Új tornyot kap a „soha el nem készülő templom”

Kedden megkezdődtek a barcelonai Sagrada Familia Szűz Máriáról elnevezett tornyának építési munkálatai. A tervek szerint a tornyot decemberben adják át – jelentette a Catholic News Agency.

Elkészültekor a torony magassága megközelíti majd a 140 métert is, ezzel a katedrális – majdani, kereszttel ellátott főtorony után a – második legmagasabb tornya lesz. 

A közel 20 méteres toronysisak geometrikus hiperboloid díszítőmintázatokat fog kapni, aminek tetejére a tervek szerint egy hét méter átmérőjű, 12 ágú, texturált üvegből készített csillaggömböt helyeznek. A toronydíszt belülről fogják megvilágítani, mely „Szűz Máriát, Jézus anyját, éjjel és nappal Jézushoz vezető, hív őrizőnket” szimbolizálja majd.

A „soha el nem készülő” bazilika alapkövét még 1882 március 19-én rakták le. Antonio Gaudí élete fő művének tartják a templomot – az építész 43 évet szentelt életéből és karrierjéből megépítésére. A templom körüli munkálatokat az elmúlt több mint száz év során többször meg kellett szakítani, mostanra viszont a célegyenesbe fordult a katedrális építése.

A teljesen elkészült templom átadását 2026-ra – Gaudí autóbalesetének 100. évfordulójára – tervezik. XVI. Benedek pápa a befejezetlensége ellenére 2010-ben felszentelte az épületet.

A munkákat az építész halála óta az általa hátrahagyott modellek, rajzok, vázlatok alapján folytatták, ezek egy része azonban a spanyol polgárháborúban elpusztult. 

Gaudí munkásságának emlékét több modernista építészeti remek őrzi Barcelona szerte. Szentté avatási eljárását 2003-ban kezdeményezték.

 

Kiemelt képünk forrása: Videoblocks

Iratkozzon fel hírlevelünkre