Apa nélküli generációk nőhetnek fel Franciaországban

Engedélyezték az egyedülálló és homoszexuális kapcsolatban élő nők mesterséges megtermékenyítését.

Franciaország olyan törvényt fogadott el kedden (06. 29.), amely lehetővé teszi, hogy az egyedülálló nők és a homoszexuális párok is részesülhessenek – az eddig csak heteroszexuálisok számára fenntartott – termékenységi kezelésben. A nemzetgyűlés két évig tartó heves vitasorozat és számos tüntetést követően, ezen a héten döntött a reprodukciós jogok kiterjesztéséről.

2021 végéig meg is foganhatnak az első „mesterséges” babák

A francia szenátusban erőteljes ellenállás volt a tervezettel kapcsolatban, amely az elmúlt két évben több, mint 1500 módosításon ment keresztül. A végső szót a nemzetgyűlés mondta ki, és végül 326 szavazattal, 115 ellenében és 42 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.

A törvény ősztől lép életbe, és minden 43 év alatti nő számára hozzáférést biztosítana a különböző termékenységi eljárásokhoz, nevezetesen az in vitro megtermékenyítéshez és a mesterséges megtermékenyítéshez. A költségeket pedig a francia egészségügyi szolgálat fedezné, azaz a beavatkozások ingyenessé válnának. A javaslatot pártolók szerint a döntés azért volt sürgető, mert a drága termékenységi kezelést sok francia nő szeretné igénybe venni, s nekik eddig Belgiumba és Spanyolországba kellett utazniuk ezért. Olivier Véran egészségügyi miniszter azt mondta, hogy reményei szerint 2021 végéig meg is foganhatnak az első gyermekek.

homoszexuális pár

A kép forrása: Pixabay

Ezentúl az élettárs neve is szerepel a születési anyakönyvi kivonaton

Újdonság a törvénnyel kapcsolatban, hogy a donor spermiummal fogant gyermekek is megismerhetik a donor identitását, amikor felnőtté válnak, megszüntetve ezzel a donorok jelenlegi névtelenségét. Ezenkívül az új döntés értelmében a születési anyakönyvi kivonatban mind a születési anyát, mind élettársát meg kell nevezni a gyermek szüleiként.

A franciák is beálltak a sorba

Ezzel a lépésével Franciaország sajnos nem egyedülálló Európában. Az uniós országok közül már tízen is: Belgium, Spanyolország, Dánia, Finnország, Írország, Luxemburg, Málta, Hollandia, Portugália és Svédország életbe léptették a homoszexuálisok mesterséges megtermékenyítéséről szóló törvényt. Az EU-n kívül pedig Izlandon, Norvégiában és az Egyesült Királyságban is vannak hasonló jogi rendelkezések.

család

Az anya nő, az apa férfi – A kép forrása: Pixabay

Teljes generációk nőhetnek fel apa nélkül!

Mindez borzalmas jövőt vetít elénk! Teljes generációk nőhetnek fel apa nélkül.

Pedig egy gyermek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődéséhez szüksége van, mind az anyai, mind az apai mintára.

Óriási dolog, hogy Magyarország, mint egy kis sziget Európa közepén, kiáll a gyermekek védelméért. Hogy míg körülöttünk egyre több ország enged a nyugati torz ideológiák nyomásának, addig hazánk szembe megy a politikai fősodorral, és a gyermekek érdekeit szem előtt tartva, belefoglalja az Alaptörvénybe az Isten által teremtett rendet. Az anya nő, az apa férfi.

Hátrányos helyzetben vannak…

Paul Sullins, amerikai szociológus kutatási eredményei szerint a homoszexuális párok által nevelt gyermekek kétszer annyi érzelmi problémával küzdenek, mint a heteroszexuális párok gyermekei.

Sokkal több a mentálhigiénés, magatartásbeli, tanulási probléma köztük, sokkal többen küzdenek depresszióval, öngyilkossági, függési gondokkal. Valamint jellemzőbb rájuk az aszexuális vagy homoszexuális beállítódás, mint az egynemű párok által felnevelt gyermekek körében.

család

Egy gyermek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődéséhez szüksége van, mind az anyai, mind az apai mintára – A kép forrása: Pixabay

A gyermeknek joga az anyához és az apához is

Egy gyermeknek joga van az anyához és az apához, hogy megtapasztalja az egymást kiegészítő szülői egységet, hogy legyen előtte egy minta, amit majd később tovább vihet. Ahogy Pécsi Rita, neveléskutató is felhívta rá a figyelmet

„a gyermek személyiségfejlődése szempontjából az egyik legerősebb védőháló az anya-apa valódi szeretetkapcsolata”.

Forrás: BBC News

Neveléskutató: A gyermek személyisége sérül ott, ahol két férfi a „szülő”

Iratkozzon fel hírlevelünkre!