A dicsőítés szüntelen nyár Istennel – mégsincs benne vakáció
Az Ószövetségben azt olvassuk, hogy Dávid király olyannyira fontosnak tartotta, hogy Istent mindig dicsérjék, hogy erre a feladatra külön szolgálatot vezetett be. Akik ebben részt vettek, semmi más feladatuk nem volt, mint a szüntelen magasztalás.
Ugyanezt a „szünetmentes” dicsőítő attitűdöt erősíti meg Jézusa saját életével. Soha nem akart mást tenni, mint az Atya kedvében járni és az ő akaratát teljesíteni. Szent Pál apostol ugyanezen a nyomvonalon haladva arra inti a keresztény testvéreit, hogy mindig imádkozzanak: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”
A dicsőítés tehát nem szűkülhet le mindössze néhány órás zenés, imádó alkalomra. Sokan úgy vagyunk vele, hogy feltöltődünk boldogsággal, jámborsággal egy-egy ilyen rendezvény során. Miután a hitéleti érzelmi tankunk megtelt, boldogan futunk neki a következő egy, maximum két hétnek,mert visz a lendület. Ám amint az érzelmek elpárologtak, marad a csüggedés, és bizony a nyomában a hitetlenkedő vakság.
Akik megtapasztalták már, hogy Isten dicsőítése többről szól, mint muzsika és dallam, a mennyország szüntelen jelenlétének előszobájában élnek. Ez érzelmi szempontból nem jelent egy mindig happy lélekállapotot, ám a hit bizonyosságának szintjén Isten szabad szemmel nem látható valóságában tart bennünket.
Mindebből érthetően az is következik, hogy Isten dicsőítése leginkább abban áll, hogy igent mondunk az életünkben Isten mindig kész, irántunk való tökéletes szeretetére. Ez leginkább amiatt nehéz az embernek, mert jobban ragaszkodunk sokszor a saját elképzeléseinkhez és terveinkhez.
Isten dicsőítésében élni szüntelen nyarat jelent – vakáció nélkül.
Vagyis a legtökéletesebb, legvalódibb állapotot, amely szüntelenül át kell, hogy járja az életünket. A közeledő szünidő adjon nekünk lehetőséget, hogy ne punnyadjunk el Isten szeretetének elfogadásában, hanem mindennap igennel tudjunk rá válaszolni. Ebből a mindenperces életből fakadnak fel aztán a szív őszinte dallamai Isten szeretete iránt.
Gável András
Emberektől nem fogadok el dicsőítést – tanította Jézus Krisztus
