„Hol hiányzik az élet kenyere és az élethez szükséges kenyér?”

A teológiai szimpózium második előadója az afrikai Kamerunból érkezett. Joseph Marie Ndi-Okalla püspök személyében, noha hazájában a társadalom 40 százaléka  mélyszegénységben él, a véres konfliktusok pedig szüntelenül szétszabdalják a térséget, a hallgatóság egy derűtől sugárzó megszólalót köszönthetett a szimpózium.

A kameruni püspök Szent II. János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikája és a szentéletű pápa Afrikában tett látogatásainak hatása nyomán beszélt arról, mit is jelenthet egy afrikai ember, egy olyan Krisztus-hívő életében a hit megélése, aki egy végtelen színes, rendkívül gazdag és sokrétű társadalmi hagyomány örökségét is magában hordozza.

 II. János Pál enciklikája megfogalmazása szerint az Euch. építi az egyházat és az egyház hozza létre az Eucharisztiát. 

„Örültem, hogy Sequeri professzor beszélt arról, hogy az Eucharisztia nem misszió, hanem forrás, egy keret, amely összeköt bennünket a zsidó hagyománnyal” – kezdte előadását Ndi-Okalla püspök, visszautalva a szimpózium első előadásának tartalmára. A püspök kifejezte abbéli örömét, hogy sem a Covid, sem a különböző nemzetállamok félelmei és aggodalmai nem állhattak már idén az tavalyról elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) útjába, majd hálát adott mindazoknak – a klérusnak, laikusoknak, szervezeteknek, szakembereknek és önkénteseknek –, akik az elmúlt évek munkájával megszervezték az Eucharisztiának ezt a nagy ünnepét.

Ngi-Okalla püspök előadásának középpontjában az Eucharisztia ünneplésének Afrikára jellemző sajátosságai voltak. 

A püspök kifejtette: Sok sajátossága van az Eucharisztia ünneplésének Afrikában. Formáját, struktúráját tekintve az utolsó vacsorából merít, amikor is Krisztus a szentséget megalapította, amelyhez csak a százados alázatával szabad közelíteni. Ennek a narratívája az alap. 

„Nem arról van szó, hogy az afrikai egyház külön ünneplési formát talált volna ki, melynek gyökerei nem a nagycsütörtökön történtekből erednek”

– fejtette ki Ngi-Okalla. Az előadás címének – Az Eucharisztia ünneplése Afrikában – létjogosultsága a külső kifejezésmódban megjelenő kulturális különbségekre mutat. 

„A keresztény hit inkulturációja, amennyiben betartjuk az egyetemes liturgikus előírásokat jogos igénye a közösségeknek”– emelte ki a kameruni püspök.

Ngi-Okalla emlékeztetett, hogy már Szent II. János Pál is látta, hogy a világ különböző pontjain élő keresztény közösségekkel mi történik. Látta, hogy azokon a területeken, ahol a kereszténység fiatal, ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint az „öregebb kontinenseken” a keresztény hit hajnalán. 

A püspök felteszi kérdést: miképpen üdvözíti ma Jézus Krisztus az afrikaiakat? Az interkulturációnak ugyanis vannak nehézségei az afrikai tradícióból fakadóan.

„Nem elég az, hogy idézeteket olvasunk fel a katekizmusból. Figyelembe kell venni az emberiség törekvéseit. Látnunk kell az emberek körülményeit. A tömeges kivándorlás helyszíneit, az élet méltóságának hiányának helyeit, hogy hol hiányzik az élet kenyere és az élethez szükséges kenyér” – fogalmazott a püspök.

Új liturgia született

Ngi-Okalla rávilágított arra a kevéssé ismert történelmi mozzanatra, hogy a II. Vatikáni Zsinatot követően több afrikai püspöki konferencia is igényét fejezte ki egy új liturgia megalkotására vonatkozólag; egy olyan liturgiára, amely képes jobban segíteni közösségeiket hitük megélésében és az Eucharisztia ünneplésében.

A zairei rítust II. János Pál és a Hittani Kongregáció 1988-ban hagyták jóvá, ezzel pedig az új liturgia unikális jellegű példája lett az afrikai katolicizmus ünneplési formáknak. Ebben az afrikai hagyomány legjelentősebb elemeit próbálták a római hagyományba illeszteni, amely gazdagíthatja a nép által vallott és ünnepelt hitet, hogy elérje annak végső célját.

Zairei rítus 12 sajátos elemet foglal magában. Alább a teljesség igénye nélkül kiemelünk párat:

• A szentmise elején, még a bevonulást megelőzően hírnök jelenik meg, aki ünnepélyesen bejelenti a mise kezdetét.
• Bevonuláskor a hívek is az oltár köré gyűlnek. Az oltárhódolat jelzi, hogy Jézus egyben az oltár, az áldozat és a főpap.
• Bemutatják a főcelebránst és hívő népet, ők alázatosan Isten elé járulnak, ezzel válaszolnak a hívásra, amely által egyfajta szerződés köttetik.
• Az Isten igaz mivoltát ismerő szentek és az ősök közbenjárását kérik.
• Ezután ünnepélyes körmenetben trónusra helyezik Isten Igéjét, ami előtt – az olvasmányokat megelőzően – hódolatot tartanak. Ezzel emlékeznek az Afrikában rendkívül fontos szerepet betöltő szóbeliség hagyományára.
• Megáldják a felolvasókat, legyenek azok akár laikusok, akár diakónusok.
• A hitvallás után külön bűnbánati rítust végeznek, amely után békeköszöntés következik.