Nem véletlenül találkoztak a napokban Budapesten a V4-es miniszterelnökök. A négy ország vezetője a vészharangot kongatta, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, sosem volt még ilyen erős nyomásnak kitéve az uniós külső határ, a migránsok ugyanis három irányból, a földközi-tengeri, a balkáni és most már a keleti útvonalon is próbálkoznak.
A kormányfő szavait egyébként a Frontex legfrissebb jelentése is alátámasztja. Az uniós határvédelmi ügynökség adatai szerint az év első 9 hónapjában 70 százalékkal növekedett az illegális határátlépési kísérletek száma 2020 azonos időszakához képest. Ez elképesztő szám, főleg, hogy ennek nagy része a balkáni útvonalon érkezett az uniós, vagyis főleg a magyar határhoz. Az utánpótlás pedig lássuk be, szinte folyamatos. Az afganisztáni helyzet egyre csak romlik és Afrikában, a Szaharától délre eső régióban is egyre több válsággóc alakul ki, elég csak az elmúlt napok dél-szudáni, vagy etiópiai híreire gondolnunk. A világ tehát forrong, cselekedni képes, fenyegető diktátorért pedig sajnos nem kell Afrikáig mennünk, elég ha a lengyel határnál kialakult helyzetet előidéző fehérorosz vezetőre, Lukasenkára gondolunk.
Ebben a helyzetben pedig elvárható lenne, hogy Brüsszelben a sarkukra álljanak.
A hazájukat elhagyó, vagy elhagyni készülő embereknek ugyanis az első számú és sajnos legkézenfekvőbb úticélja továbbra is Európa. És ez a helyzet nem is fog változni egészen addig, amíg komolyan felmerül Európai bizottsági és Európai parlamenti fejekben a lengyel-fehérorosz határon lévő migránsok befogadása, vagy amíg a Bizottság még mindig arra ad plusz pénzt a keleti végeket védő országoknak, hogy „kialakítsák a megfelelő eljárásokat annak érdekében, hogy az illegálisan érkezőket gyorsan és rendezetten, az alapvető jogokkal összhangban kezeljék.” A határ szigorú védelméről, nem benyújtható menedékkérelemről, visszatoloncolásról továbbra sem esik egyetlen szó sem. Ezeket már meg is szokhattuk és talán el sem várjuk, hogy másképp legyen. Azt ugyanakkor joggal feltételezné az ember, hogy a határok védelme az összes európai érdeke és legalább dolgozni hagyják a migrációs nyomásnak leginkább kitett országokat.
hirdetésBrüsszeltől azonban ezt sem várhatjuk. Épp a legnehezebb órákban támadta meg ugyanis a Parlament Varsót a helyreállítási pénzek megvonásával és miközben a magyar és a lengyel határon bevándorlók próbáltak illegálisan az Európai Unió területére lépni, Didier Reynders jogérvényesülésért felelős biztosnak nem volt jobb dolga, minthogy Budapesten és Varsóban aggódjon a jogállamiságért.
Mondhatnánk erre, hogy ha már nem segítenek, legalább ne hátráltassanak, jelenleg ugyanis hazánknak és a lengyeleknek kétfrontos harcot kell vívniuk: egyrészt az uniós biztonságát fenyegető migránsok, másrészt a politikailag támadó brüsszeli bürokrácia ellen – amelynek működtetői elvileg nem a migránsokkal, hanem velünk vannak egy csapatban.
Mindezek fényében nem véletlen, hogy Európa geopolitikai értelemben ott tart, ahol. Nem véletlen, hogy egy diktátor kénye-kedve szerint játszadozhat 27 tagállammal, és ő is pontosan tudja, hogy ezt a migráció eszközével teheti meg. Persze nem ő az első, aki ezzel zsarol, emlékezhetünk arra, amikor Erdogan török elnök próbált azzal fenyegetve többletpénzt kicsikarni Brüsszelből, hogy Európába engedi az országában várakozó bevándorlókat. A helyzet nem is fog változni egészen addig, amíg nincs valós politikai szándék Brüsszelben a határok megvédésre. Látva a jelenlegi folyamatokat, erre még sokat kell várni.
