Vándorpróféták, amatőr történészek, laikusok – csak néhány azok közül, akik a rendszerváltozás után a történészszakma munkáját igyekeztek kétes műveikkel aláásni. B. Szabó Jánossal, a Budapesti Történeti Múzeum történészével az alternatív őshaza-elméletek nyomába eredtünk. Interjúnkból az is kiderül, hogy mi köze van a magyar őstörténetnek a rendszerváltáshoz és az internethez.
– Rendszerváltás beköszöntével megnövekedtek az alternatív őstörténet-elméletekkel kapcsolatos képzetek Magyarországon. Mi lehet ennek az oka?
– A valóság mindig bonyolultabb annál, mint amilyennek mi látni szeretnénk. Az alternatív őstörténet-kutatás kibontakozása szintén egy sokszálú történet, melyet számos tényező idézett elő és tart életben napjainkban is.
Nem gondolom, hogy a magyar őstörténet kérdésének bármikor lett volna olyan jelentősége, mint éppen a rendszerváltás után.
Akkor sok minden, ami a társadalmi tudatban addig csak búvópatakként létezett, az képessé vált manifesztálódni a nagyközönség számára.
B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
Ritkán gondolunk bele abba, hogy a rendszerváltás és az új elektronikus, kommunikációs eszközök elterjedése szinte egybeesett. A ’90-es évektől kezdett kinyílni a világ. Megjelent a világháló, a mobiltelefonok, majd végül az okostelefonok. Egyre több lett az ellenőrizhetetlen online tartalom is.
Azok az őstörténet-elméletek, amelyek a korábbi időszakban teljesen periférikusak lettek volna – mert legfeljebb kis példányszámú, magánkiadású kiadványokban kaphattak volna csak helyet – azok pillanatok alatt képesek voltak széles körben elterjedni.
hirdetésEz az oka annak, hogy számos alternatív őstörténet-elmélet született, illetve vált a nagyközönség számára elérhetővé.
– Ezeket a változásokat mintha a hivatalos történetírás átaludta volna. Miért nem foglalkoztak a változó jelenségekkel?
– Kétségtelen, hogy a hivatalos történetírás bizonyos dolgok felett átsiklott. Ezen azonban annyira nem lehet csodálkozni, hiszen az akkori történészgenerációk, amelyek a ’90-es években meghatározó, döntési pozícióban voltak, azok az új eszközöket, médiafelületeket nem használták. Gyakorta még a számítógépeket sem.
Nem ismerték föl azt, hogy az internet megjelenésével egy egészen új fórum teremtődik meg: egy olyan információs tér, amire már nem feltétlenül lehet a hagyományos régi eszközökkel hatni.
A dolgok másik oka, hogy ’89 után a szakmát is megérintette a felszabadulás érzése. Sokan megszabadultak azoktól az ostoba kötöttségektől, elvárásoktól, amiket a rendszer a történészekre is rákényszerített. Örömmel fogadta mindenki, hogy végre lehet foglalkozni a tiszta tudománnyal. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy miért nem foglalkoztak az alternatív őstörténetet író „futóbolondokkal”.
Attila hadai Aquileiát ostromolják (452). Részlet a Képes krónika ábrázolásából (Forrás: Wikipedia.hu)
– Értem, de a hallgatás, gyakran beleegyezés. Miért nem cáfolták meg azokat az állításokat, amelyekről tudták, hogy valóban tévesek voltak?
– Miért fektessen bele egy történész rengeteg időt és energiát egy szakmán kívüli személy butaságainak a megcáfolásába? Hiszen ebből számára semmiféle szakmai haszon nem származik. A ’90-es és 2000-es években egyénenként így látszólag mindenki jobban járt, hogyha nem foglalkozott ezeknek a munkáknak a megcáfolásával.
Hosszú távon azonban az egész szakma számára bizonyult károsnak ez a mulasztás.
Ez az oka annak, hogy ma számos tévképzet él számos különféle történeti témáról, így eleink eredetéről, életéről, vallásáról is. De nemcsak a tudósok reakciói késtek meg:
a Katolikus Egyház is csak 2009-ben reagált az alternatív őstörténeti elképzelésekkel kart karba öltve terjedő újpogány vagy sajátos színezetű szinkretista tanok térnyerésére.
Talán egy vallási specialista ábrázolása a 10 . századik századból. A lelet az Ingul folyó völgyében talált nomád harcos sírjából került elő. (Forrás: Wikipedia.hu)
– Azt sejtésem, hogy azért kellett olyan tényezőknek is lennie, melyek nem a történész-szakmán múlottak.
– Volt is ilyen szép számmal. A rendszerváltozás utáni privatizáció egyik első lépéseként az felszámolták a vidéki könyvterjesztés hálózatát. Budapesten kívül az 1980-as években még 364 könyvesbolt működött. Ezek jó részét magánszemélyek részére értékesítették, azzal a kikötéssel, hogy benne könyvet is kell árulniuk.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy kinyitottak a ruhabutikok, ahol látszatként két könyvet kitettek egy polcra melyet meglehetett vásárolni…
Így a vidéki Magyarországon több millió ember maradt könyvek nélkül. Az információhoz való hozzájutás területén így hátrányos helyzetbe kerültek. Gyakorta éveken keresztül semmiféle normális, komoly könyv nem jutott el hozzájuk, hacsak nem utaztak be egy nagyvárosba, ahol még voltak működő könyvesboltok.
A hagyományos ismeretterjesztés visszavágása egy iszonyatos műveltségi csapást jelentett.
Nem véletlen, hogy ez az időszak, amikor szinte összeomlanak a korábbi nagy kiadók és megjelennek az árnyékukban a 100 forintos könyvek, nem egyszer kétes tartalmakkal.
Régebben a történészek is gyakrabban kerültek a média figyelmének középpontjába. Képünkön Gerő Győző régész-turkológussal a Budapesti Történeti Múzeum tudományos főmunkatársával beszélget Gazdy Dénes riporter, 1973. (Forrás: Fortepan.hu / Rádió és Televízió Újság)
– Ha jól tudom, korábban a művelődési házakban rendszeres előadásokat tartottak a magyarság eredetéről is.
– Igen, a kultúrához, a művelődéshez kapcsolódóan – a hatalmi kontroll részeként – a vidéki művelődési házak hálózata még jól működött a ’80-as években. Akkoriban még kiszervezték a legkülönfélébb témákkal foglakozó kutatók és a tudósok előadásait. Ezeknek a szerepléseknek a tiszteletdíjazása pedig méltányos volt, így megérte az előadóknak is. A ’90-es évekre ez is összeomlott. Az önkormányzatoknak nem volt pénze ezeknek a kulturális programoknak a megfinanszírozására.
Így jelentek meg azok a „vándorpróféták”, akik járták a vidéki Magyarországot és előadásokat tartottak a saját fantazmagóriáikról, kétes őstörténet elképzelésükről.
Mivel az embereknek gyakorta semmilyen más ismeretszerzési lehetősége nem volt témában, így ezzel kellett beérniük…
Művelődési ház Dombóváron, 1975. Képünk illusztráció. (Forrás: Fortepan.hu)
– A rendszerváltás az útkeresés időszaka is. Mindenki azt érezte, hogy az addigi tudása elévült, az frissíteni, vagy pótolni kell. Ezt a funkciót töltötték be ezek az amatőr „őstörténészek”?
– Részben igen. Mindenki várta, hogy most aztán valóban át fogják írni a korábbi történelemkönyveket. Mindenki tudta, hogy a hivatalos tudomány – politikai okokból –bizonyos témákban évtizedekig hazudott az embereknek.
Erre megjelentek új emberek, akik azt mondták, hogy én tudom az igazságot, melyet eddig eltitkoltak előletek!
Sokakat érdekelt az őstörténet, és könnyebb volt a szenzációs elméletekkel azonosulni, mint a sokszor unalmasabb tényszerű, vagy kevésbé „lelkesítő” munkákkal. Az amatőr őstörténészek elszánt tevékenységének hosszú távon beláthatatlan következményei lettek.
Mára már nyilvánvaló, hogy az alternatív őstörténet-kutatás szerzői összességében mára tömeges támogatottságot élveznek.
Ezen még az sem változtat, hogy ha egy-egy „próféta” időközben el-elvérzett. Tanaik, elméleteik a világhálón keringenek, újra és újra felbukkannak és új követőket szereznek maguknak.
Számítógépek és az internet megváltoztatta az információhoz jutás lehetőségét. Képünk illusztráció. (Forrás: Fortepan.hu / MHSZ)
– Ezeknek az alternatív munkáknak a szerzői gyakorta éles kritikát is fogalmaznak meg a hivatalos történetírókkal szemben.
– Valóban így van, a pályán kívüliek szeretik kritizálni a professzionális történészeket. Az az elképzelés, mely szerint nem lehet megbízni a hivatalos tudományban, sokak számára már magától értetődő lett.
Gondoljunk csak bele, hogy az őstörténet-kutatásban a Magyar Tudományos Akadémia neve egyesek számára szitokszóvá lett.
Ha ezeket a hazai jelenségeket egy tágabb perspektívából is nézzük, akkor azt látjuk, hogy mindez ez egy nagyobb világtrend része. A világjárvány alatt világossá vált, hogy a tudomány presztízse, megítélése nem csak nálunk romlott, hanem világszerte.
A társadalom egy része egyszerűen nem hisz a tudósok állításaiban.
A sokszor tévedéseken alapuló vélekedések nem függetlenek attól, hogy azok hirdetői a saját nézeteiket milyen hatékonysággal tudják terjeszteni mások között. Láthatjuk a közösségi média felületei – a szabályozások ellenére is – táptalajt adnak az álhíreknek, rémhíreknek. Lehet, hogy korábban is ugyanennyi volt a szkeptikus, csak akkor nem tudtak egymásról, nem tudtak összefogni a tudomány képviselőivel szemben.
Hallgatók az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavárában megtartandó előadáson, 1973. (Forrás: Fortepan.hu)
– Kollektív identitásproblémák állhatnak az események hátterében?
– Nem vagyok társadalomtudós, a rálátásomnak megvannak a korlátai, de az egészen nyilvánvaló, hogy súlyos identitásproblémák is meghúzódnak a magyar őstörténet megítélése mögött.
Hiszen miért ennyire fontos az őstörténet ma Magyarországon?
Más országokban ez a téma közel sem alkalmas arra, hogy komolyabb, társadalmi vagy politikai akciókat építsenek rá.
– A Kárpát-medence környékén élő népek közül sokan az „eredet bűvöletében” élnek.
– Mivel a térségben mindenütt problémát okoztak a rendszerváltások, ezért másutt is megindultak bizonyos trendek, melyek hatására távolodni kezdtek a hivatalos, forrásokon alapuló történetírás eredményeitől.
Például a horvátoknak, annak ellenére, hogy ők egy szláv nyelvet beszélnek, van egy germán őstörténeti verziójuk, mely szerint ők eredetileg egy indoiráni nép volt. A második világháború tájékán – a Harmadik Birodalom szövetségeseként – ez a gót-származáselmélet, egészen „hasznosnak” bizonyult, csak 1945 után nem lehetett többé leírni…
Aztán a rendszerváltás után ismét előtérbe kerültek náluk a régebbi gondolatok, s ez nem volt független a jelenkori eseményektől: a jugoszláv polgárháborútól.
Bolgároknál, szlovákoknál, románoknál is nagyon hasonló a helyzet, ha őstörténetről van szó.
B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze, muzeológusa (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)
– Magyarországon is nagyon fontos a magyar nép őstörténete, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk.
– Így van. Ami ebben a témakörben Magyarországon történik, az azért is lehet ennyire sajátos, mert mi már a rendszerváltásba is egy nagyon zilált identitásképpel zuhantunk bele. Mindezt már a ’80-as évek elején fel is mérték.
Nem máshonnan érkezett a megrendelés a Magyar Tudományos Akadémia intézetei számára, mint magától az MSZMP Központi Bizottságától!
A magyar társadalom identitásproblémái tehát a magyar államvezetés legfelsőbb köreit foglalkoztatták.
A ’80-as évek derekán – 40 év szocialista rendszer és oktatás ellenére – az akkori magyar lakosság 20 százaléka vallotta a hunokat az őseinknek.
Ebből adódik, hogy ami a ’90-es évek őshaza- és rokonságelméleteit illeti, azok szervesen ráépültek a társadalomban meglévő alapokra.
Tóth Gábor
A magyarság eredetének kérdésköre nemzetközileg is jelentős tudományos probléma
A tatárjárás célja a mongol világuralom elérése volt – B. Szabó János történész a Vasárnapnak
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor Vasarnap.hu
