Mikulás elárulta, melyik a kedvenc magyar népmeséje
– A Kecskemétfilm leghíresebb alkotása a százrészes Magyar népmesék sorozat. Melyik a kedvence meséje?
– Mindenkinek megvannak a maga kedvenc epizódjai, én az első szériából sorolnék néhányat. Nem sokkal korábban indultunk, mint a Pannónia Filmstúdió vidéki műterme, és a Magyar népmesék sorozat volt az első önálló alkotásunk.
Az egyik nagy kedvencem A szállást kérő róka volt, a másik pedig A só.
Mind a kettőt Jankovics Marcell rendezte. Nagyon kedves mesék ezek számomra. A róka antropomorfizálása és a népművészeti motívumok felhasználása is nagyon jól sikerült. Az első széria sikere nagy lendületet adott a későbbi részek elkészítéséhez is. Ahogy korábban beszámoltam róla a nagysikerű sorozat a jövőben folytatódhat. 
– Van egy másik mesesorozatuk is, mely talán – méltatlanul – a legismeretlenebb, ez pedig a Richly Zsolt által rendezett Kormos mesék.
– Így van, Richly Zsolt barátom kedvenc témája volt Kormos István verses meséinek megfilmesítése. Amikor a Pannónia Filmstúdió végleg megszűnt, Zsolt jelentkezett nálam, hogy szívesen dolgozna velünk és elkészítené a Kormos-meséket. Az első mese, A hetvenkedő sün 2004-ben készült el. A későbbi években sikerült támogatást találni a további részekre, így hat Kormos-meséből készülhetett rajzfilm.
Többek között A nyulacska csengője és a Fázó rókafiak is. 
Hogy miért nem ismert ez a sorozat? Mivel ez nem a Magyar Televízió megrendelésére készült, így csak egy-két alkalommal vetítették a kötelező bemutató során. Jelenleg tárgyalások folynak, bízom benne, hogy hamarosan a Kormos meséket is sugározni fogjáka köztelevízióban.
Kiváló, szívmelengető verses mesék ezek, melyek biztos vagyok benne, hogy a gyermekek és a szülők tetszését is elnyerik majd.
– Más sorozatukból vannak kedvenc részei?
– Természetesen, mondhatni az összes. Azok a sorozatok, amelyek megvalósulhattak, mind nagyon kedvesek a számomra. A Mesék Mátyás királyról, a Mondák a magyar történelemből, és a Leo és Fred sorozatokat is nagyon szeretem. Ez utóbbi, a dialóg és narrátorszöveg nélküliségével megteremtette a maga sajátos „aha-élményét”. Kicsit mindenkinek magának kell megfejteni a látottakat. A kedvencem a Hóoroszlán című epizód.
– Van-e külföldi kedvence?
– Igen, többek között az Oscar-díjas Michael Dudok de Wit-et emelném ki. Van egy rövidfilmje, melyet különösen szeretek, ez pedig nem más, mint az Apa és lánya. Ez ugyancsak egy narráció nélküli, de igen hatásos alkotás. A német-magyar kooprodukcióban készült, A borz utolsó ajándéka című rajzfilmet ugyancsak nagyon szeretem. A film története röviden annyi, hogy a borz élete folyamán sokféle dolgot megtanít a barátainak, egy nap azonban a borz már nem jön elő az odújából, mert meghalt. Az állatok úgy emlékeznek barátjukra, hogy mind-mind megcsinálják azokat a dolgokat, amelyekre megtanította őket.
Ez egy szomorú, mégis nagyon kedves történet az elmúlásról, mely megmutatja, hogy ha már nem vagyunk itt a Földön, akkor is tovább tudunk élni szeretteink életében.
Tudom, hogy ez most nem tűnik ünnepi gondolatnak, de mégis az. Ez a rövidfilm segítséget nyújthat a gyermekeknek is, akik megtapasztaltak hasonló veszteséget családjukban. Sajnos ez most különösen aktuális.
– Az animációval ilyen komoly témákat is fel lehet dolgozni?
– Nem csak hogy lehet, de meglátásom szerint kell is. Egykor engem is ez fogott meg a rajzfilmekben. A budapesti Híradó Mozi vetítései előtt bemutatott jugoszláv rajzfilmek voltak az első animációsfilm élményeim. Ezek a kis történetek elsősorban a felnőtteknek készültek, de nagy hatást tettek rám.
Akkor éreztem meg először, hogy a rajz, az animáció alkalmas arra is, hogy nagyon komoly témákról beszéljünk.
Nemcsak a gyerekeknek jelenthet szórakoztatást és kikapcsolódást egy-egy rajzfilm. Ezt máig így vélem, és ezek mellett a gondolatok mellett készítjük ma is filmjeinket.
Tóth Gábor
Kiemelt kiemelt képünk forrása Kecskemétfilm Kft.
