Kémcsövek tárhatják fel a magyar őshaza rejtélyét

Jelenlegi tudásunk szerint a magyarokkal kapcsolatba hozható régészeti kultúrák nyomai a Közép- és a Dél-Urál hegység keleti oldalától egészen a Volga középső folyásáig terjedtek. A térségben számos régészeti kultúrát kötnek a magyarokhoz – mondta el a Vasárnapnak Szécsényi-Nagy Anna, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának tudományos főmunkatársa.

Tudjuk, hogy a honfoglalók több törzsből tevődtek össze. Az ásatások során előkerült csontleletek archeogenetikai vizsgálata mit árul el a törzsszövetség összetételéről?

– A honfoglalás kori népesség összetettségét illetően minden kutató egyetért. Az általunk feldolgozott 10. századi, Kárpát-medencei leletek is ezt erősítik meg. Megvizsgáltuk, milyen elemekből állt az ő genetikai összetételük, és arra az eredményre jutottunk, hogy kelet- és nyugat-eurázsiai elemeket is magába foglalt.

Egy szemléletbeli kérdés, hogy ezek alapján ki mit hangsúlyoz, emel ki a múltból. Mint ahogyan az is, hogy ezen források között a keleti elemek jelenlétét hogyan interpretálja.

Szeifert Bea, az Archeogenetikai Laboratórium tudományos segédmunkatársa mintát csiszol (Forrás: Bölcsészettudományi Kutatóközpont)

– A genetikában mit jelent az, hogy keleti elem?

– Kutatásunkat a csontleletanyagokból kiindulva, a 10. századi magyarság mitokondriális DNS-állományának vizsgálatával kezdtük, majd az Y-kromoszómákkal folytattuk. Az anyai és az apai vonalak feltárása során megállapítottuk, hogy megközelítőleg 25-30 százalékban voltak jelen az ún. keleti eredetű genetikai típusok, vagyis apai és anyai leszármazási vonalak a Kárpát-medence 10. századi klasszikus honfoglalás kori leletanyaggal eltemetett népességében –

melyek a mai magyarokban csupán 1-5 százalékban fordulnak elő.

Az egyre kiterjedtebb archeogenetikai vizsgálatoknak köszönhetően ma már egyre-másra kerülnek közlésre Eurázsiából olyan DNS-eredmények, amelyek átírják a korábban elgondolt földrajzi eredetelméleteket. Ebbe a sorba tartozik az általunk, valamint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma és a BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja által végzett, a PPKE BTK Régészettudományi Intézete és Türk Attila által vezetett, Volga-Urál vidéki régészeti és genetikai kutatás is, amelynek keretén belül megtaláltuk azokat a genetikai típusokat, melyeket más kutatók Belső-Ázsiába vezettek vissza. Ezzel egy közvetlenebb kapcsolatot sikerült igazolnunk a honfoglalás kori magyarság és a Volga-Ural vidék – feltehetően magyar – népessége között. Az első kutatási eredményeink nemrégiben jelentek meg a Scientific Reports-ban, Csáky Veronika és Gerber Dániel megosztott első szerzőségével.

Fogminta tisztítása (Forrás: Bölcsészettudományi Kutatóközpont)

– A genetikai vizsgálatok eredményeiből mi olvasható ki, honnan származik a magyarság?

– Jelenlegi tudásunk szerint a magyarokkal kapcsolatba hozható kultúrák nyomai a Közép és a Dél-Urál hegység keleti oldalától egészen a Volga középső folyásáig terjedtek.

A térségben számos régészeti kultúrát kötnek a magyarokhoz.

Keleti oldalon napjainkban az Irtis és a Tobol folyók folyása mentén – a mai Cseljabinszk és Omszk közötti területen – keresik az orosz és a magyar régész kollégák a magyar őshazát. Erről a területről is folytattunk vizsgálatokat, valamint a Volga–Káma-vidékről, az Urál nyugati előteréből is.

Az ezeken a területeken feltárt régészeti leletanyagok kapcsolatba hozhatók a magyarok elődeinek etnogenezisével, vándorlásával.

Kutatásunkban ezeket vizsgáltuk meg, és arra jutottunk, hogy mind a földrajzi eredet, mind pedig a törzsfejlődési (filogenetikai) eredet szempontjából a magyarság – már a 8-9. században, az Urál-vidékén is – egy kevert népességet alkothatott.

– Az Urál-vidéken megtalált csontok vizsgálatai mellett a tárgyi leletanyag is megerősítette a magyarsággal való kapcsolatot?

– Igen, a tárgyak tekintetében is számos régészeti párhuzam mutatható ki. A régészetileg a Kárpát-medencei honfoglalókkal összekapcsolható sírok, melyeket az Urálon túlról, Ujelgi lelőhelyről vizsgáltunk, a 9-11. századból valók. Feltehető, hogy ekkor a magyarok egy része már elvándorolt a Kárpát-medence felé, és mi egy ottmaradt népesség sírjait vizsgáltuk meg.

A keleten maradt magyarság vizsgálata nagy segítség az őstörténet-kutatásban is, hiszen biztosabban nyerhetünk általa további támpontokat a megelőző korok magyar őstörténeti kutatásához.

Mindazonáltal ma már jól bizonyítható régészetileg, hogy a két csoport a 895-ös honfoglalás után is tartotta a kapcsolatot. A régészek feltételezése szerint a magyarok elődei már a 6. században megjelenhettek az Urál nyugati oldalán, és a Káma folyó völgyében egészen a Volgáig megtelepedtek. A legfrissebb kutatások a magyarok tömegének átköltözését azonban a csak a 8-9. század fordulójára teszik. A kelet-európai erdős és füves sztyeppe találkozása mentén végigkövethető a magyarok vándorlása. További tervünk, hogy ennek állomásait sorra megvizsgáljuk a mai Ukrajna, illetve Moldova területéről is. Nemcsak „magyargyanús” leleteket, hanem a szomszédos népek, vagyis szlávok, kazárok, bolgárok, besenyők sírjait is bevonjuk a kutatásba – így olyan összehasonlító adatbázist készíthetünk, mellyel a magyarság etnogenezise is jobban megérthetővé válhat.

Egyúttal archaikus mintáink feldolgozásával a mi laborunk fekteti le nemzetközi szinten is, teljes Kelet-Európában a kora középkori bioarcheológiai kutatások alapjait.

A vizsgált temetők elhelyezkedése – régészeti párhuzam az egyes Kárpát-medencei és Urál-vidéki temetők között (Térkép: Szinyei Viktor, BTK, Régészeti Intézet)

– A genetikai adatokból lehet következtetni arra, hogy a magyarok hogyan néztek ki, milyen fizikai jellemzőik voltak?

– Vizsgálatunkban elsősorban a populációgenetikai kérdésekkel foglalkozunk, tehát eredetre vonatkozó kérdésekre keressük a válaszokat: kinek honnan eredtek a genetikai komponensei, kivel állt kapcsolatban. A kinézetre utaló markerek – például szemszín, bőrszín stb. – komplex módon kifejeződő rendszerek, így sajnálatosan a sírokból előkerült csontleletekből kinyerhető DNS túlzottan töredékes ahhoz, hogy erre vonatkozóan biztosat tudjunk mondani.

Ezen vizsgálatok módszertanát jelenleg is fejlesztjük, így bízom benne, hogy a későbbiekben erre is lesz mód és lehetőség.

– Ha elegendő mintasor áll majd a kutatók rendelkezésére, akkor visszavezethető lesz, hogy a honfoglaló népesség hány komponensből állhatott?

– A jelenleg folyó teljes genomvizsgálatok segítenek minket ennek a kérdésnek a megválaszolásában, de azt tudnunk kell, hogy ahogy szaporodnak ezek a teljes genomi szekvencia sorozatot tartalmazó adatok, úgy egyre bonyolódik a populációgenetikai-alapkép Eurázsia szinten. Ennek következtében az archeogenetikusok egy új típusú, már-már átláthatatlan kuszaságban dolgoznak. A kutató csak akkor tud rendet vágni ebben a káoszban, ha az eurázsiai népesség területileg és időrendileg is nagyfelbontású genetikai eredményei összehasonlításra elérhetővé válnak.

Ekkor lesz lehetőség arra, hogy a genetikai eredetre vonatkozó becsléseinket finomítsuk.

Fontos azonban tisztázni, hogy nem pusztán a megvizsgált csontminták mennyiségétől várhatjuk az áttörést, hanem a mérések mélységétől, illetve a bioinformatikai, populációgenetikai kiértékelésük színvonalától.

Ezeknek az adatsoroknak a kiértékelése egy roppant bonyolult feladat. Tudni kell, hogy már a vaskorban, a szkíta kori műveltség idejében is igen intenzív népmozgások kötötték össze a sztyeppe keleti részeit Közép-Ázsiával, melynek eredményeképpen összekeveredtek a különböző genetikai struktúrák.

Már a vaskori Mongólia területén is igen bizonytalan meghatározni, hogy valaki honnan származhatott, vagy hogy kik képviselhettek egy adott törzset.

Kedvelt az Y-kromoszómához – az apai leszármazási vonalhoz – kötni egy nép vagy törzs eredetét, de az ilyen adatokból kiinduló történeti következtetések egyelőre a fantázia világába tartoznak…

Fog porítása (Forrás: Bölcsészettudományi Kutatóközpont)

– Egyszer majd bebizonyosodik, hogy kikből álltak a honfoglalók – milyen magyar és más népekből?

– Ezen dolgozunk, de a fenti nehézségeket már most tapasztaljuk. Az új adatokkal folyamatosan finomodnak a korábbi kutatási megállapítások. A Volga-vidék, melynek kutatását a munkacsoportunkban Szeifert Bea végzi, megmutatta, hogy elképesztően vegyes népesség élt azon a területen is a 8-10. században.

Régészetileg is nehéz vállalkozás egy-egy kontaktzóna temetőjének sírjait etnikumokhoz kötni. Vannak jellegzetes tárgyak a sírokban, de nem egy esetben előfordul, hogy ezek vegyesen jelennek meg a temetkezéseken.

Az eredmények óvatosságra intenek minket a tekintetben, hogy egy-egy genom-mintázatot lehet-e adott népcsoportokhoz kötnünk.

Ahhoz, hogy a magyarságot alkotó törzseket eredet szerint elkülöníthessük, még sok időnek kell eltelnie, és most nem is ez a feladatunk. Reményt keltenek azonban az olyan típusú, egész Eurázsia területét vizsgálatba vonó konzorciumi együttműködések, melyek során egymás adataiba belelátva keressük a kromoszóma szegmensek közti egyezéseket, azaz a távoli rokonokat, tágítva a földrajzi és időbeli kereteinket. Ha elegendő mennyiségű teljes genomunk lesz a Kárpát-medence 10-11. századi népességéből is, akkor ez a típusú kutatás a kapcsolatrendszerek bizonyítékait szolgáltathatja majd.

 

Tóth Gábor

 

A magyarság régészeti nyomai a 4. századig vezetnek vissza

Honfoglalóink nyomában a régészet és a bioarcheológia eszközeivel

A magyarság eredetének kérdésköre nemzetközileg is jelentős tudományos probléma

Kiemelt képünk forrása Bölcsészettudományi Kutatóközpont