Amire tilos rálegyinteni: az önsértés

Flach Richárd

Flach Richárddal (fenti képünkön), a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola hallgatójával és előadójával beszélgettünk a koronavírus-járvány öngyilkossági mutatókra gyakorolt hatásairól, a magyar néplélekről és az öngyilkosság felé vezető út, az önsértés felismerésének fontosságáról.

– Az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatott az öngyilkosságok száma, majd a pandémia első, tavalyi évében újra emelkedni kezdett. Milyen összefüggés állhat fent a járvány és az öngyilkossági esetek száma között?

– Öngyilkosság tekintetében rizikónak tekinthető minden komolyabb veszteség: trauma, családtag vagy munkahely elvesztése. De ahhoz, hogy egyértelmű összefüggéseket állapítsunk meg, behatóbb kutatások kellenek. A pandémia okozta veszteségek sokaknál okozhattak lélektani krízist, s ezek sok esetben jelenthettek öngyilkossági válságot. Én a veszteségeken keresztül feltételeznék összefüggést öngyilkosság és a pandémia között. A lelki elsősegély telefonszolgálatok működtek a lezárások idején is, és volt, ahol megnövekedett hívásszámról számoltak be öngyilkosság tematikában. Hozzá kell tenni, hogy az öngyilkossági esetek száma az 1970-es, 80-as években volt a legmagasabb, majd a rendszerváltás után elindult a csökkenés.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az öngyilkosságok nagy százaléka megelőzhető.

– A magyar néplélekre – sokak szerint – jellemző egyfajta búskomorság, amit többször összefüggésbe hoznak az öngyilkossági esetek számával. Mennyire helytálló ez a szemlélet?

– Kézdi Balázs, a pécsi pszichológiai intézet megalapítójának kutatásai nyomán kijelenthető, hogy az öngyilkossági mutatókban szerepet játszhatnak a kulturális tényezők is. Olyan nemzet vagyunk, amelynek történetében viszonylag sok ismert ember vetett véget saját életének. Gondoljunk Széchenyi Istvánra, József Attilára, Juhász Gyulára, de említhetnénk Molnár Csillát is, az 1985-ben megválasztott magyar szépségkirálynőt. Az iskolában megismert nagyjaink életútjával könnyű azonosulni és ők akár példák lehetnek azok számára is, akik fontolgatják az öngyilkosságot.

– A megelőzésben nagy szerepe van a korai felismerésnek. Az öngyilkosság felé vezető utak közül az egyik lehet az önsértés, amikor valaki szándékosan sérülést okoz magának. Érdemes ennek a területnek kiemelt figyelmet szentelni?

– Igen, célravezető, hiszen az önsértés könnyen válhat tragikussá, főleg ha találkozik az öngyilkosságnál is előforduló bagatellizációval: nem ismerik fel, vagy ha fel is ismerik, nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Fontos megjegyezni, hogy különbséget teszünk öngyilkossági szándékkal végzett önsértés és aközött, amikor az ember szándékosan, különböző módon bántja magát, ám nem azért, mert meg akarja magát ölni. Legtöbbször két tényező motiválhatja erre az embert. Valamilyen kommunikációs szándék, hogy így fejezzen ki valamilyen nehezen megfogható érzést, fájdalmat, esetleg egy korábbi traumát. A másik esetben érzelmi szabályozási jellege van: így tud megbirkózni az őt ért feszültséggel. Ám ha nem foglalkozunk vele, egyfajta megszokássá válik és kezeletlenül marad, akkor megnövekedhet az öngyilkossági kísérlet esélye. Az önsértésre érdemes úgy tekinteni, mint egy rossz megküzdési módra.

– Az önsértés milyen formában jelentkezhet mondjuk egy tinédzsernél?

– A serdülőknek még nincs kiforrott problémamegoldó stratégiájuk. Sokszor nehézkes, hogy belső világukról, problémájukról beszéljenek: nincs megfelelő eszközkészletük ahhoz, hogy felismerjék és kifejezzék az érzéseiket. Ilyenkor lehet egy módszer az önsértés. Ugyan megnyugszanak tőle vagy lecsillapodnak, de utána mindig jön a bűntudat, az önvádolás és a szégyen. Ezért sokszor rejtve marad. Sajnos a társadalomban is él egyfajta masszív elhárítás ezzel kapcsolatban, ami szintén arra készteti a fiatalokat, hogy elrejtsék. 

– Melyek azok a jelek, amelyekre oda kell figyelni?

– A szülők is sokszor tanácstalanok abban, mi zajlik a gyerek lelkében. Mindenképpen figyelmeztető jel, amikor a szélsőséges viselkedések feltűnően gyakorivá válnak. A legfontosabb, hogy szülő és gyermek kapcsolata a bizalomra épüljön. Csak ilyenkor érzi azt a fiatal, hogy bármilyen élethelyzetben meg tudja szólítani a másikat. Ez a kapcsolat feltételezi azt is, hogy a szülő jól ismeri gyermekét, tudja, normális esetben mire hogyan reagál – és ehhez képes hasonlítani a megváltozott helyzetet.

– A bizalomra épülő, megfelelő kapcsolat alapjait már kora gyermekkorban érdemes lefektetni. Ha ezt valaki csak később kezdi felépíteni, esetleg akkor, amikor már úgy érzi, baj van – az már késő?

– Keresztény emberként is hiszek abban, hogy mindig van újrakezdés. A mai világban nem lehet megspórolni a hibákat, sőt: sokszor a tévedések, a félresiklott dolgok nyomán képzelhető el a fejlődés, ezekből lehet tanulni. Már az is felszabadító gondolat, amikor a szülő felismeri, hogy érdemes több időt szentelnie a gyermekével való kapcsolatépítésre. Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi serdülőkori generációnak már olyan világban kell eligazodnia, amilyet nem éltek meg a szülők sem. Itt van az internetes dzsungel, tele veszélyekkel, amire még a szülőt is fel kell készíteni. Abban is bizonytalanok lehetünk szülőként, hogy mit kellene tanulniuk a gyerekeinknek, hogyan kellene gondolkodniuk a világról. Sok a bizonytalansági tényező, ami dermesztő lehet.

Amivel azonban a legtöbbet tudjuk gyermekink számára nyújtani, az az, ha hiteles példák leszünk a számukra.

Amikor a fiatal azt látja, hogy a szülő nehéz helyzetekben is képes kifejezni az érzelmeit, tud segítséget kérni vagy őszintén örülni az elért sikereknek, akkor ő is erre fog törekedni. S ha a szülő ezt meg is tudja osztani a gyerekével, akkor egész életre szóló mintát ad arra, hogyan kell a nehéz helyzetekkel megbirkózni.

Sok szülő vagy pedagógus mindenre szeretné felkészíteni a gyereket, de az nem lehetséges. Konkrét képességek átadása helyett inkább a szociális képességek kialakítására kell tanítani a szülőt és a serdülőt egyaránt.

Probléma esetén hova lehet elsődlegesen segítségért fordulni?

– Ha a házi gyermekorvos az önsértésnek vagy valami hasonlónak a jeleit fedezi fel – életszerűen például oltás közben –, azt jeleznie kell a szülő felé. A szülő segítségért fordulhat az iskolai pszichológushoz, az iskolai szociális segítőhöz, vagy a háziorvos beutalójával a területileg illetékes gyermek- és ifjúságpszichiátriához, ahol további iránymutatást kaphat. Minden településen működik családsegítő szolgálat, ahol segíthetnek megszervezni a gyermek ellátását. Ugyanígy a pedagógiai szakszolgálatok munkatársait is megkereshetjük szülőként. Konzultálhatunk, tájékozódhatunk akár az anonim lelkielsősegély-szolgálatoknál (Ifjúsági Lelki Elsősegély, Kék Vonal).

Súlyos krízis esetén azonban soha ne késlekedjünk mentőt hívni! Minden korosztály esetében fontos, hogy a problémával senki ne maradjon egyedül, létfontosságú a szakember bevonása. Mert az idejében felismert gondok kezelhetők, és a tragikus kimenetelek is megelőzhetők.

 

Kiemelt képünkön Flach Richárd, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola hallgatója és előadója látható. Fotó: Bertalan Johanna

 


Ha úgy érzi, Ön vagy a környezetében bárki krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívja az ingyenes, 116-123-os felnőtt lelkisegélyszámot! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyerek és ifjúsági lelkisegélyszáma: 116-111.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!