A republikánus vezetésű tagállamok szembemennek Bidennel

Az életpárti amerikai tagállamok sorra erősítik meg pro-life törvényeiket, vagy újakat léptetnek életbe.

Mint ismeretes, Joe Biden beiktatásának első pillanatától kezdve igyekszik felszámolni a leköszönő Donald Trump által létrehozott abortuszellenes politikáját, sőt amikor csak tud, döntéseivel kedvez a „gyermekgyilkosságoknak”. Biden életellenes lépései között szerepel, hogy helyreállítja az úgynevezett „Mexico City Policy“-t, reaktiválja az „ObamaCare” szülésszabályozást, és kiterjesztené a szövetségi törvény szerinti abortuszjogokat, azaz szövetségi törvénybe foglalná az abortuszt – annak érdekében, hogy a legfelsőbb bíróság ne tudja felülbírálni a „Roe kontra Wade” pert.

A kép forrása: Flickr

Biden elnökké választása után egyből visszaállította az olyan klinikák állami támogatását, mint a Planned Parenthood. A szervezet vezérigazgatója, Alexis McGill Johnson „rendkívül izgalmasnak” nevezte Biden terveit, majd hozzátette, hogy „rengeteg munka vár ránk, hogy az elmúlt négy év rombolását helyreállítsuk”.

Az életpárti szervezetek közleményben köszönték meg a Trump-adminisztrációnak, hogy az első naptól az utolsóig az ártatlan életek megvédésére törekedett, amelyért örökké hálásak lesznek. A Biden-kormány tervezett és végrehajtott lépéseire pedig ekképp reagáltak: „Nagyon elkeserítőek ezek a fejlemények, de nem adjuk fel a küzdelmet, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk az abortusz népszerűsítését”. Nem tesznek másképpen a republikánus vezetésű, életpárti tagállamok sem, melyek sorra erősítik meg a már meglévő törtvényeiket, vagy újakat alkotnak, szembefordulva ezzel a központi vezetés akaratával.

Alabamában a HB237-es számú törvény garantálja az abortusztúlélő kisbabáknak az életmentő egészségügyi ellátást, és ha valaki ellenáll, akkor bűncselekményt követ el.

Arizonában szintén új törvényt hoztak (SB1457), melyben rögzítették, hogy tilos elvetetni a gyermeket csak azért, mert annak genetikai betegsége, például Down-szindrómája van. Ugyanezen törvény leszögezi azt is, hogy egy meg nem született magzatnak joga van az élethez, illetve az abortált babákat kötelezően el kell temetni (vagy hamvasztani). Azon intézmények, amelyek megszegik a fenti törvényt, harmadfokú bűncselekményt követnek el, és akár börtönbüntetést is kaphatnak érte.

Arkansasban a szenátus nemrég szavazta meg az SB6-os, vagyis a „Meg nem született gyermekeket védő törvény”-t, amellyel teljesen betiltotta az abortuszt az államban, egyetlen esetet kivéve, mikor az édesanya élete veszélyben van.

Évente magzatok tízezrei szenvedik el, hogy leszakítják végtagjaikat anyjuk méhében

Floridában előterjesztettek egy olyan törvényjavaslatot, mely rögzíti, hogy a méhben fejlődő magzat is érez fájdalmat. A tervezet a 20. héttől tiltaná, illetve bűncselekménnyé tenné a terhességmegszakítást.

Iowában meg szeretnék változtatni az alkotmányt, amelyben nem ismernék el az abortuszhoz való jogot, és megtagadnák az állami támogatást az ilyen beavatkozásoktól. Az állam szavazói fogják hamarosan eldönteni, hogy akarják-e ezt a módosítást. Valamint új szabályzatot is szeretnének bevezetni, amely arra kötelezné az orvosokat, hogy tájékoztassák az abortuszt választó anyákat döntésük visszafordíthatatlanságáról, valamint a műtét kockázatairól.

Kansasban a képviselőházon már átjutott, a szenátus pedig 28-11 arányban szavazta meg azt a törvényt, miszerint 2022-ben a szavazók döntsenek arról, akarják-e az abortusztörvényt, amely kimondja, hogy megvonják a terhességmegszakításhoz való jogot az állam lakosaitól.

A kép forrása: Flickr

Kentuckyban a képviselőház 76-18, a szenátus pedig 32-4 arányban szavazta meg az „Élve születettek védelméről szóló törvény”-t, mely kimondja, hogy az orvosok kötelesek életben tartani és megmenteni az abortuszt túlélő kisbabákat. Érdekes helyzet állt elő ebben az államban, ugyanis a kormányzó, Andy Beshear megvétózta a javaslatot, de az így is, az ő aláírása nélkül is jogerőre emelkedett, mivel a törvényhozás nagy többséggel megszavazta azt.

Mississippiben a 338-as törvény értelmében bűncselekményt követ el, aki szándékosan abortuszt okoz, vagy végez, ebben az államban tehát teljes mértékben illegális a terhességmegszakítás.

Montanában 4 féle pro-life rendelkezést is hoztak. Az egyik törvény szabályozza az abortusztablettákhoz való hozzáférést és betiltja az iskolákban való használatukat. A második megtiltja a terhesség 20. hete utáni abortuszt. A harmadik kötelezi az orvosokat a terhességmegszakítást túlélő babák megmentésére, a negyedik pedig arra kötelezi az illetékeseket, hogy tájékoztassák az anyákat az abortusz kockázatairól.

Az amerikaiak kifejezetten ellenzik, hogy a pénzüket abortuszokra költsék

New Hampshire-ben a törvényhozók több jogszabályt is terveznek, az egyik ezek közül betiltaná az abortuszt a terhesség 24. hete után, a másik pedig hatályon kívül helyezné az abortuszlétesítmény közelében lévő, közterületen való gyülekezés tilalmát.

Dél-Karolinában a képviselőház és a szenátus is elfogadta azt a törvénytervezetet, amely betiltaná az abortuszokat a kisbaba szívhangjának felismerése – azaz a terhesség 6-8. hete – után. Henry McMaster kormányzó várhatóan aláírja a törvényjavaslatot. Ha ezt sikerülne véghez vinni, az óriási lépés lenne!

„Megszállottjai vagyunk az emberi személy méltóságának és az egész emberi élet szentségének!” Timothy Dolan New York-i bíboros szavait idézve reméljük, hogy tagállamok harca célt ér – és követendő példa lesz mindenki számára!

Forrás: Hitrádió, Hetek

 

Egyértelműen életellenes fordulatot hoz Joe Biden elnöksége

 

Kiemelt képünk forrása: Flickr

Iratkozzon fel hírlevelünkre