Most is veled vagyunk, Jota!

A Szikra Projekt támogatásával a Dalban elinduló Jota dala megérte az elődöntőt, így lehetőségünk lesz hallani az „Áldom” című szám akusztikus változatát. Valódi gospel csemegének ígérkezik az új verzió, amelyben többek mellett közreműködik a dal producere, Ferencz Péter, valamint Fóris Rita is.

Nagy Feró: Kell írni húzós keresztény nótákat is

Már néhány hete zajlott a válogató. Támogató üzeneteinkkel átsegíthettük Andelic Jonathan énekét az elődöntőbe. Felejthetetlen élmény és tapasztalat volt megtapasztalni, ahogy felekezetközi és közösségeken átívelő módon fogtunk össze, hogy dicsőítésünket Isten iránt ezáltal is kifejezzük.


Hirdetés

Most hasonló lehetőség előtt állunk: „Most is veled vagyunk, Jota!” Imádkozunk érted, és közösen dicsőítjük majd az Urak Urát, aki a dalveresenyektől és az életállapotunktól függetlenül méltó arra, hogy magasztaljuk és ünnepeljük szívünk őszinte hálájával.

Jota az elődöntőben március 6-án, most szombaton fog fellépni A DAL 2021-ben, 19:35-kor a Duna TV-n. A továbbjutásról pedig nem csak a zsűri dönt, hanem mi is. 

Továbbra is fogjunk össze, és mutassuk meg, hogy a keresztény daloknak van helye a médiában, hiszen egy kicsit mindannyian ott vagyunk Jotával a színpadon, amikor bizonyságot tesz az egész ország előtt.

 

Nagy Feró: Kell írni húzós keresztény nótákat is

Nagy Feró: Kell írni húzós keresztény nótákat is

Nagy Feró: Kell írni húzós keresztény nótákat is

 

 

A kiemelt kép forrása: Andelic Jonathan a Dal 2021 válogató műsorában. Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett

'Fel a tetejéhez' gomb