hirdetés
Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációsfilm-rendező megmozdította Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című falképét. A világhírű rendezővel a film megszületéséről beszélgettünk.
– Honnan jött az ötlet, hogy Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményéből animációs filmet kellene készíteni?
– Már több mint negyven évvel ezelőtt elkezdett foglalkoztatni ez a fantasztikus freskó. Leonardo Az utolsó vacsora készítésekor kísérletezett, ezért van az, hogy a falkép a kortársainál rosszabb állapotban maradt ránk, pereg róla a festék.
Ám a festmény puszta létezése is csodába illő: 1943-ban a brit légierő bombázta Milánót, aminek során telitalálat érte azt a kolostort is, ahol Az utolsó vacsora található.
A csodával határos módon azonban a freskó falrésze megmaradt. A falképet vászonnal takarták le és szorosan körberakták homokzsákokkal. Ez ugyan megmentette a képet, de miután két-három évig így állt, az nem tett jót a műalkotásnak.
Leonardo alkotása mindig is elbűvölt, nem is tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy animációs filmet készítsek ebből a remekműből.
hirdetés
Az utolsó vacsora képsorai. Részlet Rofusz Ferenc animációs rövidfilmjéből. (Forrás: Rófusz Ferenc)
1978-ban készítettem el az első képes forgatókönyvet, melyet Békési Sándor kollegámmal beadtuk a Pannónia Filmstúdió Művészeti Tanácsa elé. Ott elég hamar elutasították a filmtervet. Költségesnek ítélték, és a film üzenetét nem tartották aktuálisnak. Mindez akkor nagyon rosszul érintett, de ma azt mondom: hála Istennek, hogy így történt és nem valósult meg a film.
– Hogyhogy?
– Ha akkor elkészül, akkor nem lett volna technikailag jó, nem lett volna belőle maradandó alkotás, olyan, melyet ma is szívesen megnéznénk. A ’70-es évek végén csak úgy lehetett volna megalkotni ezt az animációs filmet, ha celluloidra olajjal festünk.
Minden részletet egyesével kellett volna megrajzolnunk, mindez pedig rengeteg időt vett volna igénybe.
Szinte csak egy rétegben lehetett volna dolgozni, hasonlóképpen, mint a későbbi, Gémes József által rendezett Daliás idők című festményanimációs filmben. A filmet a kor technikai feltételei mellett nem lehetett volna méltóképpen megalkotni. A filmtervet azonban magamban dédelgettem sok-sok évtizeden keresztül.
Negyven év után aztán lehetőség adódott arra, hogy egy olyan animációs filmet készítsek, amely a modern számítógépes eljárásoknak köszönhetően valóban időtálló lehet.
– Melyek voltak a legnagyobb kihívások?
– Az, hogy megpróbáltuk a lehető leghűbben visszaadni Leonardo festményét. Öten dolgoztunk három évig a filmen. Több ezer rajzot készítettünk, de már nem celluloidra, hanem digitális rajztáblákra. A legnagyobb problémát a falképen látható sérülések megjelenítése jelentette. Ma már fantasztikus dolgokat lehet csinálni a számítógépes programok segítségével, olyanokat, melyekről korábban álmodni sem mertünk volna.
Ma már valóban nincsenek határok az animációs filmek készítésekor.
– Ha jól tudom, két fia is animátorként dolgozik Kanadában. Tudtak segíteni a filmben?
– Igen, fiaimat is beavattam a munkába, kreatívan részt is vettek benne. A nagyobbik fiam, Ádám, készített is egy jelenetet: azt, amikor a pohár felborul, a bor pedig kiömlik az asztalra. Régen megrajzoltunk egy jelenetet, fölvettük kamerával, vártunk rá pár napot, mire előhívták, aztán elmentünk egy vágószobába és megnéztük, hogy jó-e a mozgás vagy sem. Ma már mindent meg lehet csinálni egyetlen számítógéppel is. A fiaim ebben a világban nagyon otthonosan mozognak. Van, aki nem szereti az animációban ezeket a változásokat, én viszont úgy gondolom, hogy valóban forradalmasították a szakmát.
Kár, hogy nem előbb történt mindez.
Szerencsésnek érzem magam, hogy megértem ezt a technikai váltást, így tudtunk olyan minőségű munkát létrehozni 2D és 3D animációval, valamint élőfilmes részlettel, amivel úgy érzem, hogy méltók lehetünk Leonardo csodálatos alkotásához.
Rofusz Ferencet fiai is segítették a film elkészítésében. (Forrás: Rófusz Ferenc)
– Mi lesz rövidfilmjének a jövője? Hol láthatjuk?
– A köztévén már bemutatták, és természetesen online is megtekinthető. Az egyik tervem, elérni, hogy a filmet le lehessen vetíteni Milánóban, a freskó megtekintésére érkező turistacsoportoknak. Úgyis 10-15 percet tölt az ember várakozással, mielőtt a falképet megnézheti. Ha a turisták láthatnák a filmet – ráadásul fülhallgatóval a saját anyanyelvükön – az azt hiszem, maradandó élményt nyújthatna.
Számunkra talán furcsa, de Leonardo eredeti falképe előtt tapasztaltam, hogy a zajongó amerikai turisták nem is igazán értik, hogy minek állít emléket a festmény.
Ha ezen részben segíteni tud egy animációs film, akkor azt már megérte elkészíteni.
Lélegzetelállító képsorok a filmből. (Forrás: Rófusz Ferenc)
– A film bemutatása nagyon illeszkedett volna az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programsorozatába.
– A filmet az Eucharisztikus Kongresszustól függetlenül készítettük el, de a világesemény természetesen jó alkalom lett volna a levetítésére. Még a pandémia kitörése előtt az Országházban nyolcvan bíboros jelenlétében be is mutattuk a filmet, akkor sokak tetszését elnyerte, többen elmondták, hogy szeretnék leszinkronizálni és a saját gyülekezetükben is bemutatni.
Korábban volt egy olyan elképzelés, hogy a Kongresszus zárómiséjét a Papp László Sportarénában rendezik.
Ott levetítették volna ezt a filmet is. Ám végül a Hősök terére került a Ferenc pápa által celebrált zárómise – ott viszont a rövidfilm nem kerülhetett bemutatásra.
Az alkotók minden részletet alaposon visszaadtak az animációs filmben is. (Forrás: Rófusz Ferenc)
Sajnáltuk, mert valóban sok hívőt ért volna el, ráadásul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnál jobb „helye” nem is lehetett volna az úrvacsoráról szóló filmnek. Úgy érzem, nagyon igaz Ross King könyvében az a megállapítás, hogy Leonardónak mégis igaza volt: „Ami az emberekben jó, elmúlik, de nem így a művészetben.”
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Rófusz Ferenc
hirdetés
