Országos vadlúdszinkron-eredmények

Vadlúdcsapatba beszálló vörösnyakú lúd a Hortobágyon (Fotó: Ifj. Oláh János, MME)

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) idén novemberben – ebben a hónapban tartózkodik a legtöbb fokozottan védett vadlúd hazánkban – is megszervezte az országos vadlúdszinkront, melyhez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) számos önkéntese is csatlakozott. A november 19-ei számlálás fő célja két veszélyeztetett, fokozottan védett libafaj, a kis lilik és a vörösnyakú lúd átvonuló állományának meghatározása volt.

Az összehangolt felmérés különösen fontos, mivel a szakemberek adatai alapján mindkét lúdfaj átvonuló- és telelőállományának súlypontja nyugat felé tolódott az elmúlt években, így hazánk szerepe is egyre hangsúlyosabb a megőrzésükben. A HNPI által összesített adatok szerint az idei évben országosan összesen 481 178 vadludat számoltak meg a szakemberek, amelyek közül 549 vörösnyakú lúd és 227 kis lilik volt. A két fokozottan védett faj nagy részét, 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket a Hortobágyi Nemzeti Parkban figyelték meg. Az összvadlúdlétszám 198 397 példány volt a Hortobágy térségében. A kis lilik nyugat-szibériai állománya növekvő számban vonul, az idei 208 példány rekordnak számít. A vörösnyakú lúd átvonuló mennyisége változik az egyes évek között, az idei 399 példány kismértékben több, mint a tavaly számolt 373 egyed.

Az adatok azért is figyelemre méltóak, mert az idei évben, a vadászati szabályozás módosítása következtében, a tiszántúli megyékben a vadlúdvadászati szezon a korábbi december 1. helyett már a novemberi hónapban is lehetséges. Természetesen nem feltételezzük senkiről, hogy legális vadászati tevékenység során szándékosan lőne le egy fokozottan védett fajt. Ugyanakkor ezen fajok a vadászható lúdfajokkal egy csapatban járnak a táplálkozó- és pihenőterületek között, amely csapatokban még a szakember számára is az esetek döntő többségében lehetetlen a fajok pontos és azonnali azonosítása. Így a Tiszántúlon novemberben történő vadlúdvadászatok idején jelentős mértékben megnő a két faj vétlen lelövésének az esélye. Ez a veszély decemberre lényegesen csökken, mivel a két veszélyeztetett faj példányainak jelentős része ekkorra már elhagyja hazánkat, és a fekete-tengeri és balkáni telelőterületeikre vonul. Mindezek miatt azt gondoljuk, hogy az átgondolatlan és a természetvédelmi szakmai szervezetekkel nem egyeztetett változtatás az idei novemberben potenciálisan 399 vörösnyakú ludat és 208 kis liliket sodort veszélybe a Hortobágy térségében. Ezért az MME szakmai alapokon nyugvó párbeszédet kezdeményezett az Agrárminisztériummal.

Kiemelt képünk forrása: MME

Iratkozzon fel hírlevelünkre!