Hamvazószerda van. Ezen a napon még az is éhes, aki máskülönben csak este, a munka után lakatja jól magát. Csakhogy a nagyböjt első napjának célja egyáltalán nem az önsanyargatás. Ha az ember kordában tudja tartani a mindennapi, ösztönös cselekvéseit, jobban észreveszi azt, ami igazán fontos. Valahogy úgy, mint a pandémia okozta csökkentett üzemmódban. Ilyenkor az élet és halál kérdésére kell feleletet adnunk.
Régi festményeken, az isteni révület és extázis állapotában megjelenő szentek ábrázolásai mellett – a mai ember számára talán meghökkentő módon – rendszerint megjelenik egy… koponya. A tudós könyvek, szent tárgyak kellős közepén haláli mosolyával vigyorog ránk, mintha meg akarna ijeszteni bennünket. De vajon az életünk végének kérdésével mit tudunk ma kezdeni?
Általában semmit. Ne kerteljünk. Ahogyan egyre kevésbé becsüljük meg a születés titokzatos pillanatát, legalább annyira leráznánk magunkról az utolsó szívdobbanás utáni állapot problematikáját is. Sőt, inkább egyszerűsítenénk az egészen, begyorsítva a folyamatot. Nem szeretünk róla beszélgetni, a „kegyes halál” megoldásait keressük, mert azt gondoljuk, jobb mindenkinek, ha hamarabb túlesünk rajta.
Valamely szerettünk elvesztése kissé megszédít bennünket. A sírgödör körül állva a koporsó helyén legtöbben egy nagy kérdőjelet látunk csupán, és a feltóduló kérdésekre reménytelen válaszok érkeznek. Az örök életbe vetett keresztény hitet magunkban leiskolázzuk, mondván, tudománytalan. A végkövetkeztetésünk: maga Isten tudománytalan, épp ezért csak a megtévesztettek és a tudatlanok követik iránymutatásait. Ezen a téren semmi sem változott, mert a hit ajándék Istentől. Gagarin hiába kereste Őt a Holdra nézve.
Túlságosan kívül keressük az elmúlás kérdésére egyetlen értelmes választ nyújtó Ősokot, aki tegnap, ma és holnap is a szeretet szóban foglalható össze. „Örök-új Szépség, jaj, későn kezdtelek szeretni! Bennem voltál, én meg kívüled! Künn kerestelek, s torz mivoltommal belerohantam ékes teremtett világodba. Velem voltál, s én nem voltam veled” – mutat rá a lényegre Szent Ágoston.
Hamvazószerdán előttünk a kérdés, hogy minek látjuk a halálunkat: értelmetlen elmúlásnak vagy boldogító átmenetnek, amely közösséggel ajándékoz meg Istenben.
hirdetésAmikor a fejünkre szórják a hamut, felszólítanak bennünket, hogy elgondolkodjunk, merre is tartunk igazából: „Ember, emlékezz, hogy porból vagy, és porrá leszel!” Vagy másképp: „Térj meg, és higgy az evangéliumban!”
Eljött az idő, hogy elfogadjuk Isten szeretetét. Lehet, hogy a környezetünk nem érti, miért nem rettegünk. Ezt vállaljuk is fel bátran: „Ágyő, világ, én a mennybe igyekszem!”
Gável András
A keresztények nagy része nem érti a nagyböjt lényegét – interjú Bakos Zsolt atyával
A kiemelt kép forrása: Unsplash/Chelsea Ferenando
