Rasovszky Kristóf a Vasárnapnak: Az élsport összeegyeztethető a tanulással

A friss olimpiai ezüstérmes hosszútávúszóval beszélgettünk az olimpiáról, a magyar csapat és a saját teljesítményéről, illetve arról, hogyan élte meg az ötkarikás játékok elhalasztását és a megszokottól eltérő, szurkolók nélküli lebonyolítást. Szóba kerültek továbbá tanulmányai, hogy hogyan tudja összeegyeztetni az élsportot a tanulással, és még a jövőjéről is ejtettünk néhány szót. Az alábbi interjúban a tegeződés oka a régi ismertség az interjút készítő kollégánk és a „Balatoni cápa” között.

– Hadd gratuláljak az ezüstérmedhez! Elégedett vagy az elért eredménnyel?

– Természetesen! Én – ahogyan azt több helyen nyilatkoztam is – eleve úgy utaztam ki Tokióba, hogy érmet szeretnék nyerni. Ez sikerült is, megvan az ezüstérem, úgyhogy nagyon elégedett vagyok mind a teljesítményemmel, mind a helyezésemmel. Úgy gondolom, hogy most ez volt a maximum, amit elérhettem, ugyanis Floriant, a német ellenfelemet a verseny napján abban a két órában nem lehetett megverni. Most ő abszolút a mezőny fölött állt, azonban rajta kívül mindenki mást sikerült megvernem. Éppen ezért én azt hiszem, hogy elégedett lehetek, és elégedett is vagyok.

– Ráadásul nagyon szoros volt a verseny közted és a harmadik helyezett között, csupán néhány másodpercen múlt az ezüstérem sorsa.

– Igen, alig két másodperc volt köztünk. Nem volt egyszerű, mert az utolsó 500 méteren nagyon jött az olasz ellenfelem, Gregorio Paltrinieri. Ő medencében már mindent megnyert, egy igazi klasszis úszóról van szó, ezért nagyon nehéz volt magam mögött tartani. De szerencsére onnantól kezdve, hogy utolért, már nem volt benne olyan sok, hogy igazán meg tudjon szorongatni, bennem viszont volt még annyi, hogy végül sikeresen magam mögött tartsam.

– Milyen érzés volt 15 millió magyart képviselni, a hátad mögött érezni?

– Ez egyértelműen nagyon jó érzés. Alapvetően nagy megtiszteltetés úgy kiutazni egy világversenyre, hogy sportolóként Magyarországot és a magyar embereket képviselheted. Az pedig, hogy sikerült egy éremmel megkoronáznom az olimpiai szereplésemet… Ez óriási eredmény, és rendkívül jó érzés volt mindezt átélni. Rengeteg olyan gratuláló üzenetet kaptam a verseny után, amikre őszintén mondom, hogy nem számítottam. Ebből is látszik, hogy főleg az olimpia az, amelyre majdnem mindenki odafigyel. Fél tekintettel még azok is követnek minden egyes olimpiai számot, akik egyébként annyira nem érdeklődnek a sportok iránt. Úgyhogy ez az érzés leírhatatlan.

– A koronavírus-járvány nagyon megkavarta az ötkarikás játékokat, már csak az egyéves halasztás miatt is. Több sportoló is úgy nyilatkozott, hogy ha egy évvel korábban került volna megrendezésre a tokiói olimpia, akkor akár sokkal jobb eredményt tudtak volna elérni. Neked mennyire befolyásolta a helyzet a felkészülésedet?

– Mondhatjuk, hogy valamilyen szinten mindenkinek megnehezítette a felkészülését a koronavírus. Azonban látható volt, hogy az országok és a sportolók többsége sikeresen alkalmazkodott ehhez a speciális helyzethez. Példának okáért egyrészről rengeteg magyar sportolónak sikerült valamilyen úton-módon kvótát szereznie és kijutnia Tokióba – Peking óta idén volt a legnépesebb csapatunk, 173 sportoló képviselte hazánkat az olimpián. Másrészről pedig 1996 óta idén szereztük a legtöbb, szám szerint 20 darab érmet.

És ami nekem nagyon meglepő és brutális szám, hogy a 20 érem mellett 10 negyedik és 9 ötödik helyezésünk van, ami azt jelzi, hogy ezekben az eredményekben is nagyon közel voltak a sportolóink az éremszerzéshez.

Nyilván volt, akinek nem jött ki jól a lépés, és nem tett jót ez a plusz egy év, de én úgy gondolom, hogy sokaknak vagy teljesen mindegy volt, hogy melyik év, vagy még jobban is jött ki, hogy több idő maradt a felkészülésre. Én is közéjük tartozok ebből a szempontból. 2020-ban május elejétől december végéig rengeteg újdonságot tudtunk kipróbálni, amiket, ha nem halasztják el a játékokat, nem mertünk volna, és lehetőségünk sem lett volna rá. Ezekben az újdonságokban nyilván volt negatív is és pozitív jó is, de ami pozitív volt, azt be tudtuk építeni a 2021-es felkészülésbe. Összességében úgy gondolom, hogy személy szerint én jól jöttem ki a halasztásból.

Rasovszky Kristóf a férfi nyíl tvízi úszók 10 kilométeres versenyén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Odaiba Kikötőparkban 2021. augusztus 5-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

– Neked megadatott, hogy a Hévízi-tóban folytasd az edzéseidet, ami a körülmények tekintetében, mint például a vízhőmérséklet, nagyon hasonlított a Japánban tapasztalható körülményekhez. Ez más nyílt vízi úszóknak nem feltétlenül adatott meg. Mit gondolsz, mekkora előnyt jelentett számodra, hogy itt laksz a Balaton közelében, és tudtál Hévízen edzeni?

– Biztos vagyok benne, hogy sokat segített az, hogy volt lehetőségem Hévízen felkészülni. A májusi Európa-bajnokságot követő öt héten keresztül 5-6 alkalmam volt, amikor egy másfél-két órás edzést meg tudtam csinálni Hévízen. Az elején 29,5 fokos vízben (nagyjából ilyen volt az olimpián a vízhőmérséklet), később pedig a 34 fokos vízben teljesítettem ezeket az edzéseket, ami már végképp túlszárnyalta a tokiói körülményeket. Úgyhogy valóban, meg voltam edzve a meleg vízre és párás, meleg levegőre. Verseny közben pedig azt éreztem, hogy nem okoznak különösebb problémát a körülmények, és teljes mértékben a versenyzésre tudtam koncentrálni.

– Nem ez volt az első olimpiád, hiszen már Rióban is a magyar csapat tagja voltál. Ekkor készült el az ötkarikás tetoválásod is – tudvalevő, hogy számodra nagyon sokat jelent az olimpia. Hogy érezted magad Tokióban, milyen volt a miliő összehasonlítva Brazíliával? Még úgy is, hogy nem volt az igazi a hangulat az olimpiai faluban, korlátozva volt a mozgásotok, gyakoriak voltak a koronavírustesztek. Ez mennyit rontott az élményen, mennyire tudtátok átérezni az olimpiai hangulatot?

– Én úgy érzem, hogy így is megvolt a maga hangulata, persze a sportesemények helyszínén azért érezhetően más volt a légkör. Volt szerencsénk kint lenni a medencés úszóversenyeken, ahol azok a sportolók, akik akkor éppen nem úsztak, próbálták a lehető legjobb szurkolással a lehető legjobb hangulatot teremteni a medencetérben az éppen akkor döntőző versenyzőknek, a csapattársaiknak. Úgyhogy a körülményekhez képest elég jó hangulat volt a medencetérben, de nyilván más lett volna, ha 10-15 ezer helyi, külföldi, vagy bármilyen nemzetiségű néző ott lehetett volna a helyszínen. A hazai rendezésű 2017-es világbajnokságon a Duna-arénában ezt már érzékeltük, hogy brutális ereje van egy olyan zsongó légkörnek, amit a szurkolók tudnak teremteni. Hozzáteszem, hogy például az olimpiai faluban a vírus miatti szigor egyáltalán nem nyomta rá a bélyegét a hangulatra. Nem mondhatom ugyanakkor azt sem, hogy a hangulat tökéletes volt a helyszíneken. Amikor kimentünk a nyílt vízi versenypályához, egy hatalmas lelátó jött velünk szeme elsőként, ahogy elindultunk a pálya felé, és nyilván nagyon fura volt ezt üresen látni. De ehhez hozzá kellett szokni, ezt tudtuk, hogy így lesz, ezt el kellett fogadni. Azon kívül nem tudtunk mást csinálni, mint, hogy mi, sportolók, akik éppen nem versenyeztünk, megpróbáltuk odatenni magukat, és az éppen versenyző csapattársaiknak a tőlünk telhető legnagyobb szurkolást biztosítani.

– A közvetítéseken lehetett hallani a szurkolásotokat, és nem csak az úszószámok idején, hanem például vívóink versenyzésekor vagy a Lőrincz testvérek küzdéseinél. Kint lévő sportolóink nem hoztak szégyent a „világhírű” magyar szurkolásra. Mondhatjuk, hogy ebben a tekintetben is nagyon jól megállta a helyét az olimpiai csapat. Neked hosszútávúszóként talán kevésbé volt érezhető a nézők hiánya, azt leszámítva, hogy a rajtnál és a célnál ezúttal közönség nélkül haladtál át.

– Igen, nekünk azért sokkal könnyebb volt ezt elfogadni, mint mondjuk egy atlétának, aki miközben a pályán futja a 100 méterét, közben 30 ezer ember üvölt és drukkol. Nyilván számukra sokkal inkább érezhető volt ez. Nekünk nagyon sok olyan versenyünk van eleve, ahol gyakorlatilag nincsenek nézők, tehát nekünk sokkal egyszerűbb volt feldolgozni ezt a körülményt.

Az ezüstérmes Rasovszky Kristóf és Olasz Anna úszó a férfi nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyének eredményhirdetése előtt. Olasz Anna előző nap negyedik lett a női nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyén (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

– A tokiói olimpiáról térjünk át „hazai vizekre”. Veszprémben élsz, ott is születtél, és tanulmányaidat is ott folytattad, folytatod jelenleg is. Mit jelent neked a város, mennyire lehet téged lokálpatriótának nevezni?

– Szerintem fogalmazhatunk úgy, hogy lokálpatrióta vagyok. Világ életemben Veszprém és környéke volt gyakorlatilag minden fontos életeseményemnek a helyszíne. Hiszen itt születtem, aztán pedig itt éltem, itt tanultam és itt edzettem, minden egyes életszakaszomban eddig. És egyelőre ezen nagyon nem is tervezek változtatni, továbbra is azt tervezem, hogy Veszprémben folytatom mind a sportot, mind pedig a tanulmányaimat és az életemet. Nagyon szeretem a várost, úgy gondolom, egy nagyon nyugodt és nagyon jó kis légkörben nőhettem fel. Azért azt, hozzá kell tenni, hogy Veszprém nem a legnagyobb városok között van Magyarországon, de én pont ezért szeretem. Megvan a saját kis hangulata, saját környezete, kis kertvárosi részek, szép zöldterületek, liget, patakpart… Meg lehet találni azokat a helyeket, ahol az ember kicsit ki tud kapcsolódni.

– Te vagy a város második olimpiai érmes sportolója az 1996-os atlantai játékokon kalapácsvetésben aranyérmet szerzett Kiss Balázs után, akivel ráadásul ugyanabba a középiskolába jártatok: a Lovassy László Gimnáziumba, amely az ország egyik legjobb, tehetséggondozásban is kiemelkedő középiskolája. Sportkarrieredhez megkaptad-e a szükséges támogatást az iskola részéről? A középiskolai éveid alatt mennyire tudtad összeegyeztetni a tanulást a sportkarriereddel?

– Úgy gondolom, hogy világéletemben megkaptam a támogatást mind az osztálytársaimtól és tanáraimtól, legyen szó akár általános iskolámról, a Dózsa György Általános Iskoláról, akár gimnáziumról. Rendkívül hálás és büszke lehetek rá, hogy ezeknek az intézményeknek lehettem a tanulója, és ezeknek a tanároknak lehettem a diákja. Én tényleg elmondhatom azt, hogy nem csak én adtam bele mindent, hanem úgy az iskola vezetése, mint tanáraim, osztálytársaim próbálták hozzátenni azt, amit csak tudtak. Gondolok itt például arra, hogy ha mondjuk segítségre volt szükségem, mert az edzőtáborok vagy a versenyek miatt kimaradtam, lemaradtam a tananyagban, akkor mindenben maximálisan segítettek és támogattak.

Úgyhogy én olyan tapasztalatokkal hagytam ott a középiskolát, hogy azt mondhatom: aki élsportoló, annak nem kell magántanulónak lennie, az élsport összeegyeztethető a tanulással!

Nyilván ehhez szükség van egy támogató közegre, de a lényeg, hogy ott kell lenni az iskolában. Sokkal könnyebb ily módon tovább haladni a tananyaggal. Tényleg azt vallom, hogy egy diáknak attól, hogy az élsportot választja, attól még a tanulás sem lehet másodrendű. Meg kell találni az egyensúlyt.

– Jelenleg a veszprémi Pannon Egyetemen tanulsz villamosmérnök alapszakon. Itt is képes vagy összeegyeztetni a sportot a tanulással?

– Az egyetem egy kicsit keményebb dió, hiszen jóval komolyabb tananyagmennyiségekről van szó, de itt is működik a dolog. Ha egy hallgatónak van valamilyen nyomós oka – például az élsport vagy a munka –, akkor belefér, hogy egy-két félévet csúsztat, és mondjuk a hét féléves képzését több idő alatt végzi el. Ettől függetlenül halad a cél felé.

Olasz Anna és Rasovszky Kristóf a tokiói olimpián (Fotó: Rasovszky Kristóf)

– Az biztos, hogy nem unatkozol! Marad szabadidőd az úszás és a tanulás mellett? 

– Azt vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Nem azt mondom, hogy időmilliomos vagyok, de azért ha elképzelek valamilyen kis programot – például a hétvégén –, azt általában meg tudom valósítani. A szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni a családommal, a barátnőmmel, a barátaimmal, emellett azért tényleg próbálok kikapcsolódni, kirándulgatni, fölfedezni egy-két olyan helyet, ahol azelőtt még nem jártam. Néhanapján pedig fölcsapok gasztroturistának, és akkor egy jó étterem miatt bárhova képes vagyok ellátogatni.

– Hamarosan végzel az alapszakon, hogyan tovább?

– Bízom benne, hogy most már kevesebb idő van hátra az egyetemi pályafutásom villamosmérnöki szakaszának befejezéséig, mint amennyit eddig eltöltöttem vele. Az biztos, hogy szeretnék még valamit a villamosmérnöki alapszak mellett elvégezni. Többfelé is kacsintgatok, de egyelőre még nem tudom biztosan, merre fogok menni. Az biztos, hogy szívesen tanulnék még valamit.

– Láthatunk téged három év múlva Párizsban az aranyért úszni? Esetleg más versenyszámokban is kipróbálnád magad?

– Az úszópályafutásomban remélhetőleg még sok muníció van. A 2024-es párizsi olimpia 100 százalék, hogy „meg van célozva”, és bízom benne, hogy tudom tartani addig ezt a szintet, vagy akár tovább is tudok lépni, és az aranyéremért úszhatok. Azt, hogy esetleg más számokban is szerephez jutok-e, még nem tudom, ha kibővítenék a nyílt vízi úszás repertoárját az olimpián, akkor biztos, hogy megpróbálkoznék vele. De sokkal valószínűbb, hogy továbbra is ugyanerre az egy számra fókuszálok majd, hogy újra valami hasonlót tudjak produkálni.

Rácsai Ákos

A nyíltvízi úszóink is éremesélyesekként állnak a rajtvonalhoz

Közel kilencezren úszták át idén a Balatont

Világbajnoki címet szerzett Rasovszky Kristóf

Kiemelt képünkön a második helyezett Rasovszky Kristóf célba érkezés után a férfi nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Odaiba Kikötőparkban 2021. augusztus 5-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!