Ungváry Zsolt: Szeretet és engedelmesség; kereszténység és liberalizmus

A mai információözönben kikerülni sem tudjuk, hogy olyanok véleményét is megismerjük, akikkel egyébként semmilyen közös pontunk nincsen. Így jöhet szembe például az interneten egy Olaszországban éldegélő, de magát a hazai ügyekbe előszeretettel beleártó homoszexuális személy véleménye. Közösségi oldalán írt bejegyzésében – amit bosszantásunkra a jobboldali portál szemléz – a családon belüli erőszaktól szenvedő nők mellett emeli fel szavát. „Nem kellene komolyan venni, amit a kígyós könyv ír a férfiról, a nőről meg az eredendő bűnről”, rúg bele Homonnay Gergely egyszerre a zsidó és a keresztény vallásba is.

Már ismerjük azt a kioktató metódust, amikor ateisták írnak Istenről, hitről, a kereszténységről és annak szabályairól, megéléséről. Itt pedig a női jogokról formál véleményt egy saját neméhez vonzódó figura, aki annyira sem becsüli a nőket, hogy a biológiai determináltságot felrúgva még szexuális és élettársnak sem választja őket, hanem inkább férfiakra fanyalodik.

Én ugyan sosem írnék a homoszexuálisok belső világáról, mert szerencsére egyáltalán nem ismerem és nem is érdekel, ahogy a bélyeggyűjtés és a diszkózene is teljesen idegen tőlem.

Ha azonban ők a mi ügyeinkbe szólnak, azt nem hagyhatjuk válasz nélkül. A szexualitás minden ellenkező híresztelés ellenére a keresztény tanítás szerint egyáltalán nem bűn. Sőt. „Szaporodjatok és sokasodjatok!”, mondá az Úr, és ezt másként nem lehet. (Értelemszerűen csak egy férfi és egy nő képes rá, közösen, ezt a Biblia szerzői a kromoszómák és a DNS felfedezése előtt is már tudták. Persze könnyű volt nekik, mert a tervező diktálta a szöveget.) A házasságon kívüli szexualitással van a probléma (6. parancsolat), aminek praktikus oka az aktusból megfoganó gyermek védelme.

Épeszű ember nem gondolja, hogy emberség, méltóság, minőség szempontjából különbség lenne férfi és nő között. Egyebekben viszont van.

A testi különbözőség igen szembeötlő, de az sem titok, hogy lelkiviláguk, szemléletük is markánsan eltér. Mint Isten teremtményei azonban teljesen egyenlők, ezt senki sem kérdőjelezi meg. (Hasonló a helyzet például a különböző rasszok esetében. Épeszű ember nem gondolja, hogy a Homo sapiens fajtái között az emberség szempontjából – természetadta jogok, méltóság – eltérés volna, de hogy egyformák lennének, az is nyilvánvalóan képtelenség.) Isten tehát az embert férfivá és nővé, a maga képmására teremtette. Férfi és nő egymást nem legyőzi, hanem kiegészíti; közösen alkotják az egészet. Nem véletlenül hívják magyarul feleségnek az asszonyt. Akinek furcsa, hogy két független létező hogyan alkothat csak együtt egy egészet, annak ismét a magyar nyelv logikája segít: két karunk vagy két szemünk egyértelműen külön dolog, de a kettő csak együtt válik eggyé. Akinek hiányzik az egyik szeme, az félszemű, akinek az egyik karja, az félkarú.

„Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek. (…) Férfiak, szeressétek feleségeteket”, írja Pál apostol. (Kol 3, 18-19) Az engedelmesség szótól riad meg a mindent a feltétlen önérvényesítésnek alárendelő modern feminista. Pedig Pál csak azt ismeri fel, hogy szükség van főnökre, mert az egyenlősdi fejetlenséget szül, aminek a család, a közösség látja kárát. Kijelöli a döntéshozót, aki nem a saját érdekeit tűzzel-vassal kierőszakoló zsarnok, hanem bölcs, a felek meghallgatása, érveinek elfogadása után döntő vezető. Cserébe: szeretnie kell az asszonyt. Nem elviselni, kedvelni, hanem szeretni. A boldogságát keresni, azt minden fölé helyezni, az érdekeit képviselni, kitartani mellette jóban-rosszban. Melyik nehezebb? Van egy főnököm, akinek engedelmeskednem kell és szeretnem is. „Holnapra készítsd el a kimutatást!” Mi kíván nagyobb küzdelmet, alázatot, erőt? Elkészíteni a kimutatást vagy szeretni az (akár) undok főnököt? Katonaként kaptam efféle utasítást: „Honvéd elvtárs, söpörje fel a laktanyaudvart.” Végrehajtottam. „Honvéd elvtárs, szeresse a felettesét!” Ilyet sose mertek parancsba adni…

A nők nem tutyi-mutyi férfiakat, a férfiak nem öntudatos női cégvezetőket keresnek. Nem véletlen a népmesékben a hős, erős, férfias királyfi és a szende, óvó szeretetre vágyó királylány. Nem egy gonosz író kényszerítette ezeket a szerepeket az emberekre. Az emberek eszerint éltek, erre vágytak, és így alkották meg a kollektív tudatot és elképzeléseket bemutató népmesei toposzokat.

Ha nincs engedelmesség, nincs szeretet sem. Láttuk, mindez hová vezetett. A szeretett nőnek könnyű és boldog élete van. Megbecsülik, szeretik, elfogadják mint nőt, anyát, embert. Ha erőszakkal akar kivívni pozíciókat, elragadhatja akár a főnöki státust, esetleg engedelmeskednek is neki, de szeretni nem fogják. Így jutottunk idáig: szeretettelen, tönkrement házasságok, megkeseredett életek, öngyilkosok, drogosok, alkoholisták tömegei. A férfiak nem találják a helyüket, mert nincs asszony, akit szeressenek, mert helyettük férfiak vannak. És a férfiakat vagy engedelmességre szorítják vagy engedelmeskednek nekik, de szeretni nem fogják őket.

Vagy ha mégis, hát abból lesznek a Homonnayk.

Kiemelt kép forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!