Biden szerint a fiatal fekete vállalkozóknak nem kell ügyvéd vagy könyvelő a sikerhez

Joe Biden amerikai elnök azzal érvelt, hogy a fekete vállalkozóknak több segítségre van szükségük a szövetségi kormánytól, mivel sokuknak nincs könyvelőjük vagy ügyvédjük. Bizonyára tömegesen vannak ezzel a problémával küszködő fiatal fekete vállalkozók…

A Breitbart cikke szerint azt mondta Biden, hogy

„Az adatok azt mutatják, a fiatal fekete vállalkozók ugyanúgy képesek a sikerre, ha megkapják az esélyt, mint a fehér vállalkozók, de nincsenek ügyvédjeik, nincsenek könyvelőik, viszont nagyszerű ötleteik vannak.”

Az elnök a fekete vállalkozókra a tulsai Greenwood faji mészárlás 100. évfordulója alkalmából tartott beszédében tért ki. 1921. május 31-én az Oklahoma állambeli Tulsa városában szélsőségesek felgyújtották a település Greenwood nevű kerületét. A környéket fekete Wall Streetnek nevezték akkoriban, ugyanis főként színes bőrű üzletemberek boltjai és üzletei voltak a környéken. A hivatalos adatok szerint a tűzvészben 39-en vesztették életüket, és több ezren váltak hajléktalanná.

Biden, aki szerint a fehér felsőbbrendűség nagyobb veszélyt jelent, mint az ISIS, elmondta, hogy nagyobb hangsúlyt fektetne a kisvállalkozói hitelekre, hogy segítse a fekete tulajdonú vállalkozások növekedését. Azt is bejelentette, hogy a szövetségi kormány többet fordítana vásárlóerejéből a „hátrányos helyzetű vállalkozások”, köztük a „fekete és barna” amerikaiak tulajdonában lévő vállalkozások támogatására.

„Megvan a felhatalmazásom, hogy ezt megtegyem”

– mondta Biden.

Az elnök azt is elmondta, hogy nagyobb szövetségi kutatási keretet kíván biztosítani a történelmi fekete főiskolákba és egyetemekbe.

„Az ok, amiért nem… a diákjaik ugyanúgy képesek tanulni, és megkapják a jól fizető állásokat, amelyek 90-100 ezer dollárnál kezdődnek” – mondta szó szerint Joe Biden. „De nincs pénzük arra, hogy biztosítsák és megépítsék ezeket a laboratóriumokat” – folytatta a nehezen követhető gondolatmenetet.

Azt is megígérte, hogy többet költenek a kisebbségi közösségek infrastruktúrájára.

„Biztosítsuk az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a tiszta vizet, a tiszta levegőt, az elérhető közelségben lévő élelmiszerboltokat, amelyek friss zöldségekkel és élelmiszerekkel vannak ellátva” – mondta. „Úgy értem, ezek mind olyan dolgok, amelyeket meg tudunk tenni.”

A Breitbart News megkereste a Fehér Házat, hogy közöljék a Biden által hivatkozott adatok forrásait, ám az elnök hivatala nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre.

Biden: A fehér felsőbbrendűség veszélyesebb, mint az ISIS

George Floyd testvére Bidenről: „Ő egy őszinte fickó”

Kiemelt képünkön Joe Biden (Forrás: mycmpi.org)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!