RMDSZ-es EP-képviselő: Az Európai Néppártnak meg kell tisztulnia

Úgy fest, hogy az Európai Néppárt vezetősége – kényelmi megfontolásból – fontos stratégiai kérdéseket hagy figyelmen kívül évek óta. A belpolitikai szennyes kiteregetése és a párton belüli személyes ellentétek mára olyan kiélezett konfliktusokat generálnak, amelyek kockázatot jelentenek a pártcsalád egységére nézve. 

A néppárt palettáján megerősödött a baloldali politikai elit offenzív érzékenyítése, a realitást elhagyó neoliberális gazdaság- és társadalompolitikájuk olyan méreteket öltött, hogy a pártcsalád vezetőjének néhány héttel ezelőtti kijelentése talán nem is keltett olyan nagy felhördülést: Donald Tusk szerint „a Fidesz elhagyta a kereszténydemokráciát, tulajdonképpen már évekkel ezelőtt”.

Vincze Lóránt (Forrás: Facebook.com/vincze.lorant.2019)

Erre reagálva az RMDSZ európai parlamenti képviselője, Vincze Lóránt a Vasárnapnak kijelentette: 

„a Fidesz egy kereszténydemokrata párt, családpolitikája által és a nemzetpolitikai fellépésével mindvégig a kereszténydemokrata értékeknek megfelelően cselekedett.”


Hirdetés

A Minority SafePack kezdeményezője azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ továbbra is tagja marad az Európai Néppárt frakciójának, ekként fogalmazott: „Az RMDSZ közpolitikáinak sikerre vitelének és az európai törekvések, valamint a kisebbségvédelmi téma érdekében a szövetség nem kíván változtatni a pártcsaládi jelenlétén.” 

Az erdélyi képviselő ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy a pártcsalád felhígult, és viszonylag nagy ideológiai spektrumot ölel fel. A kereszténydemokrata jobboldaltól egészen a balliberális alakulatokig minden megtalálható a szövetségben, ami azt jelenti, hogy a néppárt politikai válaszai igencsak általánosak, és inkább konvergálnak baloldali ideológiai álláspontokkal.

'Fel a tetejéhez' gomb