„Igazságomból nem engedtem soha” – 90 éve született Latinovits Zoltán

Kilencven éve, 1931. szeptember 9-én Budapesten született Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész, a magyar színművészet kiemelkedő alakja. Színház- és filmszínész, versmondó, a „rendszer ellensége”, akit egy erős belső motiváció mozgatott a világ jobbá tételére. A sikerekkel teli, változatos pályafutása 1976-ban véget, 44 évesen hunyt el. Életpályája felelevenítésével, karrierjének fontos állomásainak bemutatásával emlékezünk a színészkirályra, Latinovits Zoltánra.

Latinovits Zoltán Budapesten látta meg a napvilágot, saját bevallása szerint a Gundel étterem emeletén, melynek tulajdonosa nagyapja, a neves vendéglátós Gundel Károly volt. Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos, Zoltán fia születését követő napon elhagyta családját. Latinovits édesanyja, Gundel Katalin 1941-ben újra férjhez ment, Frenreisz István belgyógyászhoz. Ebből a házasságból született két féltestvére, István (aki később ükapja után a Bujtor vezetéknevet vette fel) színész és Frenreisz Károly zenész.

„Maga menjen színésznek!”

Latinovits 1949-ben érettségizett, ezt követően asztalosnak kezdett tanulni, majd pedig hídépítő munkás lett. 1952-ben a a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán kezdett el tanulni, ahol 1956-ban diplomázott. A sportban is jeleskedett, hiszen 1952-től NB I-es tartalékos kosárlabda-játékos volt, emellett kiválóan vitorlázott is.
Színészi pályafutását a gimnáziumi színjátszókörben kezdte. Ezen időszak alatt, 1948-ban figyelt fel rá Bajor Gizi Kossuth-díjas színművész, aki a legenda szerint azt mondta Latinovitsnak, hogy „Maga menjen színésznek!” Egyetemi évei alatt tovább folytatta művészkarrierjét a Magyar Állami Vasút, Acélipari és Gépgyárak (MÁVAG) színjátszókörének tagjaként.

A diploma megszerzését követően segédszínész lett a Debreceni Csokonai Színházban, ahol az évadnyitó előadáson Jacobi Viktor Leányvásár című operettjében debütált a hajóskapitány szerepében. Hamar felfigyeltek mások is a tehetségére, 1959-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, nem sokkal később pedig a társulat vezető színésze lett. 1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című darabjában Ruttkai Éva volt a partnere. Kettejük között életre szóló szerelem szövődött, mely részben a szerencsének is köszönhető, hiszen Ruttkait vendégszereplésre hívták meg a darabba.

Felívelő pálya

1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben, majd 1966-ig Budapesten, a Vígszínházban játszott Latinovits, ahol a Várkonyi Zoltán rendezte Különös találkozó című darabban szerepelt először. 1966–1968 között a Thália Színház tagja volt, majd 1969-től 1971-ig ismételten a Vígszínházban játszott. Nem sokkal később a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, mivel egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, illetve nehéz természete miatt rendszerellenesnek lett kikiáltva. Ezután 1971 és 1973 között a veszprémi Petőfi Színházban játszott, ahol életében először rendezőként is bemutatkozhatott: Németh László Győzelem és Gorkij Kispolgárok című darabját vitte színpadra.

1973–1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel. Utoljára a Fővárosi Operettszínházban állt színpadra: a címszerepet játszotta Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában. A bemutató 1976. február 27-én volt, ám mindössze kilenc alkalommal szerepelt a darabban, ugyanis betegsége miatt nem tudta tovább folytatni munkáját.

Számtalan színpadi szerepe közül kiemelkedik még a vígszínházi Rómeó-alakítása (ahol Júlia szerepében Ruttkai Éva játszott), továbbá Cipolla (Thomas Mann: Mario és a varázsló), a festő (Arthur Miller: Közjáték Vichyben), az őrnagy Örkény István Tóték című darabjában és Ványa bácsi Csehov drámájában.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán színművészek Günther Eich A viterbói lányok című rádiójátékának felvételén 1965-ben a Magyar Rádió 1-es stúdiójában (Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

A mozgókép világa

Filmes karrierjébe 1959-ben kezdett bele Latinovits Zoltán. Ötvennél is több filmszerepe közül a legemlékezetesebb Bükky százados a Hideg napokban, illetve a Karinthy Utazás a koponyám körül című regényéből készült filmadaptációban az író és másik énje, amelyért

hazavihette a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfi színésznek járó díját.

Mindezek mellett szerepelt többek között a Várkonyi Zoltán rendezte Jókai-adaptációkban (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán) és Jancsó Miklós korszakos filmjeiben, az Oldás és kötésben, valamint a Szegénylegényekben is. A Tóték megfilmesített változatában, az Isten hozta őrnagy úrban megkapta a főszereplő karakterét. Emlékezetes szerepe még a Pendragon-legenda Bátky Jánosa, a 141 perc a befejezetlen mondatból Wavra professzora, az Ötödik pecsét Civilruhása, illetve a Huszárik Zoltán rendezte Szindbád, amelyet a magyar filmtörténet egyik legnagyobb sikereként tartalan számon.

Színpadi és filmszerepei mellett jelentős versmondói tevékenységet folytatott Latinovits Zoltán, különösen emlékezetes Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula verseinek szuggesztív előadójaként. Utolsó munkája egy rádiófelvétel volt, ahol a Rákóczi-induló című dokumentumjátékban Ady Két kuruc beszélget című versét mondta el 1976. június 3-án.

Színpadi alakításait őszinte indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás, rendezői munkásságát is a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott a művész, hogy „Igazságomból nem engedtem soha, káros szenvedélyem a dohányzás, meg az, hogy tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok”. Önéletrajzi kötetet is írt Ködszurkáló címmel, melyben harcairól, igazságkereséséről és a világra, illetve a színművészetre vonatkozó jobbító szándékáról beszélt.

A Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínje előtti emléktábla. A színházhoz tartozó épület a színészlegenda születésének 60. évfordulójára vette fel a nevét. Később, Bujtor István halálát követően Latinovits-Bujtor Játékszínné nevezték át az intézményt (Fotó: Vasarnap.hu/Rácsai Ákos)

Az út a végéhez ér…

Sokat viaskodott a hatalom képviselőivel és színházi feletteseivel, de jobbító szándékai ellenére soha nem hozhatta létre az általa elképzelt színházat a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével. A meg nem értettség felőrölte idegeit, depresszióval küzdött, éppen ezért egymást érték a kórházi kezelései, állapota egyre rosszabbodott. 1976. június 4-én, 44 évesen a balatonszemesi vasúti átjáróban vesztette életét. A mai napig nem tisztázott, hogy öngyilkossági szándékkal lépett-e a vonat elé, vagy egy baleset volt a színészlegenda halálának oka.

Emlékezete és díjai

A balatonszemesi temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírja melletti fán Nagy Gáspár verse olvasható egy fatáblán, amelyet Polyák Ferenc vésett bele 1978-ban. Bár a művész 1976-ban eltávozott, személyének és munkásságának emléke tovább él Magyarország és a magyar emberek szívében. Szemesen 1984 óta működik a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum, amely pályafutását mutatja be különböző fotók és dokumentumok tükrében. A községben áll Melocco Miklós által készített szobra, emellett emlékére évente versmondó találkozót és versenyt rendeznek.

1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művészi címet kapott, illetve posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki 1990-ben. 1996-ban Magyar Örökség díjat kapott, 2015-ben Ferencváros pedig díszpolgárává vált. Az új Nemzeti Színház bejáratánál Latinovits és Tolnay Klári szobra fogadja a közönséget. Nevét viseli a Budaörsi Latinovits Színház, a Veszprémi Petőfi Színház Latinovits-Bujtor Játékszínje (féltestvére, Bujtor István 2008 és 2009 között a színház igazgatója volt), 2002-ben pedig kisbolygót neveztek el róla (132874 Latinovits). A jövőre megnyíló debreceni Csokonai Fórum kamaraszínházának szintén ő lesz a névadója.

Az MTI Sajtóarchívumának anyaga alapján.

Latinovits a színpadon élt igazán – 88 éves lenne

Bujtor Istvánra, a Pogány Madonna hősére emlékezünk

Kiemelt képünkön Latinovits Zoltán színművész 1965-ben. (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!