A pap, aki politizálhat

Most, hogy már csak egyet kell aludnunk, és megkezdődik A „Világtörténelem Első Magyarországi Előválasztása” (a játék, ahol 258 jelölt gyűjti a voksokat és Gyurcsány Ferenc nyer), segítség érkezett mindazoknak, akik nem bírják eldönteni, arra a demokratára szavazzanak-e, aki bankszámlákat zároltatna önhatalmúlag, vagy inkább arra, aki kétharmados törvényeket tépdesne szét kedvére és földönfutóvá tenné az aktuális kulákokat.

„Dobrev Klára támogatását javaslom a választóknak. Én magam is támogatom őt” – hirdeti az igét a Facebookon Iványi Gábor lelkész, hozzáfűzve, hogy a DK jelöltjével egy „rendszerváltozás utáni (sic!) fiatal, vonzó politikusnőt nyerhetnénk meg a magyar kormány élére”.

Mármost amikor 2019 májusában a pasaréti templomban a plébános konkrét pártok megnevezése nélkül ismertette az egyház tanítását, miszerint a hívek nem támogathatnak olyan csoportosulást, amely népszerűsíti az abortuszt és egyenlő rangra akarja emelni a különböző együttélési formákat, egy emberként sikoltott fel az ellenzéki média, mondván, itt egy pap politizált, de iszonyú durván. Az eset olyannyira beleégett egyes újságírók tudatába, hogy még hónapokkal később, a számtalan egyházközséget érintő felújítási program kezdetén is öles betűkkel hirdették: „1,8 milliárd forintot kap az [a] templom, amelynek plébánosa a »katolikus erkölcs« szerinti szavazásra buzdította a híveit májusban”. Értjük: a szégyentelen ferences szerzetes kizárólag azért hivatkozott a vasárnapi szentmisén opportunista módon a katolikus (és nem pedig a hindu vagy a szélliberális) erkölcsre, hogy a következő áthelyezéséig levezényelhessen egy megannyi kényelmetlenséggel járó műemlékfelújítást plusz egy zsibbasztó építkezést, új közösségi házat hozva létre az összes helyi lakos számára, ahol többek között elvált és abortuszon átesett nők részesülhetnek ingyenes szakpszichológusi segítségnyújtásban, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Pap ne politizáljon, az állam pedig ne öntsön milliárdokat az egyházakba, hisz szekuláris államban élünk – ez tehát az alapvetés, a DK egyházpolitikai krédója kvázi.

Erre most jön Iványi Gábor lelkész, egy vallási szervezet feje, és egészen konkréten felhív a vonzó Dobrev Klára támogatására. S mit látunk: nemcsak a feministák nem csattannak fel a szexista jelző hallatán, de még a felvilágosult újságírók se tiltakoznak az exszadeszes lelkész egyértelmű politikai állásfoglalása miatt. Persze lehet próbálkozni azzal az érvvel, hogy Iványi Gábor nem egyszerűen lelkész, hanem mindenféle szociális intézményeket működtet – csakhogy azokért jelenleg is megkapja a kötelező normatívát, éppúgy, mint a katolikus egyház a maga mintegy száz szociális és idősotthonával, kórházával és szenvedélybeteg-segítő szolgálatával. Idén ráadásul Iványi Gáborék egyházához 315 millió forint folyik be pluszban az 1 százalékos adófelajánlásokból, „elképesztő mennyiségű” pénz, amint azt honlapjukon büszkén hirdetik. Mindezt szűk 40 ezer ember adta össze, ami azt jelenti, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség támogatói fejenként átlagban 7920 forintot tudnak biztosítani 1 százalékként, míg a katolikusok esetében az átlag 5813 forint (a reformátusoknál 5864, az evangélikusoknál 6144, az eredeti metodistáknál 6730). Mondhatni Iványiékhoz pénzesebb hívők járnak, amivel nincs baj, de azért talán érdemes jegyzőkönyvbe venni.

Természetesen elképzelhető az is, hogy csak néhány különösen vagyonos pártoló, például a Gyurcsány família húzza fel az átlagot, akkor viszont sajnos muszáj azt gondolnunk, hogy nem annyira azért kampányol Iványi Gábor nyíltan a DK mellett, mert DK vonzó és „tapasztalt”, hanem mert tőlük jön a lé.

Különös tekintettel arra, hogy pillanatnyilag az előválasztásnál járunk – miért olyan rettentően fontos a lelkész számára, hogy pont Dobrev legyen a befutó, ne pedig az a Karácsony Gergely, aki épp most tette őt díszpolgárrá? Vagy a szociálisan oly érzékeny, megtért jobbikos? Ők tán kisemmiznék?

Nem is olyan régen a DK politikusa még borzongva hívta fel az Európai Parlament figyelmét a papok fenyegető túlhatalmára, erre most egy lelkész politikai hűségesküjével igyekszik előnyhöz jutni a kampányfinisben. Akit az egyházi személyek bármiféle politikai megnyilvánulása zavar, az ne habozzon, most is emelje fel szavát – vagy hallgasson örökké.

 

Francesca Rivafinoli

Szerzőnk további írásait ide kattintva olvashatják.

Csúnyán le tetszett bukni, sajnos

 

Para, ahogy ez a nő hazudik

 

Dobrev Klára és a rántott hús

 

Kiemelt képünkön Iványi Gábor. MTI Fotó: Kovács Attila

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!