Ungváry Zsolt: Az összetartozás élménye nem azonos a párthűséggel
Különösen feltűnő, ha olyasmiről mondanak véleményt, amiről történetesen személyes tapasztalatunk van. A Békemenet – meg úgy általában a kormánypártiság – kapcsán nem győzik bizonygatni, hogy itt csupa megfizetett, megvezetett, ostoba emberről van szó, aki azt sem tudja, hol van, csak a pénzt marja fel. Ezek szerint az ő világukban előfordul, hogy valaki ellenszolgáltatásért vesz részt egy nemzeti ünnep megemlékezésén vagy egy politikai nagygyűlésen? Kedvencem a „buszoztatás”, ami belvárosi ablakok mögötti füstös szobákból úgy fest, hogy a helyi fideszes kiskirály (?) megfenyegeti népét, majd összetereli őket (miután valamennyiüket jó korán felébresztette a munkaszüneti nap édes álmából), bezsuppolja a buszba, és a végcél közlése nélkül, állami pénzen elviszi a Műegyetem rakpartra.
Ott már fegyveres őrök várják az érkezőket, táblákat nyomnak a kezükbe, és eligazítják a szerencsétlen falusiakat, mikor merre forduljanak, ha eltévednek a Szabadság híd–Kálvin tér–Astoria Bermuda-háromszögben.
Én sosem vettem részt „buszoztatásban”, mert igyekeztem a közlekedést egyénileg megoldani, így október 23-án is saját gépjárművemmel, a mintegy ezer forintos üzemanyagköltséget is állva, családommal mentem be Érdről a fővárosba. Akik messzebb laknak, azoknak viszont érdemes összebeszélni; így van ez osztálykirándulásnál, zarándoklatnál, nyugdíjas városnézésnél: az utazni vágyók összedobják a buszbérlést, és így együtt, olcsóbban, a vonatozásnál kényelmesebben tudják megoldani a dolgot. Ha pedig akad valaki, aki helyettük kifizeti, annak örülnek. Nem tudom (tényleg nem tudom), a Fidesz helyi szervezetei szponzoráltak-e ilyen utakat, de ha megtették, nagyon is helyénvaló. Az állam anyagi támogatást biztosít a pártoknak, többek között éppen azért, hogy híveiket segítsék, informálják, ha egy számukra fontos rendezvényen részt akarnak venni, ahhoz hozzájáruljanak. Így az állami támogatás is oda jut, ahová leginkább szánták: a választópolgárhoz.
Nem tudom (de sejtem), hogy vidékről is rengetegen igyekeztek Budapestre az ünnepségre és – igen – meghallgatni a miniszterelnöküket. Én legalábbis nagy lelkesedést tapasztaltam; hittanon, munkahelyen, baráti társaságban napok óta kérdezgettük, beszéltük: jöttök? Ebből persze a másik oldal nem sokat érzékel, mert kimarad ezekből a párbeszédekből; egyáltalán semmit sem tudnak rólunk, és nem is érdekeljük őket. Mi pedig nem szoktuk az orruk alá dörgölni. Sokkal inkább bevett dolog munkahelyen, tömegközlekedésben, de akár ismeretlenek közötti személyes interakciókban a kormányellenesek aktivitása. A mieinkben még mindig él valamiféle félelem, tartózkodás. Az első iskolámban, ahol tanítottam, hónapokig úgy tűnt, mindenki balos, a nagyhangú megjegyzések mindig ilyen tartalmúak voltak.
Aztán – mivel én sosem szoktam sokáig titokban tartani a politikai szimpátiámat – idővel hozzám jártak a „jobbosok” fülbe gyónni, egy-egy grimasszal vagy félmondattal tudatosítani, hogy ők is azt gondolják Horn Gyuláról, komcsikról, szadeszről, amit én. Végül kiderült, hogy a tantestületben az arány közel fele-fele.
Ha látunk valakit a templomban vagy a Fidesz gyűlésén, akit máshonnan ismerünk, összemosolygunk, és elkönyveljük, hogy ő is közénk tartozik. A Békemeneten nem volt veszekedés; egymás lábára léptünk, alig kaptunk levegőt, egy teljes óráig tartott a Gellért térről feljutni a hídra, de tudtuk, hogy a mieink között vagyunk. Ez egy különleges érzés, talán saját viszonylatukban a balosok is ismerik. Ha nem, sajnálom őket. Ha ők azt hiszik, csak pénzért, állásért, pozícióért dicséri valaki a kormányt, akkor óhatatlanul felmerül: miért, ők így szokták? Nekik a politika ezekről szól? Mert nekünk nagyon nem.
A neten olvastam egy álnév mögé rejtőző ellenzéki publicista lenéző véleményét, aki valamiféle talpnyalásként, személyiséghiányként értelmezte Balázs Péter színész-színigazgató szavait a „fideszvilágról”, miszerint „ennek oly jó része lenni”.
Ez nem egyszerűen Fidesz-világ. Ez a mi világunk. Most éppen a Fidesz képviseli. Annyit jelent, hogy jó családban élni a legfontosabb szeretteinkkel; hogy jó magyarnak lenni az anyanyelvünkkel, kultúránkkal, történelmünkkel, örömeinkkel és fájdalmainkkal, közös tárgyi és szellemi vagyonunkkal; és hogy jó a teremtő képmására alkotott teremtménynek lenni, részesnek az Isten grandiózus tervében.
Nem pártokhoz kötődünk, hanem eszmékhez. És addig leszünk fideszesek, ameddig a Fidesz ezt képviseli. Talán párttagnak is jó lenni, az is egy közösség, ezt nem próbáltam, mert azt gondolom, a párt nem olyan, mint egy focicsapat, aminek akkor is drukkolunk, ha rosszul megy neki, csak azért, mert a miénk. A mai politikai rendszerben a párt egy eszköz arra, hogy mindaz, ami fontos nekünk, fontos legyen a döntéshozóknak is. Azt szeretnénk, ha továbbra is ők hoznák a döntéseket, mert nekünk a családunk, a hazánk és az Istenünk számít. Ezért támogatjuk a Fideszt, és ezért megyünk el a Békemenetre.
Mert ez ilyen egyszerű. És mi, tudjuk, egyszerű emberek vagyunk.
Ungváry Zsolt
Kiemelt képünk forrása: Prófusz Ádám
