Azbej Tristan felkereste a magyarok által alapított iraki iskolát

A Szűz Máriáról elnevezett intézményben több száz, háború elől menekülő diák számára biztosítanak oktatást.

„Az elvetett mag termővé vált” – így kezdte szombati Facebook-posztját Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára.

„3 éve ünnepélyesen megnyitottuk Balog Zoltán miniszter úrral az erbíli Szűz Mária iskolát, aminek felépítését a Hungary Helps – Magyarország segít programmal és a magyar katolikus hívekkel együtt támogattuk; most pedig újra felkeresve az intézményt, annak lehetünk tanúi, hogy több száz, háború elől menekülő diák számára biztosítanak oktatást, akik így visszakaphatták elrabolt gyermekkorukat ” – írta.

Azbej Tristan az iraki Erbíl Szűz Máriáról elnevezett iskolájában. Forrás: Facebook

Az államtitkár, hozzátette, az üldözött keresztények számára létfontosságú kérdés az oktatás és identitás megerősítése.

„Az pedig, hogy mindez az énekórán a Kodály-módszer segítségével és a Böjte Csaba által adományozott csíksomlyói kegyszobor másolatának jelenlétében történik, nemzeti büszkeségünk is” – zárta bejegyzését Azbej Tristan.

 

A keresztény nyugat azért nem segít, mert valószínűleg nem keresztény – Azbej Tristan az Abszolútban

Azbej Tristan személyesen számol be Ferenc pápának a Hungary Helpsről

Egyhangúlag megszavazta Azbej Tristan beszámolóját az Országgyűlés külügyi bizottsága