Így csalták tőrbe a Dunántúl Dobó Istvánját
– Thury György, Várpalota hőse, hogyan került Kanizsára?
– Thury György híres 1566-os palotai ostroma után „mivel tovább az palotai kapitánságot viselni nem akará”, elhagyta az erősséget és a mezei sereghez csatlakozott. Részt vett az észak-dunántúli törökellenes hadjáratban, amelynek során visszafoglalták Veszprémet is, melynek rövid ideig a főkapitánya lett. Többször sikeresen megütközött az oszmán csapatokkal, Miksa király pedig újra látványosan kitüntette:
„szépművű aranyláncot kapott, és a császár újból aranysarkantyús lovaggá nevezte ki”.
Emellett ekkor készülhetett az a híres metszet, amelyen Thury, Lazarus von Schwendi és Miksa császár mellett lovagol. Sokáig azonban nem maradhatott a mezei hadaknál, ugyanis az uralkodó megpróbálta rábírni arra, hogy a szerveződő kanizsai főkapitányság élére álljon.
– Erősködnie kellett, hogy elvállalja a tisztséget?
– Igen, hiszen kanizsai kapitányként jelentős kihívások álltak előtte. Ne feledjük 1566-ban elesett Szigetvár, s ennek következtében ki kellett alakítani egy új végvárrendszert a Délnyugat-Dunántúlon, mely felveheti a harcot az oszmán csapatokkal.
Erre a legalkalmasabb terület pedig a Dráva és a Balaton közötti régió volt, melynek stratégiai központja Kanizsa vára lett.
Thury nehezen állt kötélnek, többször járt személyesen Bécsben is, végül a birtokadományok meggyőzték, s elvállalta a tisztséget. Így 1567 szeptemberében már bizonyosan Kanizsán volt a vitézeivel együtt. 
– Ismert, hogy az oszmánok itt is többszörös túlerővel rendelkeztek. Thury György hogyan szervezte meg a térség védelmét?
– A legfontosabb feladata az volt, hogy a Dráva és a Balaton közötti védelmi rendszert kiépítse és megszilárdítsa. Megpróbálta a földrajzi akadályokra, a természeti és épített környezetre támaszkodva megszervezni a vár és a határvidék védelmét. Maga a kanizsai vár is nehezen volt megközelíthető, mivel egy mocsár fogta közre.
– Kanizsa korábban nem volt végvár, mennyire felelt meg arra, hogy egy nagyobb sereget feltartóztasson?
– A középkori eredetű kanizsai várat már Nádasdy Tamás – Kanizsai Orsolya férje –, a korszak híres nádora átépíttette, ám ez sem volt elegendő, hogy 1566 után megfelelő védelmet nyújtson.
A bécsi udvar egy jelentős várfejlesztési program mellett döntött és a legnevesebb várépítő mestereket bocsátotta Kanizsa megerősítésére.
Így került többek közt Pietro Ferrabosco is Kanizsára. Mondhatni, egy teljesen új, olaszbástyás várat kívántak építeni az 1560-as évek végén. Így Thury kapitánysága egybeesett egy komoly várépítési programmal.
– Feltételezem, a várépítés jelentős költségekbe került.
– Igen, hihetetlen összeget emésztett fel a vár korszerűsítése, de további kihívást jelentett az is, hogy nehéz volt a nagyszámú munkáskezet és munkaeszközt előteremteni. Az uralkodó és környezete ugyanakkor pontosan tudta, hogy mindenáron meg kell akadályozni az oszmán seregek további előretörését, így még a környező vármegyékből és Stájerországból is küldtek hadianyagot, munkásokat. Kanizsa és az új végvárrendszer kiépítése nagy lendülettel indult el, de pár év múlva, 1571-re elfogyott a lendület, és még 1600-ra sem sikerült befejezni a várat. A tervezett öt bástyából is csak kettő készült el.
– A kanizsai vár önmagában feltartóztathatta volna a törököt?
– Nem, de nemcsak azt építették újjá, hanem a környék kisebb erődjeire is nagy hangsúlyt fektettek. A határ lezárásában fontos szerepet játszottak az úgy nevezett castellumok és palánkok, melyeket a régi kolostorokból, plébániatemplomokból, nemesi udvarházakból, malmokból és egyéb kőépületekből hoztak létre.
Ezeken a védett helyeken tartózkodtak a magyar végvári vitézek tíz-húsz fővel.
Ők voltak azok, akik figyelték a török csapatmozgásokat, a betörő portyázásokat pedig jelentették. A megszállt területeken hasonló erődítéseket hoztak létre a megszálló oszmánok is. 
– Ha jól tudom, akkor az erődítések közötti „senki földjén” történtek meg Thury György legendás párviadalai is.
– Igen, Thuryról azt beszélték, hogy hatszáz – sikeres – párviadala volt az oszmánok ellen. Ez a szám egyértelműen túlzás, de minden bizonnyal sok küzdelme lehetett. Istvánffy Miklós úgy tudta, hogy még Mezopotámiából is érkezett egy katona, hogy megvívhasson Thuryval.
– Hogyan zajlott egy ilyen viadal?
– Sajnos ezekről nagyon kevés információnk van, igen szűkszavúan számolnak be erről az írott forrásaink. Általában a párviadal, kopjatörés úgy kezdődött, hogy a katonák kihívták egymást. Ennek is többféle módja lehetett. Ismert, hogy volt egy olyan oszmán katona, aki egy tollat küldött be Kanizsára, az volt a jel, hogy aki azt fölveszi, az elfogadja a kihívást. Előfordult, hogy sértegető levelet írtak egymásnak, válogatott káromkodások és szitkozódások közepette.
Annak ellenére, hogy a párviadalokat tiltották, mégis gyakran sor kerülhetett rájuk valahol a határban.
Egy mezőn vagy legelőn az ellenséges csapatok egymással szemben álltak, és középen pedig a párbajozók általában élet-halál harcot vívtak egymással. Tudomásunk szerint Thury minden viadalát megnyerte, nem véletlenül szolgált rá az oszmánok haragjára. 
– Minden eszközzel igyekeztek kiiktatni őt?
– Igen, palotai győzelme, vitézsége és határozottsága szálka volt a törökök szemében. Már régóta szerették volna megölni őt, csellel, erővel, de ez sokáig nem sikerült nekik.
Végül azonban megfordult a kapitány szerencséje.
1571. április 2-ára összeállt a Dunántúl oszmán haderejének egy jelentős része. Itt különböző eltérő, egymásnak ellentmondó narratívák vannak, de nagyjából azt tudhatjuk, hogy a koppányi, a pécsi, a szigetvári és a fehérvári bégek csapatai egyesültek és lest állítottak Thurynak.
– Lest, mint egy vadnak?
– Pontosan, előre küldtek egy kisebb oszmán csapatot, hogy raboljanak, fosztogassanak, vonják magukra Thuryék figyelmét. A kapitány és legényei üldözőbe vették a törököket és belevágtattak a csapdába. Az oszmán fősereg ugyanis már korábban elrejtőzött a Kis-Balaton melletti Orosztony falunál és körbe fogták őket.
Thury jól ismerte ezt a hadi praktikát, mégis itt valahogy nem szimatolta ki a veszélyt, és valóban belefutott ebbe a lesbe.
– Itt is vesztette életét?
– Igen, ő és vitézeinek többsége is. A fennmaradt korabeli források alapján azt tudhatjuk, hogy Thury nem akarta megadni magát. Valószínűleg levette a sisakját és úgy küzdött tovább, ezzel is jelezve, hogy nem akar fogságba esni, inkább a halált választja. Miután a lovát is kiölték alóla, gyalog küzdve eshetett el. Mindez óriási csapást jelentett a kanizsai végvidéknek. Nem hiába írja a halála kapcsán keletkezett korabeli siratóvers:
„Kár lőn vitéz most itt neked meghalnod, / Mert Szalaság azt bizonnyal megbánod (…)”
Halála egyébként nem csak Magyarországon keltett nagy szomorúságot. Regensburgban például még ebben az évben külön versben énekelték meg a kapitány tragikus végzetét. Miután meghalt, a fejét levágták, és azt Isztambulba a díván elé vitték. Holtteste ott maradt a csatatéren, melyet Zrínyi Miklós fia, Zrínyi György talált meg, ő vitette Kanizsára. Thury György sírjának pontos helye nem ismert, de jelenleg úgy gondoljuk, hogy a középkori kanizsai Szent Miklós-kápolnában lehet eltemetve, ami valószínűleg a mai Inkey-kápolna helyén állhatott. Érdemes lenne egy régészeti feltárással tisztázni a kérdést.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára
