Orbán: A magyar csapat nem térdel, ha kell, állva hal meg

Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón újságírói kérdésre kifejtette a véleményét a sportolók térdeléséről – így a magyar Eb-válogatott le-nem térdeléséről is. Úgy fogalmazott: „a térdelősdivel” ő a legkevésbé sem szimpatizál, „a magyar csapat, ha kell, állva hal meg”.

A miniszterelnök szerint az egyre elharapódzó jelenségnek, mely szerint a labdarúgók a BLM-mozgalommal való szimpátiájuk jegyében letérdelnek mérkőzések előtt, „semmi keresnivalója a sportpályákon”. Ezzel a térdelősdivel a legkevésbé sem szimpatizálok – jelentette ki.

Úgy fogalmazott: mi, magyarok egészen másként gondolkodunk erről a gesztusról, mint a britek vagy az írek.

A magyar ember a Jóisten, a hazája előtt térdel – és akkor, amikor megkéri a kedvese kezét. Más kontextusban ez számunkra kultúraidegen – szögezte le.

Azt várjuk a labdarúgóinktól, hogy az Eb-n harcoljanak, győzzenek, vagy állva haljanak meg. Ezt várjuk el tőlük, nem azt, hogy letérdeljenek – emelte ki Orbán.

A Kormányinfóról szóló teljes beszámolónk itt olvasható.

Iratkozzon fel hírlevelünkre