Ha Jézust kiiktatják a tudományból, az modern keresztényüldözés – Csókay András a Vasárnapnak

– Jézus azt mondta: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Te ezt a saját bőrödön tapasztalhattad, mégis hirdeted Isten országát, ráadásul a tudomány racionális világában. Nehéz terep. Gyakran támadnak vagy néznek teljesen őrültnek emiatt?

– A kérdésedben benne rejlik az utolsó boldogmondás üzenete: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa”. Ezt leginkább a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek szétválasztása kapcsán tapasztaltam meg. A Sátán egészen különlegesen megérzi, hogyan kell szétrombolni azt a területet, ahová Jézus belép. Én már a műtét előtt hirdettem, hogy Jézus adta azokat a sebészi ötleteket nekem, amivel remélhetőleg sikeresen végre tudjuk hajtani a beavatkozást.

Már akkor jöttek a lenéző mosolyok. Imahátteret szerveztünk a műtét előtt idegsebész barátaimmal.

Sajgó Szabolcs atya szentmisét mutatott be a Szabadság hídon. A műtét után akaratunk ellenére elindult egy „sikerkommunikáció”, még a New York Times-ban is megjelent, hogy sikeresnek nyilvánítottam a műtétet. Pedig ez nem volt igaz. Ilyet egy épelméjű idegsebész nem mondhat közvetlenül egy 26 órás műtét után, hiszen olyankor számos komplikáció léphet fel, ahogy az fel is lépett. Ilyet csak egy laikus mondhat, aki azt hiszi, hogy ha szétválasztották őket, már minden már rendben van. Ennek következtében leálltak az értünk mondott imák, hiszen miért imádkoznának tovább a gyerekekért, ha sikeres volt a beavatkozás?


Hirdetés

– Mi történt ez után?

– A katolikus hírportálokon keresztül tudtam megüzenni, hogy a gyerekek valójában válságos állapotban vannak. Ezután még nagyobb lett a vita egy körülöttünk álló szűk körben. Odáig fajultak a dolgok, hogy filmrendező jóbarátunknál, Szász Jánosnál a rendőrség házkutatást tartott. A Sátán így működik. Ebben az esetben az imahátteret támadta meg, hogy tönkre tegye a munkánkat. Ráadásul az ezen való állandó veszekedés elterelte a figyelmet a szakmai dolgokról. Ez is közrejátszhatott a 33 nappal későbbi súlyos bevérzésben az egyik kislánynál. Jézus életben tartotta ugyan, de még mindig viseli ennek a nyomát. Jelenleg is sokan imádkozunk érte nap mint nap.

MTI/Koszticsák Szilárd

– Jól sejtem, hogy hibásnak érzed magadat is?

– Igen, mert felvettem a kesztyűt a Sátán ellen. Pedig a Sátánnal nem szabad szóba állni, mert mindig vesztesz. Okosabb nálad. Ahelyett, hogy csináltam volna a dolgomat, örülve annak, hogy a katolikus hírportálok és szinte az egész magyar média imára szólította fel a lakosságot a gyerekekért, elkezdtem vitatkozni a hitet védve ezen a dolgon.

Egymillióan imádkoztak már itthon értünk, és engem lekötött a vita.

Egyre nagyobb haragra gerjedtem, és a haragban az ember nem a szakmai dolgokkal foglalkozik.

– Megelőzhető lett volna a bevérzés?

– Talán kivédhettünk volna. Valamilyen szinten tehát beleköpött a levesünkbe a Gonosz, de aztán lassan helyre állt minden, igaz sok emberi kapcsolat beletört. Újra elindultak az imák. Mindszenty bíboros égi közbenjárását is kérve a gyerekek életben maradtak.

– Most hogy vannak?

– Az egyik kislány nagyon jól. A másik is szépen fejlődik, de még messze van a testvérétől. Ahogy mondtam, azóta is minden nap imádkozunk a fejlődéséért. És a csoda folytatódik az Úr Jézusba vetett hit által, hiszen hónapról hónapra látjuk a változást. Hatalmas tanulság számomra, hogy amikor tényleg megértjük, hogy gúnyolnak és üldöznek minket az Ő nevéért, akkor nagyon nagy hiba elkezdeni vitatkozni és magyarázkodni. Szerencsémre az idegsebész kollégáim és a műtősnőink végig velem voltak. Sok vigaszt kaptam tőlük.

– Mit kell tenni a Sátánnal való vita helyett?

– Nem kell vele foglalkozni. Mi nem vagyunk olyan erősek, hogy visszaverjük ezeket a támadásokat. Menni kell tovább a Szentlélek által vezetett Jézusi úton. Nem kell szóba állnunk a Gonosszal. Én sajnos szóba álltam.

– Gondolom, megkísértett akkor is, amikor a kisfiad egy epilepsziás roham miatt tízévesen megfulladt a 20 centis medencevízben…

– Akkor is hallani véltem a Sátán kacaját. Gúnyolt és kinevetett, de ott akkor Jézus megmentett, nem álltam szóba vele. Később egy misztikus tapasztalatot kaptam az Oltáriszentségben: megjelent a kisfiam az Úr Jézussal, aki átfogta a vállát. Marci odakiáltott nekem, hogy „Jól látod, Apu!”. Ez egy nagy megnyugvást hozott az életembe. Az Istent szeretőknek valóban minden a javára válik.

– Még az ilyen hatalmas tragédiák is?

– Igen. Megerősítik az ember hitét.

– Némelyeknél. Mások pedig azt mondják: ha Isten létezne, ezt nem engedte volna meg.

– Oka van annak, hogy Isten megengedi a nehézségeket az életünkben. Az biztos, hogy ő jót akar nekünk. Egyedül ő tudja igazán, hogy mi a jobb nekünk hosszú távon. Van, amikor beavatkozik csoda formájában, van, amikor nem. Ez misztérium.

El kell fogadnunk. Isten jobban szeret engem, mint én magamat. Ha én valamiért szenvedést kapok, biztosan a javamra válik, ha hiszek Istenben.

Ha nem, akkor borzalmasan nehéz feldogozni az ilyen tragédiákat. Nem mindig értjük meg, hogy mi miért történik, de később általában kiderül. Ha máskor nem, megtudjuk, amikor átlépünk az Örökkévalóságba.

– Világháborúk és több évtizednyi kommunizmus áll mögöttünk. Akkor láthatóan és egyértelműen működött a Sátán. Ma hihetetlenül sunyi, szinte észrevehetetlen formában jelenik meg, akár az elfogadás, akár az egyenlőség vagy épp a női jogok zászlaja alatt. Úgy rombol, hogy közben az építés látszatát kelti.

– Akkor teljesen felismerhető volt, ma rejtett utakat választ. Itt van például Ferenc pápa és a magyar országvezetők esete. Ki dobta be ezt a hírt a médiába? Honnan indult el? Nem tudjuk, de még sajnos egyes jobboldali médiumok is bedőltek neki. Kiderült, hogy szó sem volt ilyesmiről. A pápa találkozik a magyar kormányvezetéssel. Mára állandóvá vált az egyház lejáratása.

A Sátán legnagyobb bravúrja, hogy elhitette az emberekkel: nem létezik, és belehelyezte magát a mitológia tárgykörébe.

De sajnos létezik, és működik a saját bensőnkben a kísértéseken keresztül és más emberekből is, illetve működik valami teljesen pusztító módon, ami nem belőlem és nem is másokból jön, egyszerűen ott van.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány által közreadott képen a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpár 2018. augusztus 19-i műtétjükön Bangladesben. 
MTI Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

– Visszatérve a tudományra: annyira nehéz teret nyerni a hitnek a tudomány világában, hogy a műtétről szóló tudományos cikkeidet is visszautasítják. Az idegsebészeti szaklapok konkrétan kivették belőlük a hitre vonatkozó részeket…

– Leírtam, hogy a műtéti innovációkat a Jézus-ima mondása közben kaptam meg. Ezt nem tudják elfogadni. Emiatt több helyen egyelőre nem hozták le a tudományos cikkünket. De ez az igazság, én ebből nem engedek. Küzdök addig, míg lehozzák. Csak jön egyszer egy igazságot elfogadó bíráló! Hihetetlen, hogy egy ilyen tudományos cikkben köszönetet nyilváníthatunk a gépírónőnek, Hippokratésznek vagy a régen elhunyt mesterünknek, akár Semmelweinek, de Jézus Krisztusnak nem. Pedig ő egyébként egy valóságos történelmi személy, függetlenül attól, hogy egyben az élő Isten Fia is.

A tudományból megpróbálják kizárni Jézust. Csak a nagy közös, messze lévő ismeretlen Istent lehet említeni, Jézust nem – ez a modern európai keresztényüldözés.

Régen minden nagy művész és tudós hitet vallott, ma el kell rejtenünk. Nem mondhatom ki, hogy azért tudtam szétválasztani a sziámi ikreket, mert az Úr Jézussal való mélységes kapcsolatomban megkaptam azokat az ötleteket, amikkel sikeres műtétet hajthattunk végre.

– Böjte Csaba egy előadásában gyönyörűen megfogalmazta: hisz abban, hogy a tudomány Isten szolgálóleánya. Mikor valósulhat ez meg a hétköznapokban?

– Csak akkor, ha a tudomány megtér a Teremtőhöz, mert még ma még nagyon sokat hazudik.

– Mondanál erre példát?

– Ilyen az abortusz vagy az eutanázia. A tudomány – függetlenül minden teológiától és filozófiától – maga bizonyította be a ’60-as évek elején a DNS spirális felfedezésével, hogy az emberi élet kezdete az a pillanat, amikor a petesejt és a hímivarsejt zigótává áll össze. Ugyanaz az akkor létrejött DNS van bennünk halálunkig. Ennek ellenére a tudomány nem ordít fel, hogy az abortusz gyilkosság!

Ma lehet ölni az élet elején és több államban a végén is, de egyelőre csak a köztes időben elkövetett gyilkosságot bünteti a törvény.

Naponta 4000 abortuszt végeznek Európában, 120 ezret a világon. A Covid-áldozatok száma a világban összesen most érte el az egy hónapban elvégzett abortuszok számát. Tehát van miért harcolnunk, de ezt a harcot csak Jézus által tudjuk megvívni. Tudomásul kell venni, hogy ha erről színt vallunk, kinevetnek vagy gyűlölnek minket. De nem kell félni, Ő megvéd minket. Valójában ez a boldogság.

– Nem kis misszióra hívott az Úr. A tudomány színterén legalább olyan nehéz lehet megvívni ezeket a csatákat, mint a dzsungelekben térítő misszionáriusoknak.

– Valóban nem könnyű, nap mint nap kell vívni. A Honvéd Kórház kápolnájában reggel erőt kapok.

– Erős lehetett Isten elhívása erre az útra, hisz a gyógyítás, az életmentés mellett komoly evangelizációs feladatot is rád bízott ezzel. Nem hagyta, hogy építőmérnök maradj. Hogyan történt ez a váltás?

– Gyerekkori álmom volt, hogy orvos legyek, de lemondtam erről az álomról, mert elhagytam a gyerekkor mély hitét. Kényelmi szempontok alapján választottam a szintén csodálatos műszaki pályát, mivel biztosítottnak láttam a felvételit. Aztán egyre többet eszembe jutott, hogy eredetileg az jött az én szívemből, hogy másokon közvetlenebbül segítsek. És megkérdeztem magamtól: miért nem tartok ki emellett? Addig-addig ment ez, míg egyszer csak ott találtam magam az Egészségügyi Minisztérium oktatási főosztályvezetőjénél, és azt mondtam neki, hogy szeretnék még egy egyetemet elvégezni. Annyit írtam a kérvényemre magyarázatként, hogy szeretnék egy olyan szakmát kitanulni, amit ingyen is csinálnék. Végül felvettek. A feleségem pedig egy szent asszony, hogy kitartott mellettem, és mindvégig támogatott.

– Számos dologgal magyarázzák az emberek, hogy miért kapunk betegségeket. Mást mondanak rá a hívők, mást az ateisták és mást az ezoterikusok. Te hogy látod?

– A Paradicsomban nem volt betegség. Vagyis az szorosan összefügg azzal, hogy szabad akaratunkból elhagytuk a Paradicsomot. És persze teszünk mi is sokat a betegségek kialalkulásáért a környezetszennyezéssel, az életmódunkkal és főként a stresszel.

– Hiszel az agykontrollban, a gondolatok gyógyító erejében?

– Abban hiszek, hogy ha szeretettel gondolok valakire, akkor a szeretet, aki maga az Isten, kifejti a hatását. Amikor a sziámi ikrekre imákat kértünk, nem csak a hívőket kértük, hanem a nem hívőket is, hogy gondoljanak rájuk. Sokan nem tudják, hogy a szeretet maga Isten, mivel nem hisznek, de a szeretet által Ő működik az életükben. Az agykontroll önmagában, Isten kihagyásával nem működhet.

– Miből merítesz erőt a mindennapi harcokhoz?

– Az imádságból, és ha lehet, böjtölök is. Mindent az imádságban kapunk meg. Az imádság megtisztítja az értelmet, általa jönnek a kreatív tudományos és nem tudományos ötletek, az imádság által űzzük el a félelmeinket, vívjuk meg a harcunkat a Sátánnal. Az imádság által tudsz megbocsátani annak, aki gyűlöl téged. Vagyis imádság nélkül egyszerűen semmi sincs…

Mizsei Bernadett

Csókay András: Amíg élek, mondom a Jézus-imát

Erdő Péter és Kovács Ákos mutatta be a NEK himnuszát

A hit mint inspiráció

(Kiemelt képünkön Csókay András; Forrás: EWTN Katolikus Világhálózat Youtube-csatornája)

'Fel a tetejéhez' gomb