Orbán Viktor Tusványoson: Meglesz a többség a szabadság és a demokrácia helyreállítása mellett

A mi dolgunk az, hogy kitartsunk a két és félmillió szavazónk mellett – jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor azonban megjegyezte: ez kevés a többséghez. A többséghez hiányzó százezreket „a valóság keltette politikai hullámok fogják elhozni”, és együtt ki fogják adni „a szabadság új, széles koalícióját”, amellyel „meglesz a többség a szabadság és a demokrácia helyreállítása mellett” – fogalmazott.

A Fidesz elnöke szerint a feladat az, hogy

„tanuljunk a hibáinkból, büszkén álljunk ki a vívmányaink mellett, erősítsük a nemzeti ellenállást, segítsük a szabadságszerető embereket, álljunk ki azok mellett, akik felemelik a hangjukat és garantáljuk az embereknek, hogy amit a közelgő megszorításokkal elvesznek tőlük, azt egy új, higgadt, nyugodt polgári kormányzás vissza fogja nekik adni.”

Orbán Viktor kiemelte: a Fidesznek most „a lehető legszélesebb ívet kell húznia, ahol minden szabadságszerető ember elfér”. Inkubátorházként kell működnie – fogalmazott -, nem önmagát kell erősítenie, hanem a szabadságszerető emberek csoportjait – hangsúlyozta.

A volt miniszterelnök kitért arra, hogy áprilisban a magyar emberek 53 százaléka szavazott a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene, hozzátéve, hogy ez az arány hamarabb megfordul majd, mint most gondolnák. Ezt azzal magyarázta, hogy a tiszás önkényuralmi rendszernek nincsenek meg a gazdasági alapjai.

Vezetőkép: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke (k) előadást tart a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2026. július 25-én. Mellette Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j).  Kép forrása: MTI/Veres Nándor

'Fel a tetejéhez' gomb