Budapest megér egy misét
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus esszenciáját ragyogtathatja fel előttünk a kialakult helyzet, miszerint Ferenc pápával állítólag mindössze a Hősök terén megrendezendő szentmisén lesz módunk találkozni. Amikor meghallottam, hogy a Szentatya ellátogat hozzánk, azonnal felébredt bennem az emlék. Még kisgyerekként ott lehettem a Népstadion lelátóinak felső soraiban. Kissé tudatlanul, de együtt örültem a tudatos nagyokkal, amikor a lengyelek fehér ruhás pápáját éljenezték a magyar katolikus fiatalok. Az összetartozás, az egyház közösségének nagy pillanataként maradt meg kitörölhetetlenül az esemény.
Valahogy – mintegy az egyházfői öltözéknek is köszönhetően – a szent pápa utódai szintén ugyanazt a szeretetet és rajongást ébresztik fel bennem. Ahol Péter utóda, ott az egyház szíve dobog! És ez most Budapesten fog történni. Még akkor is, ha az ecclesia alig néhány szívverését hallhatjuk majd szeptemberben.
Valószínűleg tehát Ferenc pápa mindössze jön és megy. Emiatt először az értetlenség vett erőt rajtam.
Ez a gyorsaság nem egyezik a fehér ruhát viselők magyarok iránti, eddig megszokott habitusával. Egy kifejezetten keresztényi értékrendre építő kormányzat vezetője, de még a köztársasági elnök sem fogadhatja majd hivatalosan a Vatikán első számú emberét.
Látszólag. Jogilag. Diplomáciai szempontból. Ám a hit szintjén, a katolikusok keresztény hite szerint az elszalasztott találka mégsem marad el. Egy magasabb szinten tökéletesen létrejön. Megvalósul. Teljesebben, mintha a pápát a Várba fuvarozták volna fel. Az eucharisztikus kongresszus egyik fő üzenetét élhetjük majd át közösen ebben a „jöttem is, meg nem is” találkozásban.
Az Oltáriszentség titkában jön létre az a találkozás, amelynél minden más kézszorítósdi értéktelenebb. Lehet, hogy most sok millió magyarnak rosszul esik érzelmileg a kutyafutta celebráció. Mégsem becsülhetjük kevesebbre az utolsó vacsorai ajándék szintjén végbemenő communiót. Ez a közösségre lépés valósul meg minden szentmisében. Tudom, hiszem. De az egyház fejével ülni egy asztalhoz, a legnagyobb közösséggel ajándékoz meg bennünket Krisztusban.
Ferenc pápa a hírek szerint nem kopogtat be Áder Jánoshoz, sem Orbán Viktorhoz. A szentmisében azonban mindnyájukhoz ellátogat Krisztus, akinek testéből egyaránt részesedünk, ha hittel vesszük magukhoz az Eucharisztiát. Az egy Test válik ezáltal láthatóvá, amelynek mindannyian tagjai lehetünk. Nem számít majd akkor, hogy ki hogyan vélekedik a migráns-kérdésben, a kerítéssel kapcsolatban, a Hungary Helps világklasszis tevékenységéről, és az ennek köszönhetően felépült városokról, az üldözött keresztények újra felépített otthonairól. Ez mind nem lesz kérdés, mert ott, a Hősök terén, az Eucharisztia titkában teljesen egyek leszünk, hiszen mindannyian Jézus testében részesedhetünk.
Ott, a Hősök terén – végül is – találkozni fog Magyarország köztársasági elnöke és a pápa. Így működik a mennyei diplomácia.
Úrnapján valahogy ez jutott eszembe, hallva a pápalátogatással kapcsolatos, még akár módosuló híreszteléseket. Krisztus jön, akinek „szívünk pirosló melegéből hintünk szőnyeget”. Az ő földi helytartója is érkezik, akinek szintén elkezdtük már megfesteni szeretetünk egyedül neki fenntartott virágszőnyegét.
Budapest megér egy misét. Főképpen, ha az egyházfővel ünnepelhetjük majd közösen mindnyájunk közös Urát!
Ha a hit szemével ezt megértjük, már egy pillanatra sem keseredünk el amiatt, hogy ha esetleg Ferenc pápa szeptemberben megérkezik hozzánk, és mint a sietős vendég, szinte le se veszi a kabátját, úgy köszön be az európai szennyáradattal szemben még szellemi kerítést képző végvári magyarságnak. De akit elhoz hozzánk, mindennap velünk marad! Ez az egyetlen reményünk az egyre reménytelenebb küzdelemben.
Gável András
Akik a pápánál is pápábbak – romboló relativizmus az egyházban
A kiemelt kép forrása: a szerző házi gyűjteményéből
