Prokopp: Az eucharisztikus kongresszus Isten nagy ajándéka a magyarságnak

A mostani Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Isten nagy ajándéka a 21. század magyarságának. Hogy utóbb milyen eredménye lesz társadalmunk életében, az mindannyiunktól függ! – nyilatkozta a Vasárnapnak Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész.

– Mit jelent az ön számára az egy hete tartó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus?

– Nagyon jelentősnek érzem azt, hogy az eucharisztikus kongresszus lehetőséget ad a katolikus keresztény hit megjelenésére hazánk társadalmi és kulturális életében! A ma élő generációk számára ez nagy újdonság, mert a jelenleg egymás mellett élő három generáció már a szocialista Magyarországon nőtt fel, és a legifjabb, a rendszerváltás után született nemzedék is a kereszténységet magánügynek tekintő, a vallását többnyire nem gyakorló családban, társadalomban nevelkedett.

Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

Ezekben a kongresszusi napokban mindhárom nemzedék olyan előadásokat és tanúságtételeket hallgathatott – és nem csak a katolikus rádiókban, a médiában, hanem a köztereken felállított dobogókon is –, amelyek ráébresztik az embereket arra, hogy az életük boldogságát adja a keresztény hit, amelynek alaptörvénye a szeretet. Az egymás iránti figyelem, áldozatvállalás, türelem az, amelyhez az erőforrás az Eucharisztia!

A velünk lévő Isten-ember, aki meghív bennünket, hogy Ővele és Őbenne éljünk, gondolkozzunk és cselekedjünk!

– A hét eddigi eseményei során mit tapasztalt?

– A nyitó szentmisén és a hét eddigi programjain is a fiatalság volt túlsúlyban. A nyitó szentmisén különösen sok fiatal, több kisgyermekes család volt körülöttem!

Ők a jövő, akik számára a vallás, a hit az életük alapja. Isten áll az életük középpontjában.

Az egymás iránti szeretetük Krisztusból táplálkozik! A családi élet feladatait a szülők közösen, mosolyogva, szeretettel végzik. Nemigen láttam értetlenül bámészkodó embert.

– Mit nyújthat a magyar társadalom számára az eucharisztikus kongresszus?

– Óriási lehetőséget mindenki számára, akár ott volt valamely programon, akár nem. A köztereken akár csak néhány percig az előadásokra, tanúságtételekre odafigyelő embert is megérinthették, avagy később elgondolkoztathatják a hallottak, amelyek a NEK előtt és után inkább csak a templom falai között hallhatók. Jóllehet a rendszerváltás óta vannak nyilvános vallási programok, mint a nagymarosi találkozó vagy az egerszalóki napok, de ezekre kevesebben mennek el, mint akik áthaladtak ezekben a napokban a Szent István téren, a Széll Kálmán téren vagy részt vettek a Hungexpo, illetve a Margitsziget családi programjain.

Életképek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (Fotó: Szennyes Krisztián, Vasarnap.hu)

– A pápa jelenléte minden bizonnyal sokakat fog mozgósítani.

– Ez nem kétséges, ott lesznek valószínűleg a legtöbben is, természetesen én is elmegyek. Úgy gondolom, hogy mindenki, aki akár csak a televízióban látja a pápai szentmisét, megérez valamit a kétezer éves katolikus kereszténység erejéből, nagyszerűségéből, boldogságából, amire mindenki a szíve mélyén vágyik. Azután, hogy hajlandó-e időt és érdeklődést szentelni Istenre, meghallja-e a szívében ott élő Krisztus hangját, és hogyan válaszol rá, az már az ő szabad akaratától függ, amivel Isten őt a tudta nélkül felruházta. Hiszem, hogy a kongresszus néhány napja, – amikor nagyobb nyilvánosságot kapott a kereszténység és közvetlenül láthattuk a katolikus egyház sokat támadott fejét –, aki Krisztus földi helyettese, sok magát hitetlenek tartott társunkat elgondolkoztatja, a hívő ember hitét pedig nagyban megerősíti!

A mostani eucharisztikus kongresszus Isten nagy ajándéka a 21. század magyarságának.

Hogy az utólag milyen hozadéka lesz társadalmunk életében, az mindannyiunktól függ!

Hiszem, hogy a Szentlélek Isten szeretete, az Eucharisztiában köztük élő Krisztus kegyelme sokak életét meg fogja érinteni. Bízom abban is, hogy magyar szentjeinknek lelkesebb követői leszünk a következő években, amely egyre nagyobb Fényt fog deríteni hazánkra.

 

Tóth Gábor

A Vasarnap.hu Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos hírei itt érhetők el.

 

Bogár László közgazdász a NEK-ről: Tegyünk eleget Jézus kérésének

Erdő Péter: Magyarság és kereszténység ezer éve együtt az úton

Absi pátriárka a Vasárnapnak: Sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint Afganisztán

Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!