Dávid atya az Eb-ről: Nem a győzelemért kell imádkozni!

Nem az lesz a fontos, hogy győzünk-e vagy kikapunk, vagy hogy fel tudja-e venni a külföldi sztárjátékosokkal a versenyt a nemzeti tizenegyünk. A kérdés igazából az, hogy a magyar csapat mennyire tud majd összetartani? Magyarország ereje ebben az egységben lehet. Ha sikerül jó csapatként játszanunk, elégedettek és büszkék lehetünk – nyilatkozta a Vasárnapnak Bacsa Dávid, a keszthelyi Kis Szent Teréz-plébánia káplánja, akitől azt is megtudhatunk, hogy miért nem fog a magyar válogatott győzelméért imádkozni.

– 2016-ban a magyar Európa-bajnok csoportelsőség mennyire adta vissza a hitet a labdarúgás és a sport szeretete iránt?

– A madáchi gondolat, miszerint „küzdj és bízva bízzál!” a legutóbbi Európa-bajnokságon bebizonyosodott. A magyar csapat valóban küzdött és harcolt. Azzal, hogy kijutottunk egy ilyen nagyszabású világeseményre az sokaknak adott motivációt. A fiatalok számára lettek hazai példaképek, de az élet minden más területére erőt adott a közös siker. Sokaknak adhat erőt ahhoz, hogy összekapják magukat, hogy tanuljanak, hogy merjenek álmodni!

Az idei Európa-bajnokság is magába hordozza a lehetőségeket, élteti a reményt, megerősíthet abban, hogy tudjunk küzdeni az álmainkért.

Bacsa Dávid atya a magyar válogatott egyik mérkőzésén (Forrás: Bacsa Dávid)

– Alkalmas lehet erre egy labdarúgó-Európa-bajnokság?

– Természetesen. A napokban Magyarországra érkezett Németország, Portugália és Franciaország csapata is. Nem feltétlen értjük tökéletesen egymás nyelvét, mások vagyunk. Mégis van egy közös nyelvünk: a labdarúgás. Mindannyian ismerjük a játék szabályait, kétszer 45 perc erejéig gyakorlatilag egy közös nyelvet beszélhetünk. Ez az a sport, mely nem tesz különbséget pénztárca, bőrszín, kultúra, politikai vagy éppen világnézet között.

A labdarúgás egy olyan multikulturális nyelv, amely összeköti az embereket.

– Univerzális jellegű, mondhatni egyetemes.

– Így van, a katolikus szó jelentése is „egyetemes”. Ugyanazt hiszik a szentségekről, a hitvallásról Magyarországon, mint Afrikába, Dél-Amerikába vagy éppen Japánban.  A közös hit, a közös nyelv, egyik fontos eleme a labdarúgás is. Hiszen testvérei vagyunk egymásnak. Ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk. A sportban is tudunk egy nyelven beszélni, a labdarúgás pedig egy fontos kapocs lehet embertársaink között.

– Hogyan készülnek a mostani Eb-re?

– Az Európa Bajnokság nagyszerű ürügy arra, hogy összejöjjünk. Mi is közösen fogunk meccset nézni. A meccs előtt természetesen focizunk egy kicsit. Tartunk egy kis agapét, eszünk valamit, és a televízió előtt nézzük a meccset és szurkolunk. Ezzel a közösséget erősítjük, az Európa-bajnokság számos jó lehetőséget teremt a kisebb-nagyobb csapatépítésekre.

Gondoljunk csak bele, ez a legnépszerűbb sportág. Ez jó apropó arra, hogy összejöjjünk, közösségeinket egyben tartsa.

– Ön szerint mennyire lesz ütőképes a magyar csapat?

– Nem az lesz a fontos, hogy győzünk-e vagy kikapunk? Hogy fel tudja-e venni a külföldi sztárjátékosokkal a versenyt a nemzeti tizenegyünk. A kérdés igazából az, hogy a magyar csapat mennyire tud majd összetartani? Magyarország ereje ebben az egységben lehet. Ha sikerül jó csapatként játszanunk elégedettek és büszkék lehetünk.

Dávid atya a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti ékszerdobozában (Forrás: Bacsa Dávid)

– Fog imádkozni a magyar labdarúgó-válogatott győzelméért?

– Nem a győzelemért kell imádkozni. Gondoljunk csak bele, ha a győzelem, ha a három pont megszerzése az egyik és a másik szurkolótábor vágya, akkor hogyan teljesítené mindkettő kérését a Jóisten? Ez így nem is lenne igazságos. Nem a másik fél legyőzése a cél, hanem a közös együttlét, a mérkőzés maga lehet a közös ünnep.

Amiért imádkozni lehet az az, hogy a játékosok szívében szülessen meg az a vágy, hogy ne csak önmagukért, hanem a csapatért és a szurkolókért is küzdjenek.

A cél, hogy közös játékkal a másik ember a társam, a barátom lehessen. A sport, a labdarúgás megmutatja, hogy jó együtt lenni. Megmutatja, hogy nem vagyunk magányosak.

– Ön szerint mégis ki fogja megnyerni az Európa-bajnokságot?

– Ember tervez, Isten végez. Az a csapat, amelyik nagy mellénnyel megy ki a pályára, az általában botlani szokott. Ahogy a Szentírás írja, aki jár, az vigyázzon, hogy el ne essék. Úgy vélem, hogy akitől nem várnánk nagy eredményt, azok kerülnek majd döntőbe. Nagy meglepetések születhetnek.

Tóth Gábor

Orbán: A magyar csapat nem térdel, ha kell, állva hal meg

A magyar válogatott nem fog letérdelni az Európa-bajnokságon

Kiemelt képünk forrása Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!