Sztankó Attila atya: Az egész világ tekintete az új pápán lesz

Akár már szerdán este felszállhat a fehér füst a Vatikánban. Sztankó Attila, Dunaharaszti plébánosa szerint ez annak függvénye, hogy milyen konszenzusra jutottak a bíborosok az előző tanácskozásokon.

A római katolikus pap szerint már a konklávé előtti beszélgetéseken kirajzolódhatott „Szent Péter utódjának a küldetése, hivatása”.

„Az is lényeges körülmény, hogy azért ez nemcsak egy tanácskozás, nemcsak egyházpolitika, hanem kemény egzisztenciális kérdés is” – hívta fel a figyelmet Sztankó Attila, s arról beszélt, előfordulhat olyan helyzet is, hogy egy, a bíborosok többsége által támogatott pápajelölt nem fogadja el a kihívást. Az imával és a beszélgetéssel telő idő során természetesen ez kiderül.

„Kemény feladat pápának lenni! Sokkal nehezebb dolog annál, mint ahogy az kívülről látszik. Azért 1,4 milliárd római katolikus tekintete és az egész világ tekintete is rajta lesz, mert valljuk be őszintén, akárhány tévéadást néz az ember, akárhány újságot megnyit, akár online, akár papír formában, mindenütt ezeket a kérdéseket latolgatják. Érdekli az embereket, érdekli a sajtót és érdekli a világpolitikát is ez a kérdés”

– mondta.

Arra a felvetésünkre, hogy Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, illetve egyes hírek szerint rajta kívül már Német László belgrádi érsek és metropolita is szóba került mint lehetséges jelölt, Sztankó Attila úgy reagált, hogy „nagy büszkeséggel töltene el bennünket”, magyarokat, ha egy magyar pápa foglalná el Szent Péter trónusát.

„Erdő Péter bíboros úrnak minden egyházkormányzati kvalitása megvan ehhez a nemes szolgálathoz és feladathoz, de mégiscsak ez a bíboros atyák imádságos átgondolásán és az ő személyes döntésén múlik”

– mondta.

Hozzátette, hogy „ha ő úgy látja, tudja vállalni és szükséges vállalnia ebben a helyzetben ezt a feladatot, akkor biztos vagyok benne, hogy elvállalja, ha pedig azt mondja, hogy nem ő az alkalmas, akkor ezt is felvállalja”.

Sztankó Attila szerint olyan kihívások is állhatnak az új egyházfő előtt, amelyekről „mi nem is tudunk”.

„Mint mondtam, kívülről mi nagyon nehezen látunk abba, hogy milyen konkrét kihívások elé néz a következő pápa, mert folytatni kell bizonyos szempontból Ferenc pápának a megkezdett reformjait, bizonyos reformokat csiszoltabban kell továbbvinni. Tekintettel kell lenni az egyház élő hagyományára”

– fogalmazott, s hozzátette, hogy vannak olyan „megnyitott ügyek” is, amelyeket „folytatni és lezárni kell”.

Kitért arra is, hogy ebben nehezebb a dolga annak, aki előzőleg kevésbé mozgott otthonosan a Vatikánban, ilyen helyzetben volt maga Ferenc pápa is, akit a saját szavai szerint „a bíboros atyák valahonnan a világ végéről szólítottak Rómába püspöknek”.

Sztankó Attila végezetül kitért arra, hogy Erdő Péternek bizonyos szempontból könnyebb lenne, mert nagyon sok dikasztériumnak, illetve bizottságnak a tagja, ezzel együtt az új pápa előtt álló feladat – akárkire is esik a választás – komoly kihívást jelent majd az új egyházfőnek.

Erdő Péter: Az új pápának és az egyháznak drámai időszakban kell küldetését teljesítenie

Vezetőkép: Sztankó Attila római katolikus pap, Dunaharaszti plébánosa. Forrás: Sztankó Attila

'Fel a tetejéhez' gomb