Drágán dolgozó, kisgyerekes, házas homoszexuálisok kellenek!

A Momentum előszeretettel hangoztat bizonyos dolgokat olyan hanghordozással, mintha azok mindenki számára egyértelmű módon Magyarország európai mennybemenetelének elsődleges feltételei lennének.

Egynek, például, itt van a négynapos munkahét kérdése

Fekete-Győr nem győzi hangsúlyozni, hogy hát az mégsem járja, hogy Nyugaton ugyanannyi bért kapnak a munkavállalók heti 32 óra munkáért, mint itthon 40-ért. Bevallom őszintén, akárhányszor futok neki ennek a mondatnak, a tartalmával sehogy sem jutok dűlőre. GDP-arányos bérkalkulációról, de még egy laza átlagkereseti összevetésről sincs szó; olybá tűnik, hogy a Momentum a legolcsóbb kampányígéretek szintjén még arra sem vette a fáradtságot, hogy egy olyan programponttal hozakodjon elő, ami legalább ne egy erősen kísérleti státuszban leledző, tompa kezdeményezés lenne akár Németországban, akár Spanyolországban, akár Új-Zélandon. 

Persze azt sem teszik hozzá, hogy Németországban 2020-ban csupán annak kapcsán beszéltek a négynapos munkahétről, hogy a legnagyobb koronavírus-járvány alatt ne kelljen feltétlen elbocsátani a munkavállalókat a különböző gyárakban. Nyilván az IT-szektorban más a helyzet, lehet példálózni a Microsofttal és más vállalatokkal, ahol a kísérlet sikeres volt (legalábbis míg tartott) és termelékenységnövekedést tudott hozni, a legtöbb szakértő azonban azt látja, a szellemi munkakörök területén talán lehet értelme próbálkozni, a fizikai munkát végzők körében azonban nem sok teteje van a dolognak. 

Hogy Magyarországnak tényleg miért lenne szüksége a 32 órás munkahétre, tanárostul, orvosostul, közigazgatási intézményestül, azt senki nem tudja megmondani.

Még azt sem állítom, hogy csak olyan emberek élnek itthon, akiknek az az alap, hogy minduntalan kevesebb munkáért szeretnének több fizetést kapni, hisz a személyes környezetemben is többeket ismerek, akik ha többet szeretnének keresni, biz’ szívesen meg is dolgoznának érte.

Aztán itt van a „fél millió LMBTQ-ember országa vagyunk” típusú felvetés is

Fussuk meg a kötelező köröket: a keresztény, hadd ne mondjam (vagyis inkább hadd mondjam) a normalitás, a természet törvénye szerinti álláspont állandó. A férfi és a nő kapcsolatából születik a gyermek, az ő elköteleződésük és egymásnak való önátadásuk szükséges ahhoz, hogy gyermekük lélekben is egészségesen nőhessen fel.

Tudom, hogy a 21. század egyik nagy próbatétele ez az egész kérdéskör, az azon való lamentáció, hogy hol vannak az LMBTQ-kisebbség egyenlő jogai (merthogy nem köthetnek házasságot és nem fogadhatnak örökbe gyereket), meg hogy hol vannak ilyenkor az emberi jogok, de valótlanságokat azért mégsem kéne állítani, és főleg nem ementén kampányolni. A végén még elhiszi valaki.

Kezdjük, megint: Az LMBTQ-jogok nem alapvető emberi jogok. Ahogy például a vérfertőzés sem az.

És ahogy a társadalom a történelem folyamán egyiket is kivetette magából, mondván, erre hosszú távon nem lehet társadalmat építeni, úgy hála istennek, a világ nagyobbik részén a mai napig nem tartják sokra az „LMBTQ-jogok” problémalufiját.

Másrészről egyszerűen kamu Fekete-Győr András azon állítása, miszerint itthon 500 ezer LMBTQ-ember él.

A témában az egyik legnagyobb kutatást elvégző Ipsos jóval kisebb számokkal dobálózik, mint akármelyik nemzet átlag szélsőbaloldali propagandistája. Bár a „legnagyobb” jelzőt is a helyén kell kezelni, mert 27 országon átívelő, idei kutatás ide vagy oda, a nemi irányultságot firtató kérdést, alig többen, mint 19 ezren válaszolták meg.

Szóval, Magyarországon az LMBTQ-kutatást kitöltő néhány ezer embernek a 2 százaléka vallotta magát valamilyen nem hetero típusú személynek, egy százalék pedig tartózkodott.

Akárhonnan nézem, mégha ennek a tízszeresével számolunk, akkor sem közelítjük meg azt a félmilliós embertömeget, akiknek a hajójára – ladikjára, tutajára, kinek mi – a Momentum kitűzte zászlaját. 

Az örökbefogadással példálózni egyszerre tragikus és nevetséges

Magyarországon évek óta állandóan családok (keresztény értelemben vett családok) ezrei sorakoznak az örökbefogadási várólistán. Miért gondolja a Momentum, hogy ha ehhez a tömeghez hozzácsapnak még pár LMBTQ-s embert, akkor a probléma megoldódik?

Hozzá kell tenni, nem arról van szó, hogy több lenne a nyitott család, mint amennyi gyermek örökbefogadásra vár, sajnos azonban a gyermekek kora, testvérek száma, származási helye, fejlődési rendellenességei és egyéb tulajdonságai sokszor eltérnek az örökbefogadni kívánó felek „igényeitől”.

Valahol megható, hogy a Momentum szerint egy maroknyi ember házassága, és az ő általuk örökbe fogadott gyermekekkel eltöltött, heti három nappá bővített hétvégi idill lehetne a kulcs Magyarország „mégeurópaibbá” tételéhez.

Varga Gergő Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre!