak, melyeket református családoknál az angyal hozott, míg a katolikusoknál a „Jézuska”.
Az ünnepi asztal
Protestáns és katolikus közösségek között az egyik legnagyobb különbség a böjt tartásában volt. Míg a katolikus családok az adventi időszakban is tartották, a reformátusokra ez már nem volt jellemző. Minél közelebb volt karácsony ideje, annál gyakoribbak voltak például a disznóvágások, hogy az ünnepi asztalra friss hús kerüljön. Ezzel ellentétben a katolikus közösségekben ezek november 30-ra, András napjára már befejeződtek.
A karácsonyi abrosz hagyománya viszont mindkét felekezetnél megtalálható. Különösen a Dunántúlon terjedtek el változatai. Az ilyenkor használt terítőt csak egyetlen ünnepi alkalomra használták. Ezután vető- vagy sütőabroszként alkalmazták, mely a bő termésért, illetve a megfelelő kenyér elkészülésért felelt. Eltérések voltak az ünnepi asztalra került ételekben is, melyeket nagy valószínűséggel a böjt tartásának különbözőségében lehet keresni. A szigorúbb húsmentes napokat tartó katolikus családokkal ellentétben református családoknál nem hal, hanem hús került az asztalra. Jellemző étel volt így a töltött káposzta, ahogyan a sült hús, kolbász és hurka is. A menüsor elmaradhatatlan részét képezte továbbá a karácsonyi kalács.
A magyar népesség körében egykor élt hagyományok jelentős része mára teljesen eltűnt vagy hatalmas változáson ment keresztül: eredeti jelentését elvesztve már csak formalitásból van jelen. Pedig a néha gyermetegnek tűnő cselekedetek mögött a természettel egykor nagyobb közelségben és nagyobb hittel rendelkező ember alakja bontakozik ki.
Forrás: Magyar Néprajz VII. kötet, reformatus.hu, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, Wikipédia
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
