Most, hogy az Európai Bizottság felkérte az Európai Bíróságot, regulázza jól meg Magyarországot, nosza fizettessen vele kényszerítő bírságot, amiért továbbra sem engedi meg a világ másik feléről boldog-boldogtalannak, hogy az ország (és így az EU) területén menedékkérelem ürügyén ide-oda lófráljon, ellenzéki portálok mintha szándékosan igyekeznének saját esettanulmányokkal a kormány védelmére kelni. Pőrén bemutatván, kik is azok, akiket a magyar hatóságok bátorkodnak kitessékelni.
A 444 egy angolul nem beszélő afrikai nő kitoloncolásáról számol be, akit a férje bántalmazott a Kongói Köztársaságban, ezért áprilisban Szenegálba menekült – nyilvánvalóan repülővel, hisz a két ország között legalább öt másik, elég zűrös államon kellene keresztülhaladni. Ott volt tehát Szenegálban, Afrika „egyik legstabilabb demokráciájában” (Freedom House), a genfi menekültügyi egyezmény részes államában, ahol ráadásul ugyanúgy franciául beszélnek mint Kongóban. Béke, új élet, tiszta sor, drukkolunk neki. Rejtélyes okokból azonban hamarosan a messzi Dubajba távozott, hogy onnan aztán szeptember végén egy meglepő húzással Budapestre repüljön és megérkezvén menedékjogot kérjen. Már a Dubaj is nehezen érthető (úgy földrajzilag, mind nőjogilag), onnan azonban világszerte 201 desztináció érhető el átszállás nélkül, Párizs, Nizza, Berlin, Luxembourg, vagy a frankofón Bukarest, mi szem-szájnak ingere – erre ő rábök az orbáni Magyarországra, amely az isztambuli egyezményt se ratifikálta. Persze lehet, hogy épp Pestre volt legolcsóbb a jegy, akkor viszont igazán nem dráma, hogy a magyar idegenrendészet továbbszállította őt a szintén biztonságos Szerbiába. Hisz a férjtől való elrejtőzés követelménye itt is, ott is egyformán teljesül, sőt. (Reméljük legalábbis, hogy férje nem látja a belgrádi jogvédők által készített kis videót, amelyben a nő Szerbiából szidja Magyarországot.)
Megnyugtató lenne, ha az Európai Bizottság tisztviselői levezetnék, miért kellene egy, az Egyesült Arab Emírségeken keresztül obskurus körülmények között beutazó kongóit nyitott befogadóközpontba szállítani, hogy onnantól kezdve szabadon járhasson-kelhessen a schengeni övezetben.
Ha ugyanis őt beengedi a hatóság, akkor legközelebb az afganisztáni kiképzőtáborban tett kitérővel berepülő szomáliai férfit is fogadnia kellene szemrebbenés nélkül.
De nem sokkal meggyőzőbb a HVG lengyelországi tudósítása sem. Ők Dzsávádot, a 34 éves, hat nyelven beszélő sikeres ügyvédet szólaltatják meg, aki az üzbegisztáni brit egyetemen végzett, majd jól menő irodát épített fel Kabulban, stabil egzisztenciával. „Aztán visszajöttek a tálibok” – meséli immár Lengyelországban, rámutatva, hogy onnantól kezdve nem volt választása: a hazara népcsoporthoz tartozik ugyanis, akiket „évtizedek óta” üldöznek a tálibok, ezért minden pénzét feltette a menekülésre. Két hónapja indult el Kabulból, mert azt mondták nekik, szabadon járható a lengyel határ, ám hatalmasat csalódott: ötéves kisfiának „a fagyott földön” kellett aludnia az erdőben.
Először is, a paraméterek alapján Dzsávád a taskenti Westminster Nemzetközi Egyetemen szerezhetett jogi diplomát 2010 környékén. A tandíj jelenleg az öt évre 4–5 millió forintnak megfelelő összeg, plusz ehhez jön a koszt-kvártély, ezt tehát Dzsávád üldözött családja simán kifizette az afganisztáni háború idején.
hirdetésItt már rögtön elég hangosan ordítanak az ellentmondások, beleértve azt is, hogy egy közép-ázsiai diplomával rendelkező poliglott jogásznak miért feltétlenül Németországba kell menekülnie, illegális úton. Üzbegisztán kétségkívül nem egy lelkes befogadó ország, a szintén szomszédos Tádzsikisztán viszont aláírta az ENSZ menekültügyi egyezményét, márpedig aki egyetemre tudott Üzbegisztánba járni, az jó eséllyel Tádzsikisztánban is feltalálná magát, legalább addig, amíg el nem jut valamely dusanbei nagykövetségre uniós vízumért. Ha a magyar kormányhoz hasonlóan az Európai Unió is ezt tekintené az egyetlen elfogadható megoldásnak, és a lengyel határon, valamint Szicília partjainál tüsténkedő filantrópokat inkább átirányítaná önkéntesnek a külföldi konzulátusokra, máris nem kellene ötéves kisfiúknak a fagyott földön aludniuk. (Miközben valószínűleg eleve nem tiltotta senki, hogy apja az ölébe vegye és melengesse a szerencsétlen gyereket.)
Közép-európai ésszel azonban az is nehezen fogható fel, hogy egy hat nyelven beszélő nemzetközi jogász egészen pontosan hogy vette be azt az álhírt, hogy a lengyel határ tárva-nyitva, talán még plüssmacik is várják a messzi földről érkezőket, ételt se kell csomagolni a gyereknek, sitty-sutty átjutnak.
Két hónapig voltak úton, valahol csak akadt internet, amelynek segítségével az ilyesmit egy felelős értelmiségi családapa könnyedén ellenőrizhetné. Márpedig ha ez még egy világlátott ügyvédnek sem megy, akkor sejthető, analfabéta honfitársai milyen mértékben vannak kiszolgáltatva az embercsempészek ámításainak. Ez se annyira a kényszerítő bírsággal büntetendő Magyarország hibája.
Végül pedig jó volna tudni: ha egy üzbég-brit kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd számára nincs más megoldás, mint illegálisan Európába betörni, akkor a másik 6–8 millió üldözött hazara számára miért lenne.
Vagy ha számukra sincs, akkor az Európai Bizottság tisztségviselői hol tervezik őket elszállásolni Watermael-Boitsfort-i rezidenciájuk környékén. A határkerítés előtt pózoló Márki-Zay Péter pedig mit tenne velük, ha ők landolnának apránként Ferihegyen a dubaji (vagy a brüsszeli) járattal.
Francesca Rivafinoli
Kiemelt képünkön az Európai Unióba igyekvő migránsok láthatók egy logisztikai központ előtt, a Kuznica Bialostocka-Bruzgi lengyel-fehérorosz határátkelőnél, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 18-án. MTI/EPA/BELTA/Fehéroroszország
