16 éve működő imahálózatot számolt fel a kínai pártállam

2004-ben alapított keresztény hálózatot számolt fel a kommunista pártállam Pekingben. A hálózatban tevékenykedő lelkipásztorokat behívatták és felszólították őket, hogy zárják be templomaikat, közösségi házaikat.

A Pekingi Missziós Egyesített Imahálózatot (BMJPN) a kétezres évek elején alapította Jin Mingri, az egyik legnagyobb kínai protestáns egyház, a Shouwang lelkésze. Több tucat lelkipásztort hívott meg a szolgálatra, hogy rendszeresen az egyház megújulásáért és különböző missziókért imádkozzanak. Bár a kezdeményezés Pekingből indult, a BMJPN tagjai mostanra több kínai tartományban is jelen voltak.

Az International Christian Concern novemberi jelentése szerint a szervezettel együttműködő lelkészeket az ősz folyamán hívatta be Peking vallásügyi hivatala, ahol közölték velük; mindaz, amit művelnek, „illegális vallási cselekedetnek” minősül, ezért eltiltják őket mindenfajta prédikációtól, ideértve mindennemű online megnyilvánulási formát is, és fel kell oszlatniuk közösségeiket.

A Gospel Herald Hong Kong-i lapjának nyilatkozó lelkipásztor közölte, hogy ő nem hajlandó feloszlatni BMJPN-közösségét, és kész szembenézni azzal is, ha a hatóság nagy erőkkel vonul fel, hogy bezárassa templomát.


Hirdetés

A Covid-19 miatt kialakult járványügyi helyzetben a kínai pártállam egyébként is betiltotta a nagyobb összejöveteleket, majd idővel azoknak a kisebb közösségeknek az összejöveteleit is, akik meg tudták oldani, hogy nagyjából tíz fős csoportokban találkozzanak. Ezen szabályozások mentén haladva, mostanra már az online találkozók is a kommunisták célkeresztjébe kerültek.

 

Még többet szeretne megtudni a kínai keresztények helyzetéről? Ide kattintva tovább olvashat!

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Wuhanban nem csak a koronát, de a keresztényeket is üldözik

Nyolc apácát tett utcára a kínai kormány, a hollétükről semmit sem tudni

 

Kiemelt képünk forrása: Asia News

'Fel a tetejéhez' gomb