Fa Nándor a BLM-ről: megdöbbentő szellemi leépülés

„Az, hogy egy civilizációban egy felnőtt embert le lehet térdepeltetni, hogy csókolgassa más emberek lábát, ez olyan szellemi leépülés, amire nem tudok jobb szót találni” – mondta a BLM-mozgalomról Abszolút című műsorunkban Fa Nándor. Az ötszörös földkerülő vitorlázó kifejtette: ijesztő jelenség, hogy aki nem igazodik a szellemi fősodorhoz, azt kirúgják, mert nem azt fújja, ami kötelező.

A Földi-Kovács Andrea által készített exkluzív interjúban a sportember hangsúlyozta: ilyen jeleket láttunk már a történelemben, azokból a tapasztalatainkból pedig tanulnunk kellene. „Disszonáns az, hogy azok tűnnek a legrasszistábbnak, akik állandóan azt fújják, hogy >>no rasszizmus<<, és dől belőlük a kettős mérce, a megkülönböztetés és az intolerancia. Mindez együtt nagyon nyomasztó” – fogalmazott Fa Nándor.

A világhírű sportoló arról is beszélt: az alatt a három hónap alatt, míg legutóbb átszelte az óceánt, drámai módon változott meg a társadalom. Mint fogalmazott, teljesen más élményhalmaz volt jellemző indulásakor, vissza pedig már egy „szellemi kakofóniába” érkezett. 

Borzalmasan erőszakos, alig végiggondolt filozófiák határozzák meg a hétköznapjainkat, amik intézményesültek és globális erőre tettek szert – állapította meg. Az ilyen ideológiák hurráoptimizmussal indultak, de mindig tömegmészárlásba torkolltak – emelte ki. 

A nemzetállami szinten szerveződő ellenállással kapcsolatban Fa Nándor úgy fogalmazott:

„a globális erőket pont az zavarja, hogy vannak zárványok, amikre nem tudnak hatással lenni és nem az történik, amit elképzelnek. Ez a szemükben a nemzetállam bűne, hogy képes még mindig önállóan döntéseket hozni magáról, és ennek igenis meg kell maradnia!” 

Mint mondta, a progresszív világrend erőszakos betörését, az bizonyítja legjobban, hogy csak a józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja. A nemzeti kormányok egyfajta szellemi védettséget nyújtanak ezen filozófiák fertőzésétől. 

A teljes beszélgetés ide kattintva megtekinthető. Az Abszolútról ide kattintva olvashat bővebben.

 

Szilvay Gergely: Aki nem fogadja el a szélsőbalt, azt kirekesztik

Szilvay Gergely: Aki nem fogadja el a szélsőbalt, azt kirekesztik

Kiemelt kép: Szennyes Krisztián, Vasarnap.hu

'Fel a tetejéhez' gomb