Franciaországot is elérte az LMBTQ lobbi

A francia oktatási minisztérium által kiadott körlevél a homofóbia és a transzfóbia elleni küzdelem jegyében arra szólítja fel az általános-és középiskolákat, hogy mindent tegyenek meg a transznemű diákok iskolai integrációjának biztosítása érdekében. Éric Zemmour világhírű esszéista felháborítónak tartja az oktatási miniszter viselkedését, aki szerinte enged az amerikai propagandának és kiváltságos helyzetbe helyezi a transznemű diákokat az iskolákban.

Franciaországban elérte az iskolákat is az LMBTQ lobbi, az oktatási minisztérium ugyanis kiadott egy körlevelet, melyben kifejtik a homofóbia és a transzfóbia elleni küzdelem fontosságát az oktatási intézményekben.

A körlevél kitér arra, hogy az általános- és középiskolákban minden tanuló számára biztosítani kell az integrációhoz szükséges feltételeket. Külön hangsúlyozza a transznemű diákok helyzetét. A szöveg szerint az iskolának mint közszolgálatnak, a semlegesség és az egyenlőség elvén, illetve a köztársaság értékeinek megfelelően az a feladata, hogy nem az identitása, hanem az emberi méltósága alapján határozzon meg mindenkit.

Támogatás megbélyegzés nélkül

A körlevélben azt írták, hogy a transzidentitás egy olyan tény, amely az oktatási intézményeket is érinti. Ennek megfelelően a saját nemi identitását megkérdőjelező diákokat az általuk választott néven kell szólítani. Hozzáteszik, mivel az iskolákban nincsenek vegyes illemhelyek, a transznemű diákok azt a mosdót használhatják az iskolában, amelyik a nemi identitásuknak megfelel. Ami a zuhanyzót és az öltözőt illeti úgy fogalmaznak, az iskoláknak közös megállapodás alapján kellene kialakítani egy rugalmas beosztást, hogy mindenki zavartalanul használhassa ezeket a szolgáltatásokat.

A minisztérium által közzétett körlevél szerint a tanárok kötelessége, hogy támogassák a fiatalokat és lehetővé tegyék számukra a különféle utak felfedezését anélkül, hogy megbélyegeznék őket. Ennek értelmében a nemi identitásukat megkérdőjelező diákok esetében az őket támogató intézkedéseket egyénileg kell az iskoláknak kidolgozni, a tanulók és családjuk által megfogalmazott igények alapján. Az iskoláknak fontos szerepe van abban, hogy elejét vegye a transznemű diákokat ért diszkriminációnak és zaklatásoknak.

Behódolás az amerikai lobbinak

A körlevél miatt igencsak éles kritikát fogalmazott meg Éric Zemmour Jean-Michel Blanquer oktatási miniszterrel szemben, aki a világhírű francia esszéista szerint behódolt az amerikai LMBTQ lobbinak. Zemmour úgy véli, hogy propaganda nélkül nem lennének transznemű gyerekek, és azt firtatta a Twitteren, hogy vajon meddig tart még az LMBTQ őrület az iskolákban.

Éric Zemmour az Europe 1 műsorában is elmondta a véleményét a témával kapcsolatban. Az esszéista elmondása alapján nem ismeri a transzneműség fogalmát, ismeretei szerint lányok és fiúk, nők és férfiak vannak. A nemi identitás ködös elméleteivel pedig nincs tisztában és elutasítja az oktatással való összekapcsolását, főleg akkor, amikor gyerekekről van szó.

„A helyes válasz: ez az érzés idővel elmúlik”

Zemmour kriminálisnak nevezte a tényt, hogy az oktatási miniszter által kiadott körlevélben foglaltak alapján a tanároknak ezentúl teljes mértékben alá kell vetniük magukat a transzszexuális gyerekek óhajainak. Az esszéista kifejtette, hogy minden gyermeknek vannak kényelmetlenségei a pubertás kor előtt és alatt. A gyereknek meg kell szoknia a testét, a szexualitását és a nemét. A helyes válasz az lenne ebben a helyzetben, hogy egyszerűen megmondják neki, hogy ez az érzés idővel elmúlik.

Éric Zemmour szerint felháborító az oktatási miniszter viselkedése, aki enged az amerikai propagandának és befogadja a transznemű diákokat az oktatási intézményekbe. Zemmour úgy gondolja, hogy le kell állítani az LMBTQ ideológia terjesztését az iskolákban, mert semmi keresnivalójuk nincs ott.

A világhírű esszéista a műsorban egyértelműen Jean-Michel Blanquer oktatási minisztert tette felelőssé azért, mert engedett a nemi elméletről szóló propagandának, amelynek a gyerekek esnek áldozatul. Hozzátette: ezek a kérdések korábban fel sem merültek.

(V4NA)

Kiemelt kép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!