Hogyan néz ki ma egy fiataloknak szóló, „független” médium?

Békés Gáspár neve onnan lehet ismerős az olvasóknak, hogy a budapesti városházán dolgozott klímaügyi szakértőként – egészen elbocsátásáig. Ugyanis a Vasárnap.hu kiderítette, hogy a korábban a keresztelés betiltásáért küzdő ateista aktivista egy alkalommal a Gellért-hegyi keresztet is megpróbálta meggyalázni. Nagy meglepetésre ez még a Karácsony Gergely vezette városházának is sok volt. Természetesen Békést sem kell félteni, hiszen szabadidős tevékenységei körébe a keresztények gyalázásán túl az ifjúság ideológiai nevelése is belefér.

Békés Gáspár szélsőséges ateista, a Millenna.hu mindenese (Forrás: PestiSrácok)
Millenna, a fiatalos, „független” portál

Érdekes, hogy a magát „függetlennek” tituláló médium elsősorban milyen témakörökben közöl írásokat a fiatalság számára. Felszólaltak többek között a rasszista BLM-szobor ledöntése ellen, de találunk az állítólagos transzfóbiáról szóló cikket is. Ez utóbbi állítása szerint Varga Judit igazságügyi miniszter nőnapi posztjával nyílt támadást követett el a transznemű emberekkel szemben, pedig a miniszter asszony csupán annyit írt az Instagramon közölt képe alá, hogy köszönti a nőket, akik mernek valódi nők lenni. Emellett a szerző felháborodik a superstraight mozgalom megjelenésén is, amit egyébként olyan személyek hoztak létre, akiknek elegük van abból, hogy transzfóbnak bélyegezik őket csupán azért, mert kizárólag a születésüktől fogva az ellenkező nemhez tartozó emberek iránt éreznek szexuális vonzalmat. Az elfogadás barométerén azt hiszem, maximális pontszámot szerzett a Millenna ezzel az írással – a fő, hogy ők eltűrik az ellenvéleményt.

Aki elveszettnek érzi magát az n+1 társadalmi nem és szexuális orientáció tengerében, az az LMBTQ+ kisokosból informálódhat, nehogy véletlenül úgy nyilvánuljon meg valamilyen felületen, hogy az bárki számára sértő legyen.

Millenna.hu szerkesztői
Hogy mitől független a Millenna, azt nem tudjuk, de hogy nem Békés Gáspártól, az biztos.

Mint az a fentiekből látható, a Millenna.hu hasábjain egyértelműen ideológiai indíttatású, baloldali eszméket népszerűsítő írások jelennek meg. Szomorú, hogy az ifjúságot már ennyire egyértelműen célozzák a fentiekhez hasonló káros eszmékkel. Nem elképzelhetetlen, hogy egy megszilárdult világnézettel még nem rendelkező tizenévest megfogják a „ténylegesen független” és „ifjúságnak szóló” hívószavak. Innen pedig már egyenes út vezet a balliberális ideológiai métely sűrűjébe.


Hirdetés

A lapot egyébként a Fenntartható Demokráciáért Egyesület adja ki, melynek célja az Adjukössze.hu-n elérhető információk alapján „a fiatal generációk szemléletformálásán keresztül kialakítani a jövő fenntartható társadalmát”, hogy a lehető legtöbb állampolgár elsajátítsa a fenntartható társadalomszervezéshez nélkülözhetetlen tudást és kritikus szemléletmódot. Különös módját választják a kritikus szemléletmód kialakításának – legalábbis erre talán nem a balliberális propaganda kritikától mentes sulykolása a legalkalmasabb eszköz.

 

Rácsai Ákos

Békés Gáspár a Vasárnap.hu-n:

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Kirúgták a Városházáról a kereszténygyalázó Békés Gáspárt

Kiemelt képünkön Békés Gáspár látható (Forrás: PestiSrácok)

'Fel a tetejéhez' gomb