Reggel 10 óra óta gyülekeznek püspökök, papok, kispapok és érdeklődők a világ minden pontjáról az esztergomi Szent Adalbert Központba, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitómiséjét megelőző három napban megosszák egymással a világegyházban megélt örömhírt, és teológiáról beszélgessenek, az Isten szépségében gyönyörködjenek.

A szimpózium megnyitóján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek olasz nyelven köszöntötte az egybegyűlt keresztényeket. A bíboros megfogalmazása szerint a három nap nagyszerű alkalom arra, hogy átelmélkedjük, miképpen töltekezhetünk az Eucharisztia, az Úr testének a forrásából, miképpen nyerhet a modern ember ebből vigaszt. A kultúrájáért aggódó ember érzi, hogy kereszténység nélkül szegényebb a világ, de nem tudja, hogyan tegye elevenné ezt a csodálatos erőt a mai társadalom számára – fogalmazott a bíboros, majd hálát adott a szervezőknek és előadóknak, akik részt vállaltak a szimpózium életre hívásában. „Isten áldása munkájukra”– közölte Erdő Péter.

Az olaszországból Esztergomba érkező Pierangelo Sequeri professzor, teológus, író, zeneszerző, a keresztény élet középponjában helyetfoglaló Eucharisztiáról elmélkedett, melyből a hívő ember minden erőforrását meríti.

A zenetudósként is munkálkodó, beteg gyermekek számára zeneterápiát kifejlesztő filozófus, a fundamentális teológia professzora, köszönetet mondott a magyar egyháznak a kedves és hatékony szervezésért. Van, ahol nem kedvesek, csak hatékonyak, van hogy fordítva, itt azonban mindkét attribútum jelen van – fogalmazott a teológus.

Az Eucharisztia, mint a keresztény élet forrása címet viselő előadásában azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy hol van a forrása az Eucharisztia és egyház kapcsolatának, és hol tudjuk megtalálni ezt a forrást ma, merthogy ez nem ugyanaz az egyház mint a korábbi századokban.

A képre kattintva galéria nyílik!

„Nem akarok utasításokat adni püspököknek, de szeretnék bátorságot csepegtetni beléjük a jelennel kapcsolatban. A jelenben nagy szükség van rájuk” – fogalmazott Sequeri. Hozzátette, hogy véleménye szerint a jelen korban „a vezetőinknek gondoskodni kell rólunk”.

Ha nem is mindenre van a vezetőinknek azonnal válaszuk – még a papnak is be kell vallania a nyájának –, de együtt keressük ezeket a válaszokat – figyelmeztetett a teológus.

„Nem azért tartjuk a kongresszust, hogy bókokat mondjunk Jézusnak!”

Egyház a kezdetekben

Kezdetben a kialakulófélben lévő egyház, csak az Eucharisztiával rendelkezett. „Nincs teológia még, amihez ma már hozzászoktunk. Nincsenek lelkipásztori tervek. Az Eucharisztia van, meg a közösség belső kapcsolatai. Ezek nem praktikus kapcsolatok, hanem szeretetkapcsolat, gondolatkapcsolatok, szemlélődés, a lelki növekedés kapcsolatai. És ennek egyedüli forrása az Eucharisztia.”

Az egyedüli újdonság a kezdeti kereszténységben csak az Eucharisztia. Sequeri meglátása szerint az egyedüli dolog, ami nem volt korábban más vallásokban sem, az csak az Úr teste. Nem a lelke, nem az Istenség – persze az is–, de a különlegesség, az imádás tárgya: az Úr teste.

A teológus közölte: minden alkalommal, amikor a közösség „lelkibbé” tette volna a fókusz tárgyát, inkább „a logoszra figyeljenek, a transzcendensre, az apostolok mindig elvágták ezt az utat. Az Úr valóban megtestesült, asszonytól született, benne lakik az Isten teljessége, minden, ami Isten, az Úr testében van.” Minden ebből a forrásból nő ki, és felfedezhetjük, hogy ez a forrás nagyon „egyszerű” – ez az Eucharisztia ünneplése. Ebből születik az Úr testének teológiája, amely magában foglal mindent. 

„Sajnálom azokat, akik azt gondolják, hogy a liturgia lassanként alakult ki”– fogalmazott Sequeri. „Mintha sokkal később, csak Niceában alakult volna ki. Amikor a keresztényeknek még csak a testvéri közösségük volt meg, már meg volt a teológia teljessége. A liturgiaaztán persze formát adott neki, de a dogma, amely formát ad annak a sejtésnek, ami a kezdeti keresztényeknek megvolt az Eucharisztia imádásából fakadóan, csak később jön. Ez volt a krisztológia forrása.” 

„Nem kell rekonstruálni a liturgia fejlődését, hogyan fejlődhetett Jézus óta, egészen másképp épült ez a folyamat”– közölte a teológus atya.

Erdő Péter bíboros a NEK teológiai szimpóziumán Esztergomban 2021. szeptember 2-án. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Az Úr testének ünneplése

„Az Úr gondoskodik halandó testünkről, nem csak a lelkünkről”– elmélkedett Sequeri. „Nem csak jó filozófiát adott nekünk. A mindennapos élet kapcsolatai adnak ennek kontextust.”

A teológusprofesszor szerint nem a különböző szervezetek, gazdaságok, intézmények adják kinyilatkoztatás kontextusát, hanem az emberi kapcsolatok, ami abból is látszik, hogy így és csak így terjedt évszázadokon keresztül a kereszténység. Más vallásoknak szükségük volt az intézményekre, a kereszténységnek viszont nem. Ez csak sokkal később, a közösség növekedésével következik be. Sokáig a kereszténységnek az Eucharisztián és a mindennapos élet kapcsolatain kívül nincs más sajátossága.

„Róma összeomlik, de az Eucharisztia egyháza megmarad és tovább terjed. Feljön a katakombákból és tovább él. Ebből él és nem az apparátusból, a szervezetekből és intézményekből. Az később jön, de ezek mind belekapaszkodtak az Eucharisztia életébe. Amíg így volt, jól tudott élni a kereszténység. Viszont amikor kezdte elveszteni az Eucharisztia ünneplésének erejét, a mindennapos kapcsolatok erejét, amelyből az emberek szeretete, szenvedélye fakadt, és túlzottan elkezdett aggódni az intézményei miatt, a kereszténység elkezdett elszegényedni”– fejtegeti Sequeri.

Az olasz teológus arra figyelmeztetett, hogy kapcsolatunk mindennapi életünkkel szegényessé vált.

„Mert nem a Krisztus testének imádására koncentrálunk. Ismét azt kell tanítanunk, hogy az Eucharisztia ereje nem az intézményekben munkálkodik, hanem a mindennapi élet kapcsolataiban. Jézus a mindennapi életről beszél, nem a nagy és hatalmas eseményekről, mint más vallások, számára ez a megvilágosodás egyetlen helye. A kereszténység ezt megértette, ebből kell táplálkoznia, ebből kell fejlődnie. Ezzel viszont a kereszténység megsemmisítette a római birodalmat.

Méltóságot kell visszakövetelnünk a mindennapi kapcsolataink, családi kapcsolataink számára. Ha ezt meg tudjuk csinálni, újjászületik a kereszténység. Ha intézményes megoldásokat keresünk, nem fog sikerülni.

Pierangelo Sequeri a NEK teológiai szimpóziumán Esztergomban 2021. szeptember 2-án. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Mi van a forrásnál?

„A forrásnál belemerítkezünk az Úr halálába, hogy aztán újraéledhessünk a Feltámadottal.”

Az Úr halála nem intuitív dolog – fejtegette Sequeri. „Az emmauszi tanítványoknak is el kellett magyarázni. A feltámadást nehéz elképzelni, a halálról pedig azt hisszük könnyű felfogni, de nem így van. Az Úr halálát az Eucharisztiából tudjuk megtanulni.”

„Maguk a tanítványok Jézus halálakor, a saját krisztológiájuk, a saját reményeik halálát látták, nem Jézust látták meghalni. A feltámadott Úr elmagyarázta nekik, hogy mit kell látniuk. Azt, ami szükségszerűvé teszi az Úr halálát. Az Eucharisztia ebbe a misztériumba vezet be bennünket. Hogy mi is ebbe a halálba lépjünk be” – közölte Sequeri.

És mit jelent belépni az Úr halálába?

Az Eucharisztia rítiussá vált, jámbor kötelességgé. Az okos keresztények azt mondják: az Eucharisztia feltölti az energiáinkat. „Odamegyünk, hogy feltöltsük az elemeinket? Eszközként használjuk? Tényleg így történik?”– háborodott fel a teológus.

„Amióta azt gondoljuk, hogy az Eucharisztia nem egy élettel teli pillanat, hanem egy felkészülés az örök életre, azóta nőtt a kereszténység?”– szegezte hallgatóságának a kérdést Sequeri.

„Évtizedek óta azért misézünk, hogy az elemeket feltöltsük, akkor mit remélünk? Mi az amire nem figyeltünk? Arra, hogy a forrásnál a belemerítkezés az Úr halálába egy életaktus, ami élet-halál kérdése. Ez egy komoly cselekedet az életben, a legerősebb cselekedet, ami csak létezhet. Mélyebb minden szónál, amit úgymond »az igaz életben« elmondunk a keresztény teológiában.”

„Amikor belemerítkezem a forrásba, elismerem mindenki előtt, hogy Ő, aki elmagyarázza nekem halálát, többet ér bármely szónál, amivel én megpróbálom magyarázni azt. Épp ezért meg kell állnom, megállítom a kereszténységről szóló beszédemet; megállok, és elismerem, hogy semmi sem ér többet attól a szótól, amit az Úr mondott nekem. »Mert amikor az Úr beszélt az emberekhez, azok elámultak.«”

Nem tudom elmondani ezeket a dolgokat senkinek, sehogy sem. Odamegyek az Eucharisztiához, hogy az Úr beszéljen hozzám. Hogy kitegyem magam az Úr szavának, hogy Ő mondja el nekem, magát. Ha az Úr bármilyen módon megérint engem, csak ha az Úr megérint engem, csak akkor történik velem valami – fogalmazott a teológus. Hozzátette: „A pápától a legutolsó hívőig, az Eucharisztiában az Egyház megáll és bevallja mindenkinek: ha oda állunk az Úr igéje elé, az egy életélmény,  egy mással nem helyettesíthető tapasztalat. Ha az Úr szól hozzád, nem olyan, mint ha más szól hozzád. Ez a különbség maga az Eucharisztia!”

„Szerintetek az Úr itt metaforaként van jelen? Nem, valóban jelen van. Ezt az apostolok egészen pontosan megélték. De ma az Úr ugyanígy jelen van, de csak az Eucharisztiában. A saját testében van jelen, nem más testében. Persze a felebarátomban is ott van, de ott más testében van jelen, de az Eucharisztiában a saját testében van jelen. Ez semmi mással nem helyettesíthető. Ezért adta nekünk a szentséget. Kell, hogy legyen olyan pillanat az életben, amikor megállok az Úr testével szemben. 

Ez nem az akkumulátorok újratöltéséről szól” – fogalmazott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus teológiai szimpóziumán, Esztergomban Pierangelo Sequeri professzor.

A Vasárnap Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos hírei itt érhetők el.