Egyre nő a keresztényellenesség Franciaországban

Minden második héten eltűnik egy keresztény vallási épület, bontásnak, gyújtogatásnak vagy átalakításnak köszönhetően Franciaországban. Edouard de Lamaze, a vallási örökségek megfigyelőközpontjának vezetője elmondta, hogy a keresztény vallási épületekben a tüzek kétharmada a gyújtogatások miatt keletkezik. A keresztényellenes erőszakos cselekmények száma 2008 és 2019 között megtízszereződött az országban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A hírügynökség beszámolója szerint Franciaországban történt az Európai Unióban elkövetett keresztényellenes támadások egyharmada (3000 esetből 1052) 2019-ben. A keresztények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma 2008 és 2019 között megtízszereződött a nyugat-európai országban. 

Marine Le Pen, a jobboldali NemzetiTömörülés vezetője a belügyminisztérium vallásellenes erőszakról szóló legfrissebb jelentését kommentálva azt mondta, hogy

„keresztényellenes légkör jellemzi ma Franciaországot”.

 A dokumentum szerint 2019-ben hivatalosan 1893 gyűlölet-bűncselekményt követtek el. A bűncselekmények eloszlása egyenetlen az egyházak között.

A keresztény egyházaknak 1052 támadást kellett elviselniük, ezeket követte a judaizmus 687 támadással, az iszlám pedig a harmadik, 154 támadással.

Ez meg is cáfolja azt a tévhitet, hogy Nyugat-Európában a muszlimok nincsenek biztonságban. A The European Conservativ hírportál szerint a támadások 60 százalékáért többségében szélsőbaloldali és sátánista csoportok tehetők felelőssé, a maradék 40 százalékért pedig a radikális iszlamisták.

Egyre több templom pusztul el Franciaországban

A vallási örökségek megfigyelőközpontja kiemelten foglalkozik azzal, hogy felhívja a figyelmet a felbecsülhetetlen értékű kulturális és építészeti örökségek rohamos pusztulására. A jelenlegi tendenciák alapján a testület arra következtet, hogy a kontinens második legtöbb templomával rendelkező országában az építmények harmada veszélyben van.

A francia katolikus egyház helyzetét részletesen elemezte a Le Figarónak Édouard de Lamaze tavaly, a nantes-i tűzvész után. A vallási örökség központjának elnöke kiemelte, hogy „a vallási örökségünk veszélyben van”.

72 ezer templom található Franciaországban, aminek 95 százaléka katolikus, de mindössze 41 ezer épületet használnak. Becslések szerint körülbelül 30 ezer francia templom és kápolna van romos vagy elhanyagolt állapotban. A fenntartásukért felelős helyi közösségeknek viszont nincs keretük a felújítások finanszírozására.

„Ötezer olyan templom vagy székesegyház található az országban, ami a közeljövőben eltűnhet, de ez a szám csak azokra a templomokra vonatkozik, amelyeket egyre nehezebben tud fenntartani az egyház. Viszont ennél sokkal több, mintegy harmincezer egyházi épületet tartunk számon, amit az állam nem tekint történelmi örökségnek, és állapotuk folyamatosan romlik”

– jelentette ki Lamaze.

Éves szinten a francia katolikus egyház 40–50 templomot értékesít olyan területeken, ahol a helyi közösségnek már nincs pénze a fenntartáshoz, vagy egyszerűen csak elfogytak a hívek, és nem lehet kinek istentiszteleteket tartani. Ezzel az intézmény elnöke szerint véglegesen átalakul a francia városok és a vidék látképe, mivel amellett, hogy fogynak a templomok, folyamatosan nyílnak új mecsetek.

Forrás: V4NA

Egy év alatt háromezer keresztényellenes támadás történt Európában

Vandálok döntötték le Franciaország egyik keresztény szimbólumát

Kiemelt képünkön a lángoló Notre-Dame. Forrás: MTI/AP/Thibault Camus

Iratkozzon fel hírlevelünkre