A nő, aki böjti évet hirdetett a bántalmazott gyermekekért

A fiatal nő – aki teljes anonimitást kért, a cikkben mindvégig Annaként hivatkozunk rá – fiatal korában megtapasztalta, elszenvedte, így tudja, milyen a családon belüli erőszak. Ez, majd a hozzá hasonló sorsú nőkről olvasott cikkek, könyvek, áldozatok beszámolói vezették rá, hogy katolikusként ne csak adományozzon, együtt érezzen és tartalmakat kedveljen, hanem valamilyen lelki többlettel segítse a bántalmazottakat.

„Az évek alatt növekedett bennem a tettvágy, hogy tegyek értük, hogy az életük jobb legyen. Nem vagyok gazdag, az anyagi problémáikat nem tudom megoldani. A böjt viszont mindig nehézség, kihívás volt számomra, ezért úgy gondoltam, emberileg ez a legtöbb, amit megtehetek értük. A felajánlott böjt áttör az ismeretlenségen, a fizikai távolságot is képes leküzdeni” – mondja Anna.

„Elhatároztam, hogy egy éven át böjtöt és imát ajánlok fel ezekért a nőkért. Mivel pedig nagyon szeretem a csokoládét, úgy tűnt, ez lesz az, amiről kifejezetten nehéz lesz lemondanom egy teljes éven keresztül” – emlékezik vissza első böjtölésére Anna. Amikor felvetjük, kevésbé vallásgyakorló olvasók számára ez akár gyermeteg dolognak is tűnhet, megértő, de meggyőzően érvel. „Mivel böjt alatt régen elsősorban a hústilalmat értették, de ez számomra nem okoz nehézséget, mivel nem kívánom, könnyen tudok nélküle élni, olyan dologról szerettem volna lemondani, ami hozzátartozik a mindennapi függőségeimhez, ami az egyik kísértésem.

A böjt éppen arról szól, hogy meghaladod önmagad, legyőzöd a kísértéseidet. Ettől válik értékessé, nem konkrétan a csokoládétól.”

Az első egy éves felajánlás néhány hónapja ért véget. „Felemelő érzés volt a böjt végén szentmise keretében hálát adni. Hiszem, hogy Isten meghallgatta az imáimat és elfogadta a felajánlásomat. Az pedig, hogy kézzelfogható, konkrét eredményről tudjak, nem szükséges. Jó lett volna keresni statisztikákat, jó lett volna megtudni, volt-e foganatja, de végül nem kerestem ilyeneket – az Isten tudja, mi értelme volt mindennek. Én elvégeztem a böjtöt, a többi már nem az én dolgom, hanem az Övé” – mondja.

Lassanként új elhatározására tereljük szót, ekkor Anna elmosolyodik. „Amikor véget ért az az év, elhatároztam, hogy ilyet egy darabig nem teszek újra, mert számomra erőt próbáló időszak volt. De aki olvas, informálódik, látja, milyen életek is vannak a Kárpát-medencében, milyen sorsok alakulnak, nem maradhat tétlen.

Nyugodt körülmények között élő emberként felelősségünk áldozatot hozni azokért, akik nem ilyen szerencsések” – mondja.

Anna ezért a közelmúltban újabb böjti évet kezdett. „Számos bántalmazott gyermekről hallottam, akiket különböző atrocitás ért kiskorukban. Ez a jelenség számomra felfoghatatlan, képtelen vagyok megérteni, hogy bánthat valaki – olykor a saját a szülei – például egy kisbabát. Sokat olvastam róluk és megérett bennem az elhatározás, hogy újra böjtölni fogok, ezúttal a gyermekekért.”

Anna, aki gyakorló édesanya, azt reméli, az idei nagyböjtben többen is csatlakoznak imaszándékához.

Időről időre ő is eltöpreng azon, mi mindent tehetne komoly vagyon birtokában, ezek után azonban sokkal eredetibb választ fogalmaz meg. „Mindig arra gondolok, milyen könnyű lenne, ha gazdag lennék; milliókat adhatnék alapítványoknak, jótékonykodhatnék Afrikában, de nem biztos, hogy ez olyan probléma, amit pénzzel meg lehet változtatni.

Könnyebb a netbankban kettőt kattintani, mint minden nap küzdeni a vágyaimmal, minden nap egy kicsit lemondani valamiről és rájuk gondolva felajánlani azt.”

Mint mondja, az idei évben még nehezebbnek érzi a lemondást, de minden alkalommal, amikor nem bírja már és meg akarja szegni a fogadalmát, arra gondol, hogy ha kitart és erős marad, akkor egy gyereket talán aznap nem vernek meg – és így mindjárt sokkal könnyebb.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay