Nyolc apácát tett utcára a kínai kormány, a hollétükről semmit sem tudni

A kínai kormány „veszélyes személyeknek” bélyegezte azt a nyolc apácát, akiket meghurcoltatásuk után rendházukból az utcára tett. Tartózkodási helyük ismeretlen – adta hírül a Bitter Winter (kínai emberi és vallási jogi helyzettel foglalkozó olasz lap – a szerk.) jelentése alapján a Catholic News Agency.

A beszámolók szerint a nővéreket kemény vallatási tortúrának vetették alá: mindent kikérdeztek tőlük, amire csak kisgyermek koruk óta emlékezhetnek,

de követelték tőlük azoknak az autóknak a rendszámát is, amelyekkel az elmúlt hónapokban utaztak…

A nővéreket állandó megfigyelés alatt tartotta a Kínai Kommunista Párt, mivel a legtöbben külföldön is éltek, és nem voltak hajlandóak az államilag felügyelt katolikus egyházhoz, az úgynevezett Kínai Patrióta Katolikus Szövetséghez csatlakozni.

Ennek része volt egy külön kamerarendszer felállítása, mely a nővérek tevékenységét, és a hozzájuk látogatókat monitorozta, illetve kirendeltek egy rendőrt, két másik hivatali személlyel, kifejezetten a rendház megfigyelésére.

„Gyakran jöttek be a kolostorba, hogy a dolgainkról kérdezzenek minket, néha akár este is. A kormány még néhány bajkeverőt is felbérelt, hogy zaklassanak minket. Olykor a konyhába jöttek be, míg főztünk, hogy rendetlenséget csináljanak, vagy hogy szexuálisan kihívóan viselkedjenek” – mesélte az egyik apáca a Bitter Winternek.

A zaklatásokon túl a vallásos szimbólumok, keresztek, szobrok eltávolítására kényszerítették a nővéreket, a kolostor lerombolásának terhe mellett.

Sanhszi tartományban az elmúlt pár hónapban a hatóságok módszeresen lecseréltették az emberek otthonaiban lévő vallásos jelképeket Mao Ce-tung- és Hszi Csin-ping-fényképekre.

A kérésnek eleget tenni nem kívánó polgároktól a kormány egyszerűen megvonta a pandémia alatt nyújtott anyagi segítséget.

A Bitter Winter október 13-án írt még egy nyomdászról, akihez hasonló ellenőrök kopogtak be azt ellenőrizve, nem ad-e ki vallásos írásokat.

„Átfésülték a raktáramat, minden feljegyzést átnéztek, sőt még a padlón heverő papírlapokat is megnézték, nem tartalmaznak-e tiltott szövegeket. Ha bármi ilyesmit találnak, pénzbírsággal sújtanak, vagy ami még rosszabb, az üzletemet is bezárhatják” – mesélte akkor a louyangi nyomda tulajdonosa.

Tavaly a kommunisták a tízparancsolatot megjelenítő illusztrációkat távolíttatták el a templomokból, hogy a kommunista elvek sorait akaszthassák a helyükre.

A Párt kijelentette: már dolgoznak a kommunisták által jóváhagyott Biblia-verzión.

 

Még többet szeretne tudni a kínai helyzetről? Ide kattintva tovább olvashat.

Tízezernél is több magyar szerzetest löktek az utcára a kommunisták – éppen hetven éve

 

Kiemelt képünk forrása: Pinterest.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre