Nem felszabadítás, hanem megszállás

Van itt pár félreértés, ami a mai nappal kapcsolatos megfontolásokat illeti. Kezdjük például azzal, hogy a fellelhető dokumentumok alapján ezt a dátumot a világon senki nem tartotta felszabadulásnak. Mindössze a későbbi propaganda próbálta így beállítani. Nem volt ilyen céljuk a szovjeteknek sem, akik következetesen az okkupáció szót használták – ebből világosan látszik, hogyan tekintettek ránk, logikájukból kiindulva egyébként érthető módon -, és még a később osztogatott érdemrendek is Budapest elfoglalásáért jártak, nem felszabadításáért.

Könnyen lehet, hogy ennek a szovjetek részéről politikai vonzata is volt, lévén saját maguk felszabadításként hivatkoztak Varsó vagy Prága bevételére, ugyanakkor Berlin, Bécs és Budapest vonatkozásában az említett okkupációt használták.

Továbbá – és ez mára közismert tény – április 4-én nem történt említésre méltó hadmozzanat. Sztálin mindössze elhatározta, hogy Magyarország elfoglalását illetően ez a céldátum és a ’30-as években szocializálódott vezérkar nem kívánt vitába bocsátkozni. Egyszerűen jelentették, hogy Sztálin elvtárs jóslata fényesen beigazolódott.

1945. Magyarország, Budapest. A VII. kerületi Erzsébet körúton a New York palota tetejére szovjet zászlót tűző katonák. (Forrás: Fortepan.hu 175132)

Valójában április közepe felé hagyták el az utolsó német csapatok az országot, nem mintha ennek önmagában nagy jelentősége lenne. Nem igaz továbbá az sem, hogy az ország immár egészen minimális részén ekkor ért volna véget a nyilasuralom. Ők saját magukat március 28-án feloszlatták és Ausztriába menekültek.

Ebből a szempontból is érzékletes szimbólum a dátum, hiszen semmi sem igaz abból, amit köréje kerekítettek.

Gulyás Gergely pár évvel ezelőtt mondta helyesen, hogy minekutána Magyarország 1944-ben elveszítette a szuverenitását, nem sok értelmét látja annak, hogy egy másik megszállást különb jelzőkkel illessünk. És szintén ő mondta – jó volt ezt hallani -, hogy amennyiben csak az országunkon múlna, úgy a Szabadság téren nem lenne szovjet katonai emlékmű.

Semmilyen hála sem jár a nyugatnak

És számos esemény akad, amire kettőzött erővel kell emlékeztessük magunkat. Ezek közé tartozik, hogy a szövetségesek fogadták el teljes értékű partnernek Sztálint, a nyugati hatalmak egyeztek bele, hogy rabszolgasorba dobják Kelet-Európát és ugyanők voltak azok is, akik kedélyesen fenntartották a bolsikkal a kapcsolatot, amíg hasznuk származott belőle. Pedig az USA hadbalépésével, Olaszország kapitulációjával és a kurszki vereséggel minden belátó ember tudhatta, hogy a németek elveszítették a háborút.

Hol voltak a szovjet csapatok a magyar határoktól, amikor Teheránban határoztak a sorsunkról? Akkorra pedig már mindazok az események megtörténtek, amiket fentebb említettem. Nem lett volna kötelező lepaktálni az ördöggel is, de ha már így tettek, megvetésünk örökre elkíséri a nyugatot.

Hadd hozzak fel csak egyetlen esetet arra, mit jelentett hazánk számára a megszállás és miként vélekedtek róla az emberek. Az események bővebb leírása a „Törvényes” megszállás. Szovjet csapatok Magyarországon 1944-1945 között című kötetben található.

1945. január 22-én a németek időlegesen visszafoglalták Székesfehérvárt, és a beszámolók alapján a városiak az érkező németek csizmáit csókolgatták, valamint minden élelmüket önként megosztották a katonákkal. A hadifogságba esett szovjeteket a székesfehérváriaktól kellett védeni, különben tömeges lincselésbe kezdtek volna a lefegyverzett katonák körében.

Elképzelhető, hogy a város lakói mennyire nem kedvelhették a német katonákat sem, de gondoljuk el, milyen iszonyatos kegyetlenkedések szükségeltettek ahhoz, hogy egy másik megszállót így fogadjanak.

Szovjet katonák a mai Ferenciek terén. Háttérben a régi Erzsébet híd pesti pillérje látszik. (1945) (Forrás: Fortepan 175219)

Nem felszabadítás, megszállás

És mégis, a balos tótumfaktumok körében még mindig számos magyarázó akad, aki felszabadításnak meri nevezni ezt a borzalmat. Ezzel nem csak töménytelen szenvedést, ocsmányságot és helyrehozhatatlan bűnt negligálnak, de elfelejtkeznek arról is: gazdasági, szociális és társadalmi problémáink java része még 2021-ben is abból ered, hogy fél évszázadra egy sátáni rendszer karjaiba löktek minket, azóta pedig a jobboldali kármentések idején a baloldal csak hisztérikusan elégedetlenkedik, hogy miért nincs hathatósabb, komolyabb változás. Hát hol van itt Ausztria?

Tessék megkérdezni a nagypapától, elvtársak.

A mai nap örvén is egy dolgot bizonyosan megtehetünk: hogy mindent, mindig a nevén nevezzünk. Április negyedikét például egy hazug, gyilkos, szerencsére lassan elfeledett emléknapnak.

 

Trombitás Kristóf

A szerző további írásait ide kattintva olvashatják.

A provokáció nem műalkotás és soha nem leszünk restek a provokációkat eltüntetni