Karácsony Gergely fogalmatlan vagy törvénysértő

Klisé, de az ember tényleg azon gondolkozik, hogy Karácsony ennyire fogalmatlan, vagy csak simán törvényt sért. Biztos hallhatták a fővárosi Városháza körül bonyolódó ügyet. Ha nem, úgy nagyon röviden hadd foglaljam össze!

Meglehetősen nagy feltűnést keltve az Index tette közzé, hogy Karácsony Gergelyék a Városháza eladását tervezhetik. Ez nem csak azért feltűnő hír, mert a semmiből érkezett, de azért is, mert finoman szólva sem megszokott cselekedet.

Karácsony reakciója visszakézből jött: kijelentette, hogy ő a maga részéről többet nem olvas Indexet, mert fake news, de az érdemi cáfolat kb. ennyiben ki is merült.

MTI/Mónus Márton

Azt azonban nem sejthette – vagy újfent, sejtette, csak nagyban tett rá -, hogy az Index nem a levegőbe „beszél”. Karácsony reakciója után közzétették első(?) forrásukat az ügyről. A papírok alapján egy bizonyos Northern Rock Kft. megbízott egy ügyvédi irodát, hogy 40 milliárd forintért keressen érdeklődőt az ingatlanra.

És miért gondolom, hogy Karácsony fogalmatlan vagy törvénysértő? Eleve, milyen szomorú, amikor Budapest vezetőjének megítélésében csak e két megállapítás közül választhatunk. Ha feltesszük, hogy fogalmatlan, akkor a következőket állíthatjuk: bizonyos érdekkörök valóban el akarják adni az épületet, de erről a gazdának nem szóltak. Ezzel a napnál is világosabban bizonyosodna be Karácsony bábu mivolta.

A helyzetet persze bonyolítja – és a jó ég se tudja, Karácsony megannyi tanácsadója ezt miért nem súgja meg neki, hiába, nagyon hiányozhat Gál J. Zoltán -, hogy törvényileg lehetetlen ilyen ingatlanüzletet kötni.

Legalábbis úgy, hogy arról senki sem tud.

Az együttműködési megállapodás
Forrás: index.hu

A Városháza ugyanis törzsvagyonát képezi Budapestnek és ebből következőleg korlátozottan forgalomképes. Ahogy azonban arra a Pesti Srácokon Sebes Gábor felhívta a figyelmet, Karácsonynak akadt volna elméleti lehetősége, hogy erre megbízást adjon. Ettől még ugyanolyan törvénysértő lenne az aktus, de a koronavírus okozta zárt üléseken akár erről is dönthetett Karácsony Gergely.

Nem állítom, hogy így történt, de ebben az esetben lép életbe a törvénysértés, mint megoldókulcs.

Karácsony számára ez mindenképpen veszett ügy

Mindenesetre a helyzetnek nincs olyan kifutása, amiből a főpolgármester jól jöhetne ki és ez talán már arra utaló jel, hogy elengedték a kezét. Nem az a szárnyaló titán már, mint 2019-ben, amikor ugyan mögötte volt miniszterelnök-jelöltként a súlyos országgyűlési vereség, de mégiscsak visszaszerezte az ellenzéknek Budapestet. Azóta viszont semmi sem alakult igazán jól számára és az előválasztásos fiókot most ki sem nyitom.

Szerencsétlennek igen, hülyének viszont nem tartom Karácsonyt. Őszintén mondom, nagyon meglepne, ha valóban titokban, nyíltan törvényt sértve döntött volna az eladásról. Marad hát a bábuságból fakadó tudatlanság, ami nagyon, de nagyon kínos.

MTI/Illyés Tibor

És arról még nem is beszéltünk, hogy az egykori liberális elit magától értetődőnek tartaná az eladást. Horn Gábor, Karácsony Gyurcsány-kormány alatti főnöke például konkrétan azt mondta, a főpolgármesternek nem kéne beszarnia és igenis el lehet adni a Városházát. Elvégre minek felújítani valamit, amikor azzal problémák vannak, inkább dobjuk fel egy online piactérre.

Szó se róla, Karácsonynak is egyszerűbb lenne az élete. Facebookozni otthonról is lehet.

A szerző további írásait itt olvashatja.

'Fel a tetejéhez' gomb